Agria 23. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1987)

Praznovszky Mihály: „A főről sarjadt palóc” (vázlat Pintér Sándorról)

már e hazában élők rabigájának összetörése. A haza földjének e részén nem fegyverrel hadakoztak a jött magyarok, hanem testvéri öleléssel." A könyvet - mint általában minden művét - elég szerény kritika fogadta. Az Archeológiai Értesítőben megjelent recenzió fogalmazza meg azt, amit mindenki más is észrevesz; „bár képzeletének merészen röpülő szárnyain nem egyszer elveszítjük lábaink alatt a biztos talajt, a legkétkedőbb kutató is sok becses anyagot fog benne találni, mely alkalmas arra, hogy későbbi tudósok rajta tovább építsenek". Nyáry Albert is hasonlóképpen ír műveiről már idézett nekrológjában. Szerinte úgy jellemezhetők ezek, hogy „értékes mag körül szivárványos szappanbuborék". A megyében megjelent rövid ismertetések is némi kétkedéssel fogadják könyvének fantáziadús részeit; „ha vannak is fogyatkozásai, hibái azok egy honfiúi buzgó magyar szív túláradásai, s hát tiszteletre méltók ..." Azt viszont egyikük sem vitatta, hogy Pintér Sándor szorgalmas, évtizedes leletmentő tevékenysége példamutató, s ez nemcsak a nemzet története szempontjából fontos, hanem a szűkebb szülőföld ismerete miatt is. Wagner Sándor fennkölt szavai érzelmükben mindenképpen igazak ma is. Pintér Sándort nem az anyagi előnyök vezetik ebben a munkájában, írja, hanem „a szeretet magasztos ihlete köti ahhoz a röghöz, amit szűkebb hazájának nevez".

28 Néprajzi kutatásai Pintér Sándor e témakörön belül csak a palócok kutatásával foglalkozott. Ámbár nem tudjuk szerencsés dolog-e a kutatás szót használni, hiszen a fogalom tudományos értelmében itt nem helytálló, ő is azt írja, hogy „tapasztalat, megfigyelés és közvetlen tudás" által szerzett ismereteit jegyzi fel, de hát ebben a tudományban ennek a megközelítési módnak alapvető jelentősége van. Erre ő igazán hivatott, hiszen maga is palóc. „Szépapám, s dédanyámnak is hamisítatlan palócvér lüktetett ereikben és így önmagamat is tőről sarjadt palócnak ismerem ..." Nyáry Albert ezt elvitathatatlan érdemének tudja: „Hiába, ő a világ első teremtményének a palócot tartotta s büszke volt rá, ha úgy tudott gondolkozni, érezni, mint az ő kedves földije." Munkáinak másik jellegzetessége, hogy megfordította a kutatás irányát. Felállított egy teóriát, s ahhoz keresett és fogalmazott meg bizonyítékokat. Ez a teória a palóckérdésben több részből állt; a palócoknak komoly vitézi múltja volt, ha ez most nem is tűnik ki a békés földművelő életükből. A palócok az őskortól ezen a vidéken éltek, s végül a palócok nem mások, mint a szkita-hun-avar népcsoport maradványai. Harmadjára azt is elmondhatjuk, hogy kutatásúszándékát az a nemes elhatározás vezérelte, hogy lemossa magáról és erről a népcsoportról a századok alatt ráaggatott sértő jelzőt. Mert mit jelent az, ha valakire rámondják hogy palóc? „Sem többet, sem kevesebbet, mint együgyű." így fonódnak össze kutatásaiban a történelemtudomány és a néprajz elemei, mint ahogyan írja; „én a históriát és az etnographiát sziámi ikreknek tekintem". S az is kiderül írásaiból, hogy miként történeti kutatásainál, úgy itt is tisztában volt munkáinak gyengéivel, s most is kéri az olvasót, ne legyen elnéző ezekkel. Mert „ha akár tiszteletből, akár félénkségből, megrovás nélkül hagyjuk a hibákat, a tudomány és igazság ellen még nagyobb bűnt követünk el". Szerinte a palócok megismerésének főbb területei a mondák, a szokások, a viselet, a vallás, a játékok és a „gyülekezési mulatságok". Ezek feldolgozásából állt össze első 28. R. S. 1897., WAGNER István 1897., BALOGHY Dezső 1897. 405