Agria 23. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1987)

Paládi-Kovács Attila: Népi mészégetés a Gömör-Tornai karsztvidéken

látták, mire lehet használni. A homokos kő nem felel meg, mert kevés a mésztartalma, porrá válik égetés közben. A márványos kő sem alkalmas, azt sem érdemes kitermelni. A valódi mészkő, ha eltörik kékes színű, üveges csillogású. Ezt keresték a fejtéshez. Gömörben a két világháború között működtek már olyan nagyobb mészégetőüzemek, amelyekhez bányát nyitottak. Ezekben a bányákban dinamittal, ekrazittal robbantották a követ. Dinamittal a népi mészégetésben csak igen szórványosan dolgoztak. A mészkőbe mély lyukat fúrtak egy éles, hegyes vasrúddal, a fúróval. Aztán a lyukba gyújtózsinórral felszerelt dinamittöltetet helyeztek, majd a furatot agyaggal, apró zúzalékkővel betömték, hogy a robbanás ereje minden irányban érvényesüljön. Aggteleken a kő robbantását egyáltalán nem említik. Nem voltak igazi mesterei a kecsőiek, lucskaiak sein. Nem említik a Bükkből, sem a hór-völgyi, cserépfalusi, sem a répáshutai mészégetők gyakorlatából.

16 Viszont ismeretes volt Debrődön (Abaúj-Torna m.), ahol a kis- és középbirtokos mészkemence-tulajdonosok nem maguk végezték a robbantást, hanem mindig hozzáértő embert, bányászt fogadtak fel a robbantáshoz.

17 Úgy látszik, a Dunántúl mészkőhegységeiben az égetéshez szükséges követ már a múlt században is robbantással termelték ki a bányákból. Például a Bakonyban a kézi kőfejtés módozatát nem említik, de a robbantás műveleteinek rögzült menetét és megszilárdult terminológiáját ismertetik.

18 A kifejtett követ a kecsői mészégetők többnyire furikban (egykerekű talicskán) hordták a mészégető kemencéhez. Szekéren csak akkor szállították, ha a közelben már elfogyott az égetéshez alkalmas kő, vagy túlzottan sok munkát igényelt volna a kitermelése. A kemencegödör készítésével járó munka visszatartotta a mészégetőket attól, hogy túlságosan gyakran váltogassák a kemencehelyeket. Inkább vállalták a szállítással járó többletmunkát. A kecsői, aggteleki mészégetők is magukkal vitték a fogatot, a szekeret. Debrődön (Debracf) eleve úgy számoltak, hogy egy négy méter átmérőjű kemence megrakásához kb. 10 szekér kőre van szükség. Minthogy egy szekérre kb. 15-20 q követ raktak, a mészkemencébe kb. 150-200 q-t építettek be.

19 A kecsői, aggteleki mészégetők nyári szánkót, csúsztatót nem használtak a kő közelítésére. Megszokott volt a csúsztatás Lucska és Barka határában, a Csermosnyavölgyben. A szekér elejéhez egy pár ún. macskafát akasztottak, s a másik véggel a földön csúszó rudakra tett követ ökrökkel húzatták a kemencéhez. A Bükkben használatos kézi vontatású csúsztató, helyi nevén korcsolya vagy korcsuk emlékére azonban ott sem találtunk rá.

20 Kézben vitt saroglyát, kétfülű háncsból font kosarat, illetve vaskosarat a gömöri mészégetők is használtak mind az apróbb kövek, mind a kemence tapasztásához szükséges sár szállításához. M ész kemence építése A mészégetés helyének kiválasztásakor több körülményt kellett mérlegelni. Rendszerint a nyersanyag közelében kerestek alkalmas helyet, hogy a követ és a fát ne kelljen messziről hordani. Lényeges volt, hogy szekérrel megközelíthető hely legyen, mert a kiégett meszet is el kellett szállítani. Nagy súllyal estek latba a terep- és talaj adottságok. 16. LAJOS Árpád 1958. 29. ; PETERCSÁK Tivadar 1984. 88. 17. GÖRCSÖS Mihály 1979. 104. 18. Vö. HEGYI Imre 1978. 115-116. 19. GÖRCSÖS Mihály 1979. 105. 20. Vö. BAKÓ Ferenc 1951. 301-302; PALÁDI-KOVÁCS Attila 1984. 151. A macskaszekeret a Csermosnya-patak völgyében szénaszállításra is használták. 190