Agria 23. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1987)

Petercsák Tivadar: Egy gazdasági közösség a XX. század első felében. (A felsőtárkányi „volt úrbéres gazdaközönség”.)

szerepelt a nyilas sorszáma és az abban található fa darabszáma. Amikor a faluban meglévő összes erdőilletőséghez kialakították a nyilast, de még maradt kitermelhető fa, akkor árverésre bocsátható nyilasokat is kimértek. A nyilasolók munkájukért napidíjat kaptak, ez 1923-ban 6 000 korona volt. 1941-ben pedig 13 nyilast adtak el árverésen, és ebből fedezték a nyilasolók napidíját. A fa elosztása a községházán történt, ez volt a cédulahúzás. A pénztárosnál vezetett lista alapján annyi papírcédulát készítettek, ahány illetőség volt, és minden cédula egy-egy nyilasnak felelt meg. A kihirdetett időpontban cédulahúzást rendeztek, amikor az összehajtogatott cédulákból minden gazda annyiszor húzott, ahány illetősége volt. A pénztáros két példányos listát készített, amelyen szerepelt a birtokossági tag neve, a kihúzott nyilas száma és a nyilashoz tartozó fák darabszáma. Az egyik lista a pénztárosnál maradt, a másik az erdőkerülőhöz került, aki ez alapján ellenőrizte, hogy mindenki csak a saját nyilasát vihesse haza. Az 1932-ből megmaradt nyilvántartás

32 alapján megállapíthatjuk, hogy a legtöbben (79 fő) egy nyilassal, illetve egy gyalogilletőséggel (36) rendelkeztek. Két nyilasa 29 főnek, három nyilasa 11 főnek, négy nyilasa 9 főnek volt. Özv. Sziber Lajosné és Karasz József 12-12 nyilasa a legtöbb. Ebben a nyilvántartásban feltüntették, ha egy-egy nyilast közösen birtokoltak, vagy ha a nyilast valaki eladta. Külön jelezték a gyalogilletőségeket, valamint az illetőségek eredetét, ha az többféle jogcímen járt. Pl. Erdélyi Imre alsó 3 nyilasából egyet a saját földje után kapott, egy gyalogilletőség, egy pedig az apósa féle. Ha öröklés révén két testvér birtokolt egy-egy illetőséget, akkor egyrészt úgy egyeztek meg, hogy az egyik örökli a legelőilletőséget, a másik az erdőilletőséget, másrészt egyik évben az egyik testvér, következő évben a másik kapta meg az illetőség után járó nyilast. Mindezt rögzítette a közbirtokosság jegyzője. Az erdőilletőséget a legelőilletőségtől külön is eladhatták, pl. Bajzát Vince 1933-ban 50 pengőért vett egy illetőséget. A gazdaközönség adósságainak fedezésére gyakori volt a nyilasokra kivetett járulék. Ez 1924-ben 55 000 korona, 1935-ben 4 pengő. 1936-ban 3 pengő 40 fillér. A nyilasok kitermelését és hazaszállítását minden gazda maga végezte, kivéve, amikor a favágáshoz bérmunkásokat alkalmazott a közbirtokosság. Az elszállítással gondok is voltak, mert többen kinthagyták a fát a kitűzött határidő után is. Ezért pl. 1922 februárjában a közgyűlés elhatározta, hogy aki a nyilasait két héten belül nem szállítja el, azt a gazdaközönség a saját céljaira elárverezi. Akinek több nyilasa volt, az rendszerint épület- vagy tűzifaként értékesítette, és a saját tüzelőjét gallyfából pótolta. A tűzifát az egri fapiacra hordták, de gyakran kész helyekre, házakhoz is szállították. Mások szőlőkarót készítettek a fából, és vagy maguk vitték Egerbe vagy a helybe jött szőlősgazdáknak adták el. A közbirtokosság bevételei és gazdálkodása Az ingatlanok adóját, az erdőőrzési és erdőkezelési járulékot, a közbirtokosság vezetőinek és alkalmazottainak a tiszteletdíját különféle bevételi forrásokból biztosították. A legtöbb jövedelem a közös erdőben, illetve legelőben kitermelt bánya-, épületes tűzifa árverésen történő értékesítéséből származott. 1922. február 2-án a közgyűlés elhatározta, hogy mivel az egyik bika használhatatlanná vált, az akácost árverésen értékesítik, a befolyt összegből vásárolnak új bikát. A legelőn levő akácos árverése többször 32. Bajzát Vince tulajdonában. 154