Agria 23. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1987)

Kapros Márta: Az őrhalmi menyecskefőkötő és készítője

Még ebben az emlékezet által átfogható időben is nehéz utólag feltárni egy-egy újítás eredetének forrását, elterjedésének körülményeit. A vázolt, szembetűnő változásokat a falubeliek egyhangúlag Bíró Viktor tevékenységével kapcsolják egybe: „ő csinyált új divatot a féketőbe".

43 A villuska és szállító elterjesztését főkötővarrónk is magáénak ismeri el, indoka, hogy újítani akart. Továbbá hangsúlyozza, hogy nem szerette a „tarkát", s igyekezett mindenkit rábeszélni a „fehér" (ebbe az ezüstöt is beleérti) díszekre. Az ötletek forrását illetően konkrét választ többszöri próbálkozásra sem sikerült kapni tőle. Feltétlenül szerepe volt ebben annak, hogy Hugyagon „előbbre jártak a féketők divatjában". Ezt megerősítik FARKAS Pálnak az 1910-es évek legelején ott készített felvételei.

44 Az ezeken látható főkötők méret, forma, díszítés tekintetében kb. azt a szintet mutatják, ami örhalomban a 20-as évek végére válik jellemzővé. Ami az általánosan elfogadott normán belül jelentkező apróbb, egyedi módosításokat illeti, ezeket mára már nem tartja számon az emlékezet. Minden megrendelő „különöset" akart, s Bíró Viktor igyekezett eleget tenni a kérésnek. A megvalósítás mögött esetenként változó súllyal, a készítő vagy az anyagokat összeválogató megrendelő ötletessége, a hozzávalók mindenkori üzleti kínálata, a kereskedő befolyása állt. Visszatérve az alakulás folyamatához, az 1920-as évek végétől készült főkötők karaktere egységesnek mondható a „kivetkőzésig". Ez természetszerűleg következik abból, hogy egy helyen történt a hozzávalók beszerzése, mind nagyobb a készen vett díszek aránya, a készítő személye azonos, a részmunkákat bedolgozók végzik mechanikusan. Ez az átvitt értelemben is megmerevedett főkötőforma volt a közösség szemében a szép, az elfogadott. Számottevő megújulás már nem következik be. Nem hoz frissülést a megszokott anyagok beszerzési lehetőségének korlátozódása sem. A felújított fokotokon is ragaszkodnak a - mint láttuk, nem is olyan régi - hagyományokhoz.

45 E stagnálás mellett azonban utolsó időben kitapinthatók a parasztviselet felbomlásának irányába mutató tendenciák. A 40-es években jelentkezik a kitűnni vágyás fokozottabb 42. Nem tudjuk, mennyire tekinthető általánosnak, de ismerünk olyan darabot, amelyen a hátlap felső részéhez keresztben, továbbá a szalagcsokor lelógó végeinek kiindulásánál ugyancsak alulra, téglalap formájúra hajtogatott betétfélét varrtak bíborvászonból. Vagy a lecsüngő alján keresztben a béléshez egy-egy lúdtoll-szárat varrtak (Palóc Múzeum: 50.130.1. ltsz. Gyűjtő: MANGA János). 43. Egyesek még a csüngő ezüstcsipke borítását, a művirág alkalmazásának bevezetését is neki tulajdonítják, noha bebizonyosodott, hogy ezek korábbi eredetűek. 44. Néprajzi Múzeum fotótára: 14823., 14824., 17523., 23118., 59458. ltsz. 45. Jól példázza ezt, hogy kényszerűségből a korábban készen megvett díszcsíkok látványát szemenként felvarrt gyöngyökkel, flitterekkel igyekeztek biztosítani. Vagy a hiánycikk kisbubulykákát a megrendelő kérésére Bíró Viktor maga készíti el maradék selymekből. Példa erre a Palóc Múzeum 72.19.1. ltsz. főkötőjén (gyűjtő: KAPROS Márta). 214