Agria 23. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1987)

K. Csilléry Klára: A fa tulajdonságaira vonatkozó ismeretek a mátraalmási (szuhahutai) faszerszámkészítőknél

A szuhahutaiak nem ismertek olyan eljárást, ami a vetemedést gátolná. Az általuk alkalmazott egybeszerkesztési módok mind olyanok voltak, hogy a fa mozgását ne akadályozzák. A mindig egyetlen darabból kialakított nyeleket viszont, ha az elkészítést követő füstölés során meggörbültek volna, sorra kiegyenesítették. Szálkásság A szuhahutai faszerszámkészítők számára ez volt az egyik legtöbb bosszúságot okozó fahiba. A szálkás, visszás vagy viszákos, visszákos (Séikovité), sőt erőssen visszás (draplavé) fa szálai nem egyvonalban állnak, hanem összevissza nőttek. „Ere is hasadozik, ára is." „Ere is főforgat, ára is." - így jellemezték a készítők, mivel az ilyen fa a megmunkáláskor mindenképpen behasadozik, akármelyik oldalról egyengetik is a kézvonókéssel. A szálkás fából így kétszer annyi időbe tellett a szerszám elkészítése, mint az egyenesen nőtt szálú, tiszta (äste) fából, és ez a munka a készítőt alaposan hátraveti. Emellett a visszás fa nem is térítette meg a belefektetett fáradságot, a belőle készült tárgy felülete szakadozott, egyenetlen lett. Ezért a szuhahutaiak az ilyen fát a lehetőség szerint olyan faszerszámnak használták fel, amelynél a felület simasága a vevő szemében kevéssé volt lényeges. így például a seprűnyelekhez többnyire az olyan fát vették elő, amit szálkássága miatt tettek félre. A szálkásságot, mint mondták, rendszerint az élő fának a felületét ért felsebzések okozzák, amelyek a fatest növekedése során belülre kerülnek. Ezért tapasztalhatták a faszerszámkészítők, hogy a magános vagy legelő erdőben álló fáknak a töve mindig szálkás. Említették, hogy a leesett gally helyén is visszásság keletkezik, és általában az ágcsomó környékén is ilyen szokott létrejönni. Megfigyelték a szuhahutaiak, hogy a fiatal fák majdnem mind szálkásak, de öreg korukra ezt a legtöbbjük elnövi. A fa vőgyi közt is kevés akad, amelyik tiszta, az is általában visszás szokott lenni. Tudták azt is, hogy vannak fák, amelyek hajlamosak a szálkásságra, így a juhar, a szil, a nyírfa. Csavarodott növés Ha a fa rostjai csavarvonalban nőttek, a fa csavargás (kruté), és felhasogatáskor kajszán hasad (kruto sa stipe), kajsza (kruté) deszkát ad. A csavarodott fát nem lehet hajlítással megjavítani, az visszafordul eredeti állásába. Az ilyen fát még akkor sem vágták ki a szuhahutaiak, ha jól hasadt, hacsak nem kisebb tárgyakat akartak belőle előállítani. Ugyanis a hosszabb szerszám esetén a csavarodottság már túl sok nehézséget jelentett volna. Különösen több darabból összeteendő tárgynál okozhatott bonyodalmat a csavarodott deszka; a szekrény oldalainak készítésénél például sok fejtörést okozott volna a kajsza deszka beállítása. A legkevésbé az orsókészítésnél számított ez hibának, sőt a rövid ossótőkéket igen gyakran csavarodott növésű égerfából nyerték. A csavarodott növés okát a szuhahutaiak nem ismerték. Tudták azonban, hogy némely faféleségnél ritka jelenség, míg mások hajlamosak rá. Ismerték, hogy az égerfa majdnem mindig csavarodottan nő, de a szilfánál, vadalmafánál sem ritkaság az így nőtt törzs, és a gyertyánfák közt is találkozni vele. A fák gesztrésze is gyakran csavarodott növésű. Úgy mondták: „A vőgyitű való fát nehéz kidolgozni rendesen, më valamerre vót csavarodva a fa kicsi korában, a vőgyi arra fele szolgál." Repedések Különböző okok következtében a fán repedések keletkezhetnek. A repedés gyakran a fa külső részén látható hosszirányú, mély zsilip, nyílás (pást). Ez pedig lehet egye182