Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 15. (1977)

Németi Gábor: Adalékok Hatvan város felszabadulásának történetéhez (visszaemlékezések alapján)

(Hatvanban) a megye rendelkezéseit a toborzás előkészítéséről nem kapták meg, s így meg sem lehetett tartani a toborzást. De a helyi nemzeti bizottság, a katonai és polgári hatóságok önként, és szemmel láthatólag nagy ambícióval vállalták el, hogy saját hatáskörükben rövidesen megtartják.

54 A vállalásnak eleget is tettek, mert néhány nap múlva, március 25-én megtartották a toborzó gyűlést a tűzoltólaktanyában. A jelentkezettek számára toborzási igazolványt adtak, amelyben igazolták: ,,X Y, a magyar haza fia, a hatvani toborzó bizottság előtt megjelent és vérét önként felajánlotta nemzetének szolgálatára a németek elleni sorsdöntő szabadságharcban. " Hatvan várossá nyilvánítása 1945-ben A felszabadulás egy új korszak kezdetét jelentette Hatvan életében is. Ezt nagyon jól felismerték mindazok, akik a közügyek iránt érdeklődnek. Megsejtették már 1945-ben, hogy Hatvan fejlődése előtt szélesre tárul a kapu. Ennek a lehetőségnek kívántak teret biztosítani Hatvan várossá nyilvánításával is. Tudomásunk szerint a nemzeti bizottság egyik ülésén vetették fel először a javaslatot, amely megnyerte a bizottság tetszését. El is határozták, hogy összehívják a községi képviselőtestület közgyűlését, ahol javasolják a várossá való átalakulás kimondását és az ezzel kapcsolatos intézkedések megtételét. A nemzeti bizottság egyhangúlag támogatta a javaslatot. Hatvan nagyközség képviselőtestülete az 1945. április 22-én tartott közgyűlésén vitatta meg a várossá alakulásra vonatkozó javaslatot, amelynek előadója Monostory Alfréd főjegyző volt. A közgyűlésnek azt kellett elbírálni, hogy kellően meg lehet-e indokolni a várossá válást, szükség van-e erre, javára válik-e a lakosságnak. A kellő indokok felsorakoztatására azért volt szükség, mert a határozatot jóváhagyásra fel kellett terjeszteni a Heves vármegye főispánjához, illetve a belügyminiszterhez. A várossá alakulás első indoka az, hogy Hatvan lakóinak száma a kiegyezés utáni tőkés fejlődés során ötszörösére emelkedett, és 1945-ben megközelítően elérte a 16 000-et ezzel, messze felülmúlta jónéhány kisvárosunk lélekszámát. Ez a lakosság nem egynemű, hanem a parasztok mellett szinte egyenlő arányban találhatók vasutasok és gyári munkások, valamint kisiparosok, kiskereskedők, de nem jelentéktelen az alkalmazottak, tisztviselők, értelmiségiek rétege sem. Hatvan városias jellege abból is adódott, hogy a mezőgazdaság mellett már a felszabadulás előtt jelentős iparral, kereskedelemmel rendelkezett és egyike volt az ország legjelentősebb közlekedési csomópontjainak. Itt található Közép-Európa egyik legnagyobb cukorgyára. Ennek keretében foglalkoztak már, kis mennyiségben ugyan, az aranyfácán védjeggyel ellátott paradicsomkonzerv gyártásával is, amely keresett áru volt a hazai piacokon és külföldön egyaránt. E nagyüzem mellett nem lehet figyelmen kívül hagyni a kisiparosokat sem, akik fontos szerepet játszottak Hatvan és a környékbeli falvak lakossága igényeinek kielégítésében. A malom és a téglagyár emelkedik ki még valamelyest a kisüzemek sorából. Az ország közlekedési hálózatában az adja meg jelentőségét, hogy itt halad át a Budapest—Salgótarján, a Budapest — Miskolc és a Hatvan—Szolnok vasútvonal. A helyi közlekedés ezzel szemben még jelentéktelen. Régebben csak lovaskocsival szállították a környékbeli falvakból a cukorgyári munkásokat, csak a II. vi361