Agria 23. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1987)

Paládi-Kovács Attila: Népi mészégetés a Gömör-Tornai karsztvidéken

Az eső nem zavarta meg a mészégetést („nem zavadzált"). Eső csak a kemence kibontásakor árthatott a mésznek. Ezért a gömöri mészégetők enyves ponyvát tartottak maguknál és azzal takarták le a megbontott mészkemencét, ha váratlanul megeredt az eső. Idősebb, tapasztalt mesterek több jelből csalhatatlan biztonsággal állapították meg, mikor lehet befejezni a tüzelést, mikor égett ki a mész. Ennek legbiztosabb jele, hogy a kemence teteje kék lánggal ég, és а fazék mellett körül is kék lángok csapnak ki. Addigra a lángos megpenészedett már a boglyán. (Kijön a langoson a szalajka, a fényes, üvegszerű por.) A kemence „megszáll", egészében megsüllyed. Kiégett kemence kupolája 25-30 cm-el alacsonyabb, mint a begyújtás időpontjában volt. Mire a mész kiégett, a kemence is egészen „kifehéredett", a tűz fehérhamvasan égett, lángja pedig halványkék lett. A jól kiégetett mészben nem voltak kődarabkák. Az oltás során teljesen feloldódott és kihűlés után vajszerű massza lett belőle. Az égetés következtében a kő kb. 40%-ot veszít a súlyából. Égetés után 90-120 q meszet kaptak abból a kemencéből, amelyikbe 150-200 q követ építettek be. A kisebb kemencékből mindössze 60-70 q meszet nyertek ki. A mész értékesítése Égetés után a mészkemencét legalább 12 órán át hűlni hagyták, bontásához előbb nem foghattak hozzá. Amikor este fejezték be az égetést, másnap reggel kezdtek hozzá a bontáshoz. A gömöri mészégetők rendszerint egy teljes napot hagytak a kemence lehűlésére, a szállítás elkezdésére. Ezért a kemence begyújtását is lehetőleg csütörtök estére ütemezték, hogy szombat estére befejezhessék a tüzelést. így vasárnap bemehettek a faluba, pihenőt tarthattak és hétfőn kezdték meg a kemence bontását, a mész elszállítását. Legelőször a kemence kupolájának, a boglyának a tetejéről szedték le a sártapaszt. Azt követően a mészkő apraját lapos kapával vaskosárba húzták és mázsára (mérlegre) helyezett ferslógba (ládába) hordták. Vaskosarat a gömöri ércbányákban és bányászfalvakban mindenütt használtak az 1930-as évekig. Vaslemezből készült, két füllel ellátott, tálformájú eszköz volt, amivel 20-25 kg vaskövet, kőzetet tudtak a csilléig elvinni.

28 Bizonyára a bányászoktól került ez a tárgy a mészégetőkhöz is a századforduló tájékán. A ferslóg hitelesített nagy deszkaláda volt. Egy mázsa égetett mész fért bele egyszerre. A ferslóghől a fuvarosok szekereibe hordták a lemázsált meszet. (Debrődön a kemencéből kiszedett meszet hordóba rakva mérték le. Egy szekérre 10 hordó mész fért fel.) A nagyobb mészdarabokat kézzel vagy csákánnyal bontották ki a kemencéből. Minthogy a mészkemence teljesen nem hűlt ki a bontás idejére sem, kezüket használt csizmaszárból készített kézvédővel óvták a forró anyagtól. A téglalap alakúra szabott bőrdarabokba rövid oldaluk mentén egy-egy hasítékot vágtak. Kezüket azon átdugták és a csuklóig felhúzták, miközben a bőrlap ráfordult a terenyükxt. A szállítás történhetett lőcsös, karfás ( = létrás) derekú szekéren is, amihez fonott kast alkalmaztak. Az aggtelekiek rendszerint kasos, sátoros szekéren jártak mészárusító körútjaikra. A Sajó- és a Csermosnya-völgyi falvak fuvarosai, s a kecsőiek inkább használták a ladiknak, nevezett szekeret már az 1920-30-as években is. Ennek kocsiszekrényét nem lőcsök tartják, hanem négy rókonca. A ladik feneke és két oldala fenyődesz28. Vö. PALÁDI-KOVÁCS Attila 1985. 305-307. 5. és 8. kép. 194