Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 16.-17. (1978-1979)

Szabó János Győző: Árpád-kori telep és temetője Sarud határában IV.

az aránya — mint fent más összefüggésben láthattuk — egy általános tendencia szerint is mindenütt emelkedett. De az is közrejátszhatott — látszólag ellentmondásban az egyházi befolyás XI. sz.-i közismert erősödésével — hogy a vallási szellem, az előírások betartásának a szigora csökkent. Ugyanis fentebb azt is megállapíthattuk, hogy a gyermekek felékszerezettségének az aránya Halimbán a felnőtt nők hátrányára a II. fázisban alig változott. S ha most az új rítus, a II. periódusban elterjedő edénymellékelésre gondolunk egyrészt, illetve a Kiss által elvégzett többrétű elemzés eredményére, nagyon nehéz elutasítanunk egy legalább részleges lakosságcsere hipotézisét. Ha teljes lakosságcserét feltételezünk, ezt viszont csak annak előrebocsátásával tehetjük, hogy az újonnan ide telepített népcsoport elődeihez is eljutott a keleti kereszténység. Dunántúl másik publikált nagyobb köznépi magyar temetőjét Fiad-Kérpusztán tárták fel. A X. sz. végén létesített, lényegében XI. századi temető gyors feldolgozása Szőke Béla, Lipták Pál és Nemeskéri János révén a maga idejében mérföldkövet jelentett a magyar köznép emlékanyagának a megismerésében;

155 de a korai kereszténységünk tanulmányozása szempontjából érthetően csak kevéssé, közvetetten hasznosítható. A gyermek és felnőtt sírok felékszerezettségének a tendenciája azonban, mint folyamat itt is igazolható. Ugyanis Szőke megállapításai szerint a temető DNY-i és NY-i része a legkorábbi, az északi-északkeleti és keleti sírcsoportok a legkésőbbiek (a XI. sz. utolsó évtizedeiből valók). E legkorábbi részeken három viszonylag gazdagabban felékszerezett temetkezést emelhetünk ki: a 62. sz. felnőtt, az 59. sz. juvenilis és a 88. sz. gyermeksírt. A legkésőbbi részeken 6 viszonylag jelentősebb mértékben felékszerezett temetkezésre mutathatunk rá: a 149. sz. felnőtt, a 156. és 327. sz. juvenilis és a 117., 139. és 154. gyermek temetkezésekre. Fiad-Kérpusztán a XI. sz-i lakosság viszonylag sokkal jelentősebb százalékánál volt megfigyelhető az eltemetettek rituális kéztartása. A sírleírások alapján 30 temetkezésnél volt kimutatható a 388 sír közül, s ez 7,73%-t jelent. (A 12., 31., 40., 58., 59., 72., 73., 76., 87., 92., 111., 130., 134., 136., 138., 143., 228., 231., 241., 245., 256., 259., 261., 286., 309., 311., 330., 333., 354., 378. sírokban). Amíg a halimbai II. periódusban a vállhoz emelt orans kéztartás kétszer fordult elő, addig Kérpusztán 3 temetkezésnél rendezték el így a karokat, bár ez a forma mindenütt viszonylag a legritkább. A nemek arányát tekintve (18 női, 9 férfi és 3 gyermek temetkezés) közelebb áll a halimbai II. korszakhoz, bár a nők szerepe távolról sem kizárólagos. A rituális kéztartásban eltemetettek körében a nemek számarányában mutatkozó jelentős különbségeket (az eddig feltárt temetők között) ma még nem tudjuk megnyugtatóan értelmezni. Lehetséges, hogy a férfisírok túlsúlya a korai időszakra voltjellemző, s a női temetkezésekrekorlátozódó rituális kéztartás a szokás elhalványulásának a jele, amelyet még egy ideig a nők konzervatizmusa tartott fenn. De ez csak munkahipotézis, s talán csak a Dunántúlra jellemezhető. Hiszen látni fogjuk, hogy a Dunától keletre a vizsgálatra alkalmas X. századi temetőkben gyakoribb volt a női temetkezések körében a keleti kereszténység rituális kéztartása. Korai kereszténységünk kutatásának még a kezdetén állunk, s könnyen elképzelhető, hogy a térítés eredményei társadalmi rétegenként, sőt tájanként, etnikai csoportok tekintetében is különböző módon tükröződtek a temetőkben. Hogy mennyire töretlen ösvényen járunk, az is bizonyíthatja, hogy a Dunántúlon a keleti egyház eredményes missziós tevékenységének a gondolatát is nehéz jelenleg elfogadtatni, mivel történészeink és régészeink többsége alábecsüli a X. század közepén országos folyamatként meginduló keleti keresztény térítés horderejét. E téma irányában nyitott szemléletű Györffy György a kereszténység folytonosságát Hierotheos püspök missziós területén, a gyulák országrészében (a Tisza-Maros-Küküllő vidékén) is kétségesnek véli.

156 A Bizáncban megkeresztelt Bulcsú horka és Tormás herceg uralmi területein, a Dunántúlon a keleti kereszténység kérdése a történeti forrásadatok fényében sokkal rosszabbul áll : döntő érvként idézik a bizánci krónikás véleményét, hogy Bulcsú csapatai betörtek a keletrómai birodalomba, en85