Agria 23. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1987)

Praznovszky Mihály: „A főről sarjadt palóc” (vázlat Pintér Sándorról)

zata 7 ctm, legnagyobb domborodásánál 13 ctm, és szájnyílása 9 ctm. Ezen edény szemcsés agyagból vagy korongon készült, feketére égetett sűrű hullámdíszítésű." Ez nem laikus munka, s ha hozzá vesszük, hogy legtöbb jelentős leletéről rajzot is készített, méghozzá igen jó minőségben, akkor autodidakta mivoltának minőségi oldalát mindenképpen magasra kell értékelnünk. Még akkor is, ha ebben a cikkében beszámol egy kerekdombi ásatásról,'ahol egy szécsényi barátjával közösen a nyáron, két napig húsz emberrel ástak, s ez idő alatt 15 sírt tártak fel. Ezt a módszert ma sem, de feltehetően akkor sem tudta elfogadni egyetlen szakképzett régész sem. Az Archeológiai Értesítőben megjelent kisebb írásaiból, beszámolóiból hasonló gondok olvashatók ki. Miként kell megvásárolni „jó borravalóért" a széthordott bronzkori együttest, s miként nem becsülik ezt a tevékenységét még szűkebb környezetében sem; „A gondolkozva kutató régiségkedvelő az, kinek a társadalmi élet legtöbb tréfáját és metsző gúnyolódását kell eltűrnie."

26 Régészeti tevékenységét 1897-ben kis könyvben foglalta össze.

27 Két tény kiderül ebből a könyvből. Az egyik az, hogy a tartalom nem pontosan az, amit a cím ígér. Nemcsak régészetről ír, hanem földrajzi nevekről, mondákról, hipotéziseket állít fel az erre a területre évszázadokkal korábban betelepülőkről. Amíg a tényekkel foglalkozik, amíg az általa meglelt leleteket mutatja be, addig tudása és képzelete együtt halad. De ha ezekből következtetéseket von le, elméleteket állít fel, akkor már olyan messze szárnyal fantáziája, ahová senki nem tudja követni. Legkevésbé a tudomány. A kötet bevezetésében három maga-mentséget sorol fel; olyan rendszerben írta munkáját, amilyenben még senki; járatlan területen indult el, s végül a felsorolt adatok között több a hipotézis, mint a reális bizonyíték. Kéri is barátját (a bevezetés címzettjét); „légy irántam szigorúan igazságos, mutass reá a munkámban arra, a mi a tudás hiányának eredménye, a mi nem igaz, vagy tévedés, s ha tudod, mindazokat javítsd ki..." A könyv kilenc fejezetből áll, minden fejezethez jegyzeteket írt. A végén 13 táblán adja közre a leletek rajzait. A fejezetek a következők: A tűzhely. Bemutatja a környék geológiai helyzetét. A hely rajza. Azokról a helyszínekről ad rövid képet, ahol kutatásait végezte. Ezek: Újhegyi szőlők, Öreghegy, Kőkapu és Kőhegy, Ültetés és Kerekdomb, Almás és Aranyos, Strázsapart és Várdomb. Dolány mint szomszéd. Elsősorban a Majorhegyről ír, ahonnan a nagyobb esők után a felszínre kerülnek a leletek, s az egész falu ott keresgél olyankor. A hegy északi oldalát még nem bántották az emberek, s az ottani kincs még érintetlen „azt a gondos természet egy későbbi nemzedék számára rejtegeti, amely talán érdeklődőbb, gondolkozóbb lesz a mainál". A hullámzó nép és vásártere. Népek vándorlásának az útvonala volt ez a vidék, amint erről számos lelet is tanúskodik. írott és élő okmányok. Gondolatmenetének végső tanulsága, hogy ezt a vidéket régi idők óta a jász nemzet egyik családja, az Ózok lakták. Később csatlakoztak hozzájuk a hunok és avarok maradványai. Igaz, bizonyítani nem tudja állítását, egyelőre csak a földrajzi nevek igazolják elméletét. Fel is sorolja Dolyán, (Benczurfalva), Lóc (Nagylóc), Rimóc, Varsány, Hugyag, Pőstyén, Halászi (Ludányhalászi) néhány dűlő nevét. „Zechen". A település földrajzi neveiből próbál következtetni fenti állítása igazolására. Várak. Pusztán elméleti fejtegetés a várak keletkezéséről, szerepéről, konkrét nógrádi példák nélkül. Zárórész. Még egyszer kifejti alaptételét, hogy ezen a vidéken a honfoglalókat a jász, hun, avar népek fogadták. Szécsény és vidékének képe a honfoglalás napjaiban. Részletes eszmefuttatás, amelyben újra próbálja igazolni állítását. „A Zagyva-Ipoly közén nem volt honfoglalás, hanem a 26. PINTÉR Sándor 1891 b., 1897 b., 1895. 27. PINTÉR Sándor 1897 a. 404