Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 16.-17. (1978-1979)

Szabó János Győző: Árpád-kori telep és temetője Sarud határában IV.

Mindenekelőtt keressük meg azt a két sírt, amelynek karperece (11. sír) és nyakperece (6. sír) alapján még a X. században való létesítésre gondolhatunk. A 11. és a 6. sír egymáshoz közel, a kémiai analízis alapján korainak mondott 64., 40. 17. sírok közelében található. Itt megjegyeznénk, hogy Lengyel információja szerint az általa korai síroknak mondottak szomszédságában levők, amennyiben azokat nem a legkésőbbieknek határozta meg, a koraiakkal nagyjából egyidősek lehetnek. A vizsgált sírcsoportban viszonylag a leggyakoribb régészeti lelet a hajkarika, másodsorban a gyűrű volt. Ezért ajánlatos lenne, hogy a hajkarikákat is bevonjuk az időrendi kérdések tanulmányozásába, hiszen időrendjükkel több tanulmány foglalkozott. Csakhogy a sima (azaz nem pödrött, ill. S-végű) karikák, amelyek anyagunk nagyobbik részét képezik, kronológiai szempontból érdekteleneknek tűntek, s ezekről vajmi keveset olvashatunk. Szőke Béla az egyszerű nyitott huzal karikákat a koponya tájékán fülkarikának tartotta, amelyet az S-végű hajkarikák divatja szorított ki 960—970 tájékán.

114 A zárt sima /щ

/'karika puszta létezéséről sem emlékezett meg könyvében Szőke Béla. A nyitott huzalgyűrűk pedig szerinte a XI. sz. elején jelennek meg. A zárt karikagyűrűk különböző átmetszetűek, megjelenési idejük a XI. sz. eleje, s az egész XI—XII. századi ismert síranyagban, csaknem minden lelőhelyen előfordultak. A nyitott és a zárt huzalgyűrűk meghonosodása szerinte északi, Lengyelország felől jövő hatásokkal magyarázható, hiszen a törtezüst leletek lelőhelyein gyakoriak.

115 A több szálból fonott gyűrűk a XI. századtól keltezhetők.

116 Török Gyula is úgy vélekedett, hogy a 970-es évektől erősen csökkent a fülkarikák száma (a nőknél) és a hajfonat karikák viselete a férfiaknál, mivel az S-végű hajkarika divatja kiszorította ezeket a sima karika formákat.

117 Török megkülönböztette tehát a karikák viseletét a 970-s évekig a nemek szempontjából. Kralovánszky Alán alapvető megállapítása jelenleg is mérvadó, hogy az S-végű hajkarika első jelentkezése a X. sz. harmadik negyedére tehető hazánk területén.

118 De vitatható kérdés,, hogy az S-végű hajkarikák mindenütt egyidőben terjedtek el vagy sem és kialakulási területük hol keresendő. Az S-végű hajkarikák típusfejlődése, amelyben elsősorban Török Gyula és Szőke Béla meghatározásai az irányadók, az alábbiakban foglalható össze. Kezdetben vékony, kerek átmetszetű huzalból, 20 mm-es (vagy kisebb) átmérőjű, nem szélesre kalapált S-végű típusok és egyszerűbb bepödréssel díszítettek készültek. A XI. sz. elejétől a huzalok egyre inkább vastagabbak és az S-végződés szélesre kalapált (elsősorban az ezüst példányoknál). (9. kép). A XI. sz. közepétől az S-végződés bordázott. Igen vastag példányok is előfordulnak; Szőke szerint csak a Kárpát-Medence északi felében, mivel ezek északi (lengyelországi) import darabok. A 40—60 mm-es átmérőjű hajkarikák a legkésőbbi típusok. Az S-végű hajkarikák divatja Török szerint a XII. század első felében megszűnik, ellentétben a lengyelországi ill. bizonyos nyugati és keleti szláv területek XII. századi sírleleteivel.

119 Kralovánszky érdeme, hogy kimutatta az S-végű hajkarika szláv etnikumhoz nem köthető jellegét. Másrészt megállapította, hogy az S-végű hajkarika a X. sz. második felében (helyenkint még a XI. század elején is) a magyarságtól eltérő népességet jelöl.

120 Török Gyulától kezdődőleg

121 a kutatás ellentmondásosnak ítélte meg Kralovánszkynak ezt az etnikumra vonatkozó véleményét, holott valójában nem az: a XI. századi képpel nem azonosítható a X. századi, amikor az S-végű hajkarika feltárásaink alapján is a magyarságtól eltérő etnikumot jelölt (Aldebrő-Mocsároson).

122 Kralovánszky és Török a Dunántúlon kereste az S-végű hajkarika kialakulási területét, Szőke viszont a Kárpát-Medence mindazon területein, amelyen a „honfoglaló magyar népi tömegek már régen meghonosodtak."

123 Mesterházy Károly a cseh és morva területeket tekinti az S-végű hajkarika kialakulási központjainak. Innen terjedt el DNY-Szlovákiába, majd Észak-Dunántúlra. A Nagyalföldön a X. század végétől mutatható ki csak igen szórványosan, itt csak a XI. sz. közepétől lett 69