Agria 23. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1987)
Flórián Mária–Hofer Tamás: Adatok az észak-magyarországi csűröskertes települések kérdéséhez
A pajtákban sohasem aludtak, csak amikor a szérűn voltak a kazlak, akkor éjszakázott kint a gazda azok aljában, pokrócba takarózva. Nem volt a pajtánál állandó helye állatnak sem. Legföljebb hordásban kötötték meg éjszakára a lovat a rakodón. Istálló a pajta mellett vagy abba beépítve itt nem volt sosem. A faluban 1959-ben alakult meg a tsz. Addigra már csak négy pajta maradt a Laposon: a felsorolt három mellett megvolt még a „Balog-pajtájok" is. Az 1967-es gyűjtés idején három, 1986-ban pedig már csak két pajtát láthattunk. Az állattartás szinte teljesen megszűnt, csak a pajtatulajdonosoknak van egy-két tehenük, ló egyáltalán nincs a faluban. * * * A fenti két példa önmagában is érzékelteti a települések típusba sorolásának nehézségeit. Mindszenten is, Rónán is kívül vannak a pajták, de a két falu többi települési sajátsága már lényeges különbségeket mutat. Mátramindszent lakótelepülése halmazjellegű, zsúfolt, apró, szabálytalan telkekkel - Róna utcás falu, szalagtelkekkel. Mindkét helyen lehet hivatkozni a földrajzi adottságokra, mint amelyek indokolják a rakodók, pajták, szérűk elkülönítését - de ezek a földrajzi adottságok is eltérőek. Rónának a problémája az, hogy a szűk teraszon - a fennsík alatt, ahol a szántóföldek vannak és a legelőül szolgáló lejtős hegyoldal fölött - nincs elég hely, ezért a magasabb szinten fekvő szántóföldek peremére kellett telepítenie a rakodókat, pajtákat. Mindszenten a házak és a pajták voltaképp azonos szinten vannak, de egy mély völgy két ágában, és a pajták, rakodók mintegy közbülső helyet foglalnak el a szántóföldek felé. Föltehetjük a kérdést, miért telepedtek a faluk olyan helyre, ahonnan ilyen nehézségekkel közelíthetők meg szántóföldjeik, ahol nincs mód a gazdasági épületek elhelyezésére? A két példa mutatja, hogy a származásbeli, etnikai különbségeknek sem tulajdoníthatunk általános értelmező szerepet, a mindszentiek magyarok, a rónaiak szlovák eredetűek. És ami talán a leglényegesebb, egyik falu sem üt el életmódjában, gazdálkodásában a környezetétől, egymástól sem nagyon - így föltehető a kérdés, a többi faluban miért nem a lakótelepülésen kívül épültek a pajták? Föltételezhetjük, hogy a csűröskertes és a külső csűrök nélküli települések életmódjában egyaránt megvan egy olyan készség, lehetőség, amelyik bizonyos külső, esetleg csekély mértékűnek tetsző ösztönzés hatására is arra vezethet, hogy a pajtákat, rakodókat elkülönítsék, sőt más esetekben az istállókat is kivigyék a falun kívül. Ha nagyon széles távlatból nézzük Közép- és Kelet-Európa udvartípusait, az épületek elrendezésében két fő tendenciát különböztethetünk meg. Az egyik össze akarja vonni a lakó- és gazdasági épületeket, a házat, istállót, csűrt egy fedél alá - ennek egyik igen régi megvalósulása az alsó-szász parasztház, amelyben a lakótér, az állatok bekötésére szolgáló istálló és a gabona, takarmány tárolására szolgáló tér mind egyetlen nagy csarnoképületben kap helyet. Kari Heinz SCHRÖDER kimutatta, hogy az Északi-tenger mellett, a Raj na-vidéken néhány szűk elterjedési foltról hogyan indult terjeszkedésnek ez az „egységes ház" (németül Einhaus), a késő középkorban, az újkor elején. 18 Az egy födél alá való összevonásnak mintegy elővédjei voltak azok az udvartípusok, amelyek négy vagy három oldalról szorosan körülépítve vagy egy sorban, egymás mögé csatlakoztatva fogták össze az udvar épületeit. Ez utóbbi kategórába tartoznak pl. a felsőausztriai négyoldalú, zárt, magánosan álló parasztudvarok, melyek uradalmi minták nyomán a XVII. században alakultak ki. A másik tendencia a különböző funkcióknak külön-külön épületeket emel - ezekből csoportos udvar alakul. Nemegyszer határozottan megfigyelhető a törekvés, hogy a 18. SCHRÖDER, Karl Heinz 1976.; vö. BAUMGARTEN, Karl 1980. 13-15., 36-37., 42-58. 70
