Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 15. (1977)

Németi Gábor: Adalékok Hatvan város felszabadulásának történetéhez (visszaemlékezések alapján)

nyosfokú közömbösséggel fogadta a zsidóellenes intézkedéseket, de egyre növeke­kedett azoknak a száma, akik rokonszenvüket nyilvánították, sőt valamilyen for­mában segítséget nyújtottak a fasiszta fajelmélet áldozatainak. 7 Az üldözöttek segítése Annak felderítése, hogy kik voltak az üldözött zsidók segítői, milyen formá­ban és milyen mértékben nyújtottak segítséget, további kutatást igényel. Addig is amíg sor kerülhet erre, hadd álljon itt néhány példa. Papp László ma nyugdíjas vasúti hordár. A német megszállás után úgy segí­tett az üldözött zsidóknak, hogy élelmiszercsomagot vitt a munkaszolgálatos fér­fiaknak a feleségek megbízásából, vagy a pesti rokonoknak Hatvanból. Vissza­emlékezik arra is, hogy amikor megszervezték a cukorgyári gyűjtőtábort, az SS ka­tonák Zöldy Márton parancsnokságával hajtóvadászatot rendeztek a hatvani pá­lyaudvaron a legálisan vagy illegálisan utazó zsidók után. (Előfordult, hogy enge­dékeny parancsnokok szabadságot adtak a munkaszolgálatosoknak.) Eőleg ezekre vadásztak az SS-ek. Igazoltatták az állomásra beérkező vonatok utasait. Ha köz­tük zsidót találtak, leráncigálták a vonatról, agyba-főbe verek, majd bevitték őket a gyűjtőtáborba. Nem mindegyikük adta meg magát a sorsának, voltak akik le­ugráltak a vonatról és menedéket kerestek. Ezek közül néhányan Papp Lászlótól kértek segítséget és nem hiába. Elrejtette őket a hordár szobában, majd az SS-ek elvonulása után segített nekik, hogy továbbutazhassanak. 8 Juhász József, az ille­gális kommunista párt tagja így idézi fel a zsidók üldözésének időszakát : „1944. március 19. után nemcsak miránk következtek nehéz idők, hanem az egész ország­ra, de különösen a zsidóságra. Kleinman Béla cipész szaktársam nemcsak magá­ért, hanem a feleségéért és két gyermekéért, Béláért és Pannikáért is aggódott. Megkért, hogy amíg veszélyben az életük, a felesége és a két gyerek hadd húzzák meg magukat nálunk Hatvanban. Szívesen eleget tettem a kérésnek. A két gye­rek és az anyjuk a Táltos utcai lakásunkban talált menedéket egészen a felszaba­dulást megelőző napokig. Ekkor a nyilasok is érdeklődni kezdtek a pesti vendé­gek iránt, meg magam is nap mint nap vártam a letartóztatásomat, ezért jobb­nak láttuk, ha elköltöznek biztonságosabb helyre. A bátyáméknál sikerült helyet biztosítani számukra, ahol meg is érték szerencsésen a felszabadulást. 9 Egy magát megnevezni nem akaró egykori köztisztviselő így emlékezik: „Nem sokkal a német megszállás után felkeresett volt iskolatársam, egy szegény szabómester fia. Elmondta, hogy Pesten a New-York kávéházban pincér. Könyör­gött, hogy adjak neki valamilyen igazolást. A kávéházban nem érzi magát bizton­ságban, hiába szolgálja ki nap mint nap a német katonatiszteket. Attól fél, hogy valamelyik pincértársa elárulja és akkor őt kivégzik, mint bujkáló zsidót. Könyör­gése nem maradt hatástalan. Elkértem tőle a nála levő fényképét és a hátuljára ráírtam: „A túloldalon ábrázolt személy Frommer Jenő katolikus hatvani lakos". Elláttam keltezéssel, aláírással és bélyegzővel. A felszabadulás után találkoztam vele Pesten. A nyakamba borult, és hálál­kodva mondta, hogy az én igazolásomnak köszönheti életben maradását. 10 338

Next

/
Oldalképek
Tartalom