Agria 23. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1987)

K. Csilléry Klára: A fa tulajdonságaira vonatkozó ismeretek a mátraalmási (szuhahutai) faszerszámkészítőknél

A színére hivatkozva tudták eladni a nemigen tartós égerfa szerszámot is vadcseresznyeként az élelmesebb szuhahutaiak. Maguk számára a készítőknek annyiban volt jelentősége a fák színének, hogy ebből is következtethettek a megmunkálhatóságra. „A szívósabb fa barna. Ménné jobb, könnyebb a minőség, anná fehérebb" - mondta Gembiczki Prófusz Sándor. Finomság A faszerszámkészítők szemszögéből nézve, a fa finomsága szintén alárendelt fontosságú. A finomabb szerkezetű fákat szebben lehet ugyan kidolgozni, de ez elenyésző előny a fakiválasztás sok más szempontja mellett. Joggal hivatkoztak adatközlőim arra is, hogy bár a jávorfa igen finom szerkezetű, de a hársfa és a nyárfa ugyancsak az. Az apróbb, babrásabb tárgyakkal foglalkozó kanálkészítő - a gyűjtés idején egyedül a beteges Stork Antal Kékesi szakosodott erre - ezeket a fákat kedveli. A fa hibái Vetemedés A fa száradásával együtt járó zsugorodás és alakváltozás a szuhahutai készítőknek jóval kevesebb gondot okozott, mint a fűrészelt deszkákból dolgozó faiparosoknak. Ennek oka az, hogy a hutaiak hasított deszkákat használtak, a fűrészelt deszka alkalmazása elenyésző volt.

6 Márpedig a vetemedés hosszirányban elenyészően csekély, és sugárirányban is fele nagyságú csak, mintha érintő irányban vágták volna a deszkát, ahogy az a fűrészelésnél történik. Érintő irányban, packára, mint tudjuk, a faszerszámkészítők csak egészen ritkán hasítottak, számolva a nagyobb vetemedés veszélyével is. A vetemedett tárgyra azt mondták a készítők: meggörbőt, kávában van (sa skriví; do duhi sa skriví). A szuhahutaiak számára világos volt, hogy a vetemedés törvényei az előbbiekben a rugalmassággal kapcsolatban elmondottakkal vannak szoros összefüggésben. Gembiczki Honvéd István (sz. 1899) ezeket a törvényszerűségeket így foglalta össze számomra: „Az olyan fa, amelyik parázsabb fa, nem szívós, az nem görbül. A szívós görbül. Az öreg fának is az egyik ódala görbül, a másik nem. Az árnyéktú való ódala görbül, a naptú való nem görbül." Hozzátehetjük: tudták azt is, hogy minél fiatalabb a fa, annál inkább vetemedik. Ezért volt az, hogy kaszanyélnek, amelynél igen fontos, hogy egyenes maradjon, sokkal vastagabb fát választottak a készítők, mint az annál alig vékonyabb gereblyenyél számára, mert ennél az utóbbinál nem számított nagy hibának, ha kissé meg is görbült. A vőgyi fele is jobban vetemedik a fa. „A vőgyitű má SZÍVÓS, kutyább, nagyobb babra van vele, më nagyon nehéz kidógozni, ászt mégse ollyan szép, meg könnyen is vetemedik." Ezért azután a vastagabb fából a hajátú vették le a kaszanyelet, a vőgyitű levőből meg gereblyenyelet, gereblyepácát csináltak. A vékonyabbra hasított fa mindig jobban hajlik, mint a vastagabbra hagyott. Ezt tudva, a fának szívós tövéből, még ha akadt is benne jól hasítható rész, csak vastagabb tárgy alkatrészeket, tilóoszlopot, tilótalpat faragtak. Természetesen a fák vetemedése faféleségenként is eltérő, a faszerszámkészítőknek ezt is figyelembe kellett venniük a szükséges fa kiválasztásánál. 6. Vö.: 5. jegyzet. 181