Agria 20. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1984)

Dancza János: A subalyuki ősember-maradványok sorsa (visszaemlékezés)

18. Vértes László 1965. 120. • Ú. Vértes László 1957. 13. „A karbidlámpa fényében megtalálom még azt a helyet, ahol 1941-ben turkálgattunk. Nem gondoltam akkor, hogy céltalan vájkálásommal tulajdon későbbi magamnak szerzek bosszúságot." 134 12. A felnőtt maradványainak szétszórtságát feltüntető alaprajz, ami a temetkezés ellen szól volt, amit az ásatok nem vettek észre. A felnőtt egyén keresztcsontja, állkapcsa és más részei, a gyerek koponyája került be a gyűjteménybe." 18 Vagyis az ásatások technikája Danczánál már nem voltak a követelményeknek meg­felelőek, a megfigyelések is hiányosak voltak. Gyanúsításaiban odáig merészkedik, hogy feltételezi, miszerint mind a felnőtt, mind a gyermek, tehát két teljes csontváz feküdt a kitöltésben, amit mi nem vettünk észre. Ez - ha nem is mondja ki - annyit jelent, hogy nem vettük észre egy felnőtt ember koponyáját, hosszú végtagcsontjait a medencecsont­ját, hanem ezeket az apróságokat kidobtuk. Ennyire még Bartucz sem mert elmenni. E rosszindulatú gyanúsításainál Vértes több konkrétumról is megfeledkezik. Az első az, hogy miután többször figyelmeztettem rendszertelen turkáló ásatási szokásának káros voltára 19 a felszabadulás után rendezett sokoldalú mecseki expedíció alkalmával kérésére a mélyvölgyi fülke feltárásánál bemutattam neki az akkor szokásban volt rendszeres ásatás módszerét. Megfeledkezik arról is, hogy ásatási naplót vezettem, amibe már az első láb­középcsont felbukkanását is dátumszerűen feljegyeztem és úgy haránt, mint hosszanti szelvény raj zokon is rögzítettem. Ezeknek a dokumentumoknak az alapján mind az antro­pológiai, mind egyéb más anyag helye ma is pontosan kijelölhető. Hogy mennyire alaptalan és rosszindulatú Vértes gyanúsítása, azt ő maga is tudta, hiszen ismerte azt a rajzot, amit Bartucz kérésére az emberi maradványok pontos helyének a feltüntetéséről készítettem és a Monográfia 59. oldalán látható. (12. kép.) Eszerint ha a felnőtt lábközépcsontjától a keresztcsont érintésével az állkapocsig egy vonalat húzunk, akkor ez a lény olyan fura

Next

/
Oldalképek
Tartalom