Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 16.-17. (1978-1979)
Szabó János Győző: Árpád-kori telep és temetője Sarud határában IV.
leletmentő feltárást vezető Hegedűs Katalin baráti szívességéből részt vehettem az ásatás befejező szakaszában és úgy az embertani, mint a régészeti anyagot tanulmányozhattam. 172 Számításaink szerint a 62 megmentett sír a teljes temető nagyobbik részét képezi, mintegy 10—15 sír elpusztulásával számolhatunk. A temető eredeti sírszámát tehát a Szentes-Szt. László-i nagyobbik sírcsoporthoz (73) hasonlónak véljük. A szegvári temetőben valóságos vagy jelképes lovastemetkezés nem fordult elő; húseledel vagy edény sírba helyezésének sem találtuk nyomát. A melléklet nélküli sírok száma 39, azaz a többséget képezik. A felékszerezettség jellege azonban elárulja, hogy itt nem csupán az ínséges köznép vagyoni helyzetének visszatükröződéséről van szó. Ékszer a 13., 21., 32., 4L, 46., 49., 58., 65., és a 70. gyermeksírokban és a 4., 26., 30., 31., 44., 66., 79., 97., 154. nőisírokban fordult elő, azaz 9—9: egyenlőség mutatkozott. Egy ékszernél több 5 női és 5 gyermeksírban volt. Ezek az arányok a Szentes-Szt. László-i temetőnél nagyobb fokú egyházi befolyásra engedtek következtetni, bár a kereszténység tárgyi emléke — feltehetőleg az alacsonyabb társadalmi szint következményeként — a szegvári temetőnknél kevesebb : mindössze egyetlen bronz kereszt jutott napvilágra, itt is kisgyermek sírjában. A rituális kéztartásban eltemetettek arányszáma — jóllehet alig egy százalékkal — kevesebb, mint a vizsgált Szentes környéki temetőben. Szegvár-Szöllőkalján 21 sírban volt megfigyelhető a kereszténység jegyében elrendezett kéztartás, ez 33,87%. Az ilyen sírok szórtsága egyenletes a térképen. Tehát kizárható olyan feltevés, hogy a megmentett részen koncentrálódtak volna a kereszténység bélyegét hordozó sírok, s az elpusztult déli végeken talán nem fordultak volna elő. A vállhoz emelt oráns kéztartás mindössze 5 esetben volt konstatálható: a 23., 26., 47., 60., 63. sírokban. Nem kevés meglepetésünkre egyik sem bizonyult férfi temetkezésének. A 23., 26., 60. sírokban aduitus korú nőt, a 63-ban idős nőt helyeztek nyugalomra. A 47. sírban kissé jobboldalra fordult, enyhén felhúzott és behajlított lábú gyermek (Inf. II.) feküdt. Csak neki és a 63. sírban eltemetettnek volt mindkét karja meredeken a vállig visszahajlítva. Melléklet nélküli a 23. és a 47. sír volt. (18—20. képek) A szív-tájékára felhajlított kar mindössze 4 esetben volt megfigyelhető, a 7., 31., 58., 97. sírokban. Mind a két kéz a szíven pihent a 7. sz. férfi temetkezésnél. A bal kart a 31. idős női temetkezésen, a jobb kart az 58. leány és a 97. női temetkezésnél hajlították fel úgy, hogy a kéz a szív-tájék felett nyugodott; a másik kar derékszögben behajlítva a mellkas szélén pihent. (21. kép) Melléklet nélküli csak a 31. sír volt. A mell alatt összefont karok (az alkarok egymással párhuzamosan a mellkas és a medence között feküdtek) 3 esetben fordultak elő: a 27., 29., és 42. sírokban. A 27. és 29. juvenilis korú férfi temetkezései, a 42. sírban idős nőt temettek el. Melléklete egyiknek sem volt. Az enyhébb rituális kéztartási formák közé soroljuk az egyik karnak derékszögben való behajlítását és az ágyékcsigolyákra való fektetését, ez az L, 19., 24., 28., 4L, 44., 48., 57. és a 62. sírokban volt kimutatható. A másik kart ilyen esetekben vagy kinyújtva a test mellett helyezték nyugalomra (L, 19.,48.), vagy a medence fölé hajlították (24., 57.)vagy a medencelapát felső széléhez úgy, hogy a kéz csontjai a keresztcsontig elértek. (28., 4L, 62.). Az 1, férfisír kivételével valamennyi nő (19., 24., 28., 44., 57., 62.) vagy gyermek (4L, 48.) sírja volt. A rituális kéztartásban eltemetettek nemét összesítve megállapíthatjuk, hogy mindössze 4 felnőtt férfi (L, 7., 27., 29.) temetkezéséről beszélhetünk, a többi női és gyermeksír volt. A nemeknek ez az aránytalansága éppen fordítottja annak, amelyet Halimba I. periódusánál konstatálhattunk és ez az, amely a halimbai II—III. szakaszt és a kérpusztai temetőt e szempontból jellemzi. De az ilyen párhuzamok még nem indokolják, hogy a szegvári temetőt a XI. századra keltezzük, hiszen a régészeti adatok nem engedik meg. Itt már a negatívum is sokatmondó: első királyaink érméinek teljes hiánya, s az a körülmény, hogy egyetlen olyan ékszer sem fordult elő a temetőben, amely a XI. századi viseletre lenne jellemző. 89
