Agria 23. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1987)

Balassa M. Iván. Cselédházak a magyarországi nagybirtokokon

Balassa M. Iván CSELÉDHÁZAK A MAGYARORSZÁGI NAGYBIRTOKOKON A cselédházak, és ezen belül a nagybirtokok cselédházai a magyar népi építészet kutatásában sajátos helyzetet foglalnak el, megítélésük nem tekinthető egyértelműnek. Általános az a törekvés, hogy az építészetnek ezt a területét „integrálják" a népi építészetbe. BAKÓ Ferenc például a délhevesi cselédházak alaprajzi elrendezésében kapcsolatot lát a környék népi építészetével.

1 Máshol a cselédházak építőanyagát, régies építési megoldásait, a félig földbe süllyedő, esetenként födém nélküli építményeket mint az egykor szélesebb körben elterjedt építési gyakorlat emlékeit mutatja be.

2 Az utóbbi időben lassan gyarapodó, de még így is szórványosnak tekinthető, elsősorban levéltári adatok más munkákban is hasonló megvilágításban szerepelnek.

3 Ez utóbbi tanulmányokban általában nem kapunk választ arra, hogy az adott esetben milyen nagyságú és szervezettségű birtok építményeiről szólnak a híradások, s az sem mindig egyértelmű, hogy a cselédházként szereplő építmény a belső, házi cselédtől a béreseken át a gazdaságban differenciálatlan munkavégzésre alkalmazott cselédekig terjedő bérmunkásréteg mely tagjai számára szolgált lakóhelyül.

4 Pedig mindezeknek a sajátos helyzetű építészet esetében nem elhanyagolható jelentősége van. A kérdés alaposabb vizsgálatához bizonyos társadalmi és gazdaságtörténeti tények felidézése szükséges. A mezőgazdasági cseléd sajátos társadalmi helyzettel bírt. Bérmunkás volt, mezőgazdaságban foglalkoztatott bérmunkás. így a feudalizmus idején de facto kívül esik a feudalizmusnak az egész társadalmat átfogó, a föld tulajdonán alapuló alá- és fölérendeltségi viszonyrendszerén. Ezt a helyzetet jogilag úgy rendezték - egyébként a feudalizmus belső logikájával szemben -, hogy őket is alávetették a földesúri bíráskodásnak.

5 A nagybirtokokon foglalkoztatott bérmunkás cselédség lényegében csak a középkor vége felé tűnik föl a magyar társadalomban. A korai földesúri allodiumokban, aprédiumokon létezik egy, látszólag a cselédséghez hasonlító réteg, akiket az oklevelek az általuk végzett munkának megfelelően aratoroknak, vim'toroknak, stb. neveznek, és nevüket gyakran a servus megjelöléssel egészítik ki. Ezek azonban a XI-XIII. században túlnyomó többségükben vagy rabszolgák voltak, vagy közel álltak ehhez az állapothoz, azaz nem tekinthetők szabad munkavállalóknak. A valóban „liber" ebben a réteg1. BAKÓ Ferenc 1975.177-179. 2. BAKÓ Ferenc 1972. 257. 3. Pl. VAJKAI Aurél 1957. 92., KNÉZY Judit 1972. 522. 4. A réteg belső tagolódására ld. pl. KARDOS László 1955.238. kk. és SZABÓ József 1979. 30. kk. 5. SZABÓ István 1976. 85-86. 123