Agria 23. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1987)

Petercsák Tivadar: Egy gazdasági közösség a XX. század első felében. (A felsőtárkányi „volt úrbéres gazdaközönség”.)

A bikák és kanok is kijártak a legelőre, ott történt a folyatás és a búgatás. Ha valakinek megfolyatott a tehene, este a pásztor bejelentette a gazdának, amiért egy liter bort, vagy borravaló pénzt kapott. 1938. augusztus 7-én a rendkívüli közgyűlés elhatározta, hogy a beszorulástól kezdve bevezeti „a kézből való párosítást."

29 A következő évtől a bikák már nem jártak ki a csordákkal. A bikaistálló udvarán felállítottak egy karámot, és ha valamelyik tehén folyathatott volna, azt a csordás bejelentette a gazdának. A gazda odavezette a tehenet és a csordás folyattatta fel. 1939-től több közgyűlés foglalkozott a falu közepén álló bikaistálló áthelyezésének szükségességével. Az 1940-es években tárgyalások folytak a régi telek eladásáról és új istálló építéséről, de ez végül nem valósult meg. A gazdák a fedeztetésért folyatást és búgatási díjat fizettek a közbirtokosságnak. Voltak olyan évek, amikor erre mindenkit köteleztek, máskor csak az illetőséggel nem rendelkezőket. 1935-ben csak az illetőség nélküliek fizettek folyatási díjat - 20 liter zabot vagy árpát -, de búgatási díjként minden sertés- és kecsketartó 20 liter árpát vagy két pengőt, illetve kecske után 50 fillért. 1945-ben a tehén utáni fedeztetési díj idegennek 50 pengő, illetőséggel rendelkezőknek 20 pengő, sertés után 30 pengő, illetve 10 liter abraktakarmány. Erdőhasználat, faosztás A közös erdőből az erdőfelügyelőség által évenként engedélyezett mennyiségű fát az illetőség alapján osztották szét. A volt zsellérek egy-egy gyalogilletőséget kaptak, a többiek szántóföldjük arányában. Az erdőilletőség neve a faluban nyilas, ami utal az elosztás ősi módjára.

30 ősszel, rendszerint novemberben az erdőtanácsos, az erdőkerülő, a közbirtokossági elnök és a két mezőbíró jelölte meg a kivágható erdőterületet. Ezután történt a nyilasolás, az erdő felosztása annyi részre, ahány erdőilletőség volt a faluban. Az összes erdőilletőségre vonatkozó megbízható adatokkal sajnos nem rendelkezünk. Az 1937. május 30-i rendkívüli közgyűlés is foglalkozik ezzel. Az elnök előterjeszti, hogy a közbirtokosság erdő- és legelőnyilvátartása a megalakulás óta nincs vezetve, s emiatt az illetőséget pontosan megállapítani nem lehet. Sok birtokossági tag illetőségét nem a telekkönyvi tulajdon arányában használja. A birtokosság elhatározta a nyilvántartás új és pontos felfektetéséhez szükséges telekkönyvi szemlét. Ennek lefolytatásáról nincsenek adataink, de pl. 1935-ben 352,1937-ben 350,1941-ben 360,1943-ban 368 erdőilletőségről olvashatunk a közgyűlési jegyzőkönyvekben. Tarvágáskor a tagok illetőségük arányában egy-egy kisebb erdőrészt kaptak, amit maguk termeltek ki. Ritkításkor a kivágható szálfákat jelölték meg, és úgy osztották szét. Az 1920-as, 30-as években már bérmunkásokkal kivágatott és méterbe, illetve rakásba rakott fát is osztottak. A nyilasolás az erdőn történt, amikor az elnök, az erdőkerülő és a mezőbírók, illetve segítők kisebb parcellákra osztották a kivágható erdőrészt. Előre megállapították, hogy egy-egy illetőségre, nyilasra pl. egy kocsi vagy három méter fa jusson. A fa minőségétől függően egy-egy nyilasba pl. 6, de 31 szálfa is kerülhetett. Az azonos nyilasba tartozó fák oldalát lefaragták és oda írták a nyilas számát. 1931-ben 371 nyilast, 1932-ben 368 nyilast alakítottak ki.

31 A pénztáros vezette a listát, amelyen 29. HML.V-230/14. 30. Magyar Néprajzi Lexikon 4. 57-58. 31. A Bajzát Vince közbirtokossági elnök tulajdonában levő nyilvántartás alapján. 153