Agria 23. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1987)

Viga Gyula: Szempontok a népi kőmunkák vizsgálatához

majegyeket viselő készítményeikkel jelennek meg az Alföldön, igaz, hogy ezek a ha­gyományok helyi stílusjegyekből és közeli vagy távoli előzményekből ötvöződnek. Az alföldi népesség csupán választhat ezekből a formákból, s ilyen módon nyilatkozik meg saját ízlésvilága. (Mindezt azért tartom fontosnak e területen hangsúlyozni, mert a népművészet kutatói a vásárló, megrendelő ízlésének prioritását hangsúlyozzák általá­ban, holott a készítők gyakran teljesen ismeretlen, előzmények nélküli produktumok­kal jelennek meg a hagyományos tárgyak között.) A kő díszítő jegyeinek rendszere zömében igen korai hagyományokat őriz, melye­ket különböző módon „fogalmaz újra" egy-egy táj népe. Helyi díszítő stílusok kialaku­lásáról csak ritkán beszélhetünk, leszámítva talán az építőelemek (tornácoszlopok, ajtó- és ablakkeretek, kapubálványok) faragásának egy-egy lokális megnyilvánulását. 22 Ám ezek is inkább újrafogalmazását, újra ötvözését jelentik a korábban ismert díszítő­elemeknek. Ennek okát a már említett kapcsolatokban kell keresnünk (részletesen lásd alább), de nem hagyhatók itt figyelmen kívül a kisebb-nagyobb körben terjedő minta­könyvek sem. Ez utóbbiak sajátos folyamatosságot jelentenek a hagyományos elemek és a formai újítások között. Az említettek természetesen nem jelentik azt, hogy az egyes tájak kőfaragó díszít­ményei között ne lennének feltárhatók különbségek, vagy akár ne lenne lehetséges mik­rovizsgálatokkal kistájon belüli differenciálás is. Mégis úgy vélem, hogy e terület ren­dező elvei lényegesen egységesebbek, átfogóbbak, mint amit a népi tárgyalkotó és -dí­szítő tevékenység más szféráiban (fa, kerámia) tapasztalhatunk. Az is igaz azonban, hogy ez a terület jelenleg a legkevésbé bejárt a kutatás által. A kőfaragás díszítő motívumai közé olykor bekerülnek más anyagfajták díszítő or­namensei is. Különösen közelinek tűnik a kapcsolat a fafaragás díszítménykincsével, ami az esetek nagy hányadában a két terület közötti konkrét kapcsolódásokkal, néha az „alkotók" személyén keresztül is megragadható. 23 Mindent összevetve úgy vélem, hogy a kőfaragás paraszti hagyományát a népművé­szet lokális formájának kell tartanunk, amelyet azonban tájanként, olykor falvanként is más-más módon érintett meg a magas művészet, a helyi ipar, a történeti előzmények, valamint a különböző igényű és indíttatású újítások hatása. Az e téren fellelhető kü­lönbségek igen nagyok, s a tárgyalkotó tevékenység ezen formáját nem lehet egységes vonulatba sorolni. Ám úgy vélem, hogy azokon a területeken, ahol a jól faragható kő­anyag rendelkezésre állt, a kézműves tárgyalkotó tevékenységet alapvetően befolyásol­ták a lokális ízlés elvárásai. Ezeken a helyeken a kő szinte körülölelte az ott élőket, s a falukép, településkép olykor önmagában is meghatározó volt - olykor ugyancsak nem függetlenül az esztétikumtól. Nem csupán a forma, hanem az anyag önmagában is hor­doz bizonyos „választásokat", lehetőségeket. E vonatkozásban azonban ismét bizony­talan, bejáratlan területre téved a kutató, ahol igen gyakran csak alternatív válaszok lé­teznek a felvetődő kérdésekre. A kiindulás itt csak a lokális mikrovizsgálatok történeti alapozottságú tanulsága lehet! Sajátos formákat jelentenek e vonatkozásban azok az apró, díszített tárgyak (pl. orsókarikák), amelyek ritkán, lokálisan előforduló anyagokból (pl. kalotaszegi alabást­rom) 24 készültek, s díszítményeik szervesen illeszkednek egy-egy vidék népi díszítő ha­gyományába. 22. Vö. pl.: BAKÓ Ferenc 1978. 66.; BAKÓ Ferenc 1985. 234-235. 23. Vö.: KÓS Károly 1980. 65. kép 24. KÓS Károly 1980. 58. 66. ábra 84

Next

/
Oldalképek
Tartalom