Agria 19. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1982-1983)

Petercsák Tivadar: A paraszti erdőhasználat néprajzi kutatása Észak-Magyarországon

A vadfogás a parasztság életében elsősorban létfenntartási és élelemszerzési célt szolgált, de egyúttal védekezés is a termesztett növények és a tenyésztett állatok kártevői ellen. A különböző hurkos és csapdás vadfogási módokat és a puskás orwadászatot leíró jellegű tanulmányok ismertetik a Börzsöny, a Bükk és a Zempléni-hegység területéről.

1 °

3 Keveset tudunk a hegyi patakok halászatáról és rákászatáról.

1 ° 4 A magyar néprajzi tanulmányok eddig kevéssé vizsgálták az erdő és az állattartás kapcsolatát, pedig hazánk középhegységi területein lényegében mindenütt erdei pásztorkodás folyt.

105 Észak-Magyarországon a történeti és recens adatok szerint a parasztság háromféleképpen hasznosította az erdőt az állattartásban: 1. a szarvasmarhát, lovat, juhot és kecskét az erdei tisztásokon legeltették, a sertéseket, juhokat pedig a lehullott makkon hizlalták; 2. az erdei füveket és falombokat összegyűjtve nyáron és télen takarmánypótlóként használták; 3. az erdei falevéllel almoztak. Borsod, Heves, Nógrád, Gömör és Abaúj megyékből XVIII—XIX. századi adatok utalnak a közbirtokossági és uradalmi erdők rendszeres legeltetésére, de a témát néprajzi tanulmányok is feldolgozták a Bükk, a keleti palócok és a Zempléni-hegység falvaiban.

107 Az erdei juhászat több keleti palóc községben az 1950-es évekig fennmaradt, sokszor az erdő a juhok egyetlen legelőterülete. A kecskék erdei legeltetését az erdőtulajdonosok már a XVI. század óta tilalmazták, mert a gyertyán és tölgyfa leveleit, hajtásait lerágva sok kárt okoztak az erdőben.

108 Az erdő állattartási hasznosításának országszerte legáltalánosabb módja a makkoltatás. Az északmagyarországi erdők nagy része a tölgyesek és bükkösök övezetébe tartozik, így itt évszázadok óta nagy hagyományai vannak a makkon történő hizlalásnak. Területünkre vonatkozóan Balassa Iván és Szabadfalvi József történeti és recens anyag felhasználásával dolgozta fel a sertésmakkoltatást.

109 A juhok makkoltatása Dél-Gömörben, a Sajó és a Boldva völgyében, a Csereháton és a Bükkben volt ismert.

1 x ° A makkoltatás lehetőségét a jobbágyfelszabadítás előtt a földesúr a saját sertésnyájai részére tartotta fenn, és csak azután tized vagy pénzfizetés ellenében engedte meg jobbágyainak. Bő makktermés esetén idegenből (Alföld, Lengyelország) is fogadtak makkoló sertésnyajakat. A jobbágyfelszabadítás utáni közbirtokossági erdőkben a makkoltatás az 1920-as évekig általános volt. A makkon való sertéshizlalás megszűnésében a takarmánynövények szélesebb körű elterjedése mellett a tervszerűbb erdőgazdálkodás korlátozásai is szerepet játszottak. Területünkön a makkot nemcsak legeltették, de már a XVII. században szedték is, mert elraktározva nagy hó és hideg esetén is felhasználhatták. A makkszedés a Zempléni-hegység falvaiban alkalomszerűen még 1976-ban is előfordult. A takarmánynövények intenzívebb szántóföldi termesztéséig az erdős határú falvakban jelentős volt az erdei tisztások füvének sarlózása, és az ezzel való takarmányozás. Erre vonatkozó részletesebb ismeretanyaggal csak a Zempléni-hegység falvaiból rendelkezünk.

1 11 A falomb és farügyek a XIX. század végétől csak aszályos, száraz években 103. SZABÓ István-SZABÓ László 1977. 80-81., E. FEHÉR Julianna 1957. 287-290., BOZÓ József 1970. 156-164., PETERCSÁK Tivadar 1978. 19-20. 104. Kivétel E. FEHÉR Julianna 1957. 291., VIGA Gyula 1978-1979. 166-171. 105. Vö.: SZABADFALVI József 1970. 30-31., PALÁDI-KOVÁCS Attüa 1965. 42. 106. PETERCSÁK Tivadar 1977. 297., Vö.: SZABADFALVI József 1970. 64-73. 107. BOROVSZKY Samu é. n. b.206-207., BOROVSZKY Samu é. n. Ű.261., PALÂDI-KOVÂCS Attila 1965. 41-42., BOZÓ József 1970. 145-147., PETERCSÁK Tivadar 1977. 295-310. 108. VIGA Gyula 1981. 30-35. 109. BALASSA Iván 1973. 53-77., SZABADFALVI József 1968. 62-75., SZABADFALVI József 1972. 283-332. 110. SZABADFALVI József 1963. 131-143., PALÁDI-KOVÁCS Attila 1965. 111. PETERCSÁK Tivadar 1977. 301-305. 25* 387