Agria 19. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1982-1983)

Bakó Ferenc: A kontinuitás és migráció szerepe a palóc centrum népességének kialakulásában

Népnévből alakult családnév csak egy van: a Lengyel nevű nemes család, de kevés a szláv név is. A jobbágyok között szláv eredetűnek látszik a Csúszda (? ) és az 1613-ban megjelenő Christon, ami a XIX. században Kriston formában nemesi névként szerepel. Az 1866-ban készült telekkönyvben szláv eredetű kisnemesi nevek még: Szrog, Tuza, Csuhaj és Hupka. Az idők folyamán beköltözőitek származáshelye mint általában, most sem határozható meg bizonyossággal, de némi támpontot adnak a családnevek és a ragadványnevek. A XIX. századi három jobbágy jövevényből kettőről ragadványnevük ad tájékoztatást: Farkas Jánosnét Balajti-пак, Kovács Istvánt pedig Matyó-пак nevezik. A nemesek között a Farkas nemzetségen belül a Bolyhi és a Balajti közeli falvakra utalnak; a Sikátori családnév ugyancsak egy közeli falut; a Léka pedig Lika Zemplén megyei települést jelölhet származáshelyként. A ragadványnevek értelmezésekor nem lehet figyelmen kívül hagyni azt, hogy sokszor ezek az anyai ághoz tapadnak, pl. egy exogám házasság esetében a nő származáshelyét jelölik meg. A nők szerepe azonban a hagyomány alkotása, változtatása és őrzése terén jelentősebb lehet, mint a férfiaké. Sajónémeti népesedéstörténete tehát sajátos módon alakította ki a jelenkori lakosság karakterét. Egészében a lakosságnak alig fele kontinuus, de a jobbágyok kétharmadának elődei ebben a faluban élnek a középkor óta. Mind a jobbágyság, mind a kisnemesség jellegzetesen magyar, a szlovák etnikum hatása észlelhető ugyan már a XVII. században is, de inkább a kisnemesék között. A belső migráció induló állomásai közeli települések és ez a tény erősíti Sajónémeti lakosságának középkori folyamatosságát. 18. Sajó velezd, Borsod megye A lakosság történetének forrásai: 6 darab XVI. századi, 10 darab XVII. századi dézsmajegyzék Alsó- és Felsővelezd lakóiról; az 1771. évi urbárium névjegyzéke.

1 i 6 A középkorban két Velezdet tartottak nyilván, Alsó- és Felsővelezdet, amelyek egymáshoz közel települtek. 25 háztartásával Alsóvelezd volt a nagyobb, Felsővelezden csak 8 család lakott. 1556-ban mindkét falut felégeti a török, de a lakosság rövidesen visszatelepül. 1578-ban újabb támadás éri a két falut és ez Felsővelezdet végleg elpusztítja, csak Alsóvelezd marad meg.

111 Az 1598-as dézsmajegyzékek (gabona és bordézsma) 32 háztartást tüntetnek fel, a megmaradt Velezd tehát húsz év alatt pótolni tudta veszteségeit. A XVII. század folyamán adót fizet a töröknek, de ennek ellenére lakossága a század végére erősen megfogyatkozik, 1690-ben a dézsmajegyzék csak négy jobbágy nevét tünteti fel. Ezek: Jobbágy, Kövér (2) és Dienes. A XVIII. század teljesen új lakosságot hoz Sajóvelezdre, a fenti családokból csak kettő, a Jobbágy és а Kövér tagjai a XVIII. századvég helyi társadalmának. A 29 családból azonban 8 Jobbágy és 7 Kövér — azaz a lakosság fele — képviseli a XVI. század népességét Sajóvelezden. Ezt a közepes erősségű kontinuitást valamivel megerősíti az, hogy olyan kisnemesi családok is élnek a faluban, amelyek ugyancsak a XVI. század óta tagjai a közösségnek. Az Új család 1576-ban, a Dienes, Gienes és a Kövér 1598-ban még jobbágyi sorban élnek és így kerülnek be a dézsmajegyzekékbe. Ismeretlen időben, de valószínűleg a XVII. században válnak nemesekké, kivéve a Kövér családot, mely a XV.-től a XVIII. századig a 116. Alsó és Felsővelezd 1576, mindkét Velezd 1578, 1579, 1598 (2), 1607, 1608, 1617, 1620, 1625, 1660, 1673, 1690 és 1699. évi dézsmajegyzékeit és az 1771. évi úrbéri tabellát ld. Soós Imre PA 489/75. sz. kéziratában. 117. CSIKVÂRI Antal 1939. IV. 138-139. 356