Agria 19. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1982-1983)

Bakó Ferenc: A kontinuitás és migráció szerepe a palóc centrum népességének kialakulásában

falu birtokosa volt és a Rákóczi szabadságharcban való részvétele miatt veszítette el birtokait. így és ekkor válhattak kisnemesekké.

1 x 8 Sajóvelezd lakossága a XVI. század óta teljesen magyar. Népnévből, vagy nemzetiségnévből képzett családneve is kevés: Székely 1576-1579, Tóth 1598-1771, Oláh 1620. Szláv nevek pedig csak a XVIII. század előtt szerepelnek a névjegyzékekben: Laczik 1576-1620, Maczko 1598, Maszlo 1617-1620, Merczin 1607. A Tóth kivételével tehát minden felsorolt, idegen etnikumot jelző jövevény csak rövid ideig tartózkodott a faluban. A XVI—XVII. században viszonylag sok a helyneveket viselő betelepülők száma, akik — nevük tanúsága szerint — nagyobb távolságról is jöttek: Székely ISI6, Geőczi, Geőz, Geősze 1608—1620 (= Kis és Nagygőc Ung m.), Zilády, Zilágyi, 1617—1625 (= Szilágy Pest és Baranya m.). - Többen ennél rövidebb távolságról és Északmagyarország különböző tájairól jöttek: Butkay 1576 (Butka Zemplén m.), Király 1576—1598 (= Sajószentkirály Gömör m.), Kazay 1598—1660 (Sajókaza Borsod m.), Uponyi 1598 (= Uppony Borsod m.), Varbai 1598 (= Varbó Borsod m.), Kassay 1625, Bozóky 1771 (= Bozók Hont m.), Gönczi 1771 (= Gönc Abaúj m.) és Rakonczi 1771 (= Rakolc Zólyom m.). Sajóvelezd népessége közepes erősségű kapcsolatot őriz a középkori elődökkel. Folyamatossági indexe alig magasabb, mint 50 százalék, ami a XVII. század második fele kedvezőtlen körülményeinek tulajdonítható. Etnikailag teljesen magyar, a betelepülők pedig nagyobbrészt a Kárpát-medence északi részeiből jöttek, de ők sem hoztak jelentős nemzetiségi változást. 19. Sajópüspöki, Gömör megye A falu szerepel IIa Bálint Gömör megyei monográfiájában, így a népesedéstörténetre vonatkozó adatokat és a jobbágyneveket innen vettük át.

1 x 9 Sajópüspöki, mint a Sajó-völgyének egyik jómódú települése, 1568-ban jelenik meg első alkalommal a dézsmajegyzekékben. Ez időben a lakosság már nem érintetlen, mert egy-két évvel ezelőtt már kétszer is török, ill. tatár betörés dúlta fel a települést. Az első névjegyzék tehát nem tükrözi teljes hitelességgel a korábbi népesség összetételét, mert a két pusztításnak bizonyára voltak áldozatai. A történeti néphagyomány azonban arról tudósít, hogy a falu népe évszázadokon át a településtől délnyugatra fekvő erdős hegyek közé menekült, ahol pincékben, barlangokban húzták meg magukat, amíg a veszély el nem vonult.

120 Ez a természet adta lehetőség teszi érthetővé, hogy Sajópüspöki népe négy évszázad megpróbáltatásai, hadi veszteségei ellenére nem pusztult ki, sőt a XVIII. század végén túlnyomórészt a középkori lakosság utódaiból állt. Az 1568. évi első dézsmajegyzék 18 jobbágynevet tartalmaz, akik 24 háztartásban éltek. Közülük 3 család, a Léka, Pap és Vargha megszakítás nélkül 1771-ig itt lakik és a XVIII. század végi társadalomnak csaknem felét alkotja. IIa Bálint az 1568. évet követő időszakot 1725-ig összevonja és csak az időközben bekerült új neveket közli, amelyek főként a XVII. század változásait jelzik. Ebben az időben költözik be Sajópüspökibe az a négy család, akik az előzők mellett az 1771. évi népességet képezik: Dobos, Kisambrus (Ambrus), Nagy és Szántó. 1771-ben tehát a lakosság hét nemzetsége 23 családot alkot, 118. CSIKVÁRI Antal 1939. IV. 138. 119. ILA Bálint 1942-1976. IV. 29-31. 120. Saját helyszíni gyűjtés 1981-ben. 357