Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 15. (1977)

Németi Gábor: Adalékok Hatvan város felszabadulásának történetéhez (visszaemlékezések alapján)

figyelmesek, amelyeken német katonák ültek hányaveti módon. Csakhamar elterjedt a híre, hogy a németek megszállták az országot. Az eseményre válaszul nem következett sem ellenállás, de még csak tüntetés sem. Pedig a baloldali érzelmű munkások tudván tudták, hogy számukra a németek bevonulása az elnyomás beteljesedését fogja eredményezni. Még a kispolgárság is megrettenve vette tudomásul a német megszállást: rablástól, fosztogatástól, erőszakoskodástól tartottak. Erre azonban egyelőre nem került sor. A németek tartózkodtak attól, hogy kiváltsák a lakosság nagy tömegeinek nyílt szembefordulását, ezért nem követtek el kilengéseket. Az úgynevezett középosztály tagjainak véleménye is megoszlott: voltak akik úgy értékelték, hogy vége van a magyar szuverenitásnak, mások viszont, a nyilasok és a többi németbarát, az ilyen megállapítást lazításnak minősítették.

2 A németek Hatvanban ekkor még nem sokáig maradtak. Amilyen váratlanul jöttek, olyan gyorsan és váratlanul el is vonultak. Az új németbarát kormány intézkedéseiben azonban nagyon is tükröződött a megszállók jelenléte. Betiltották a politikai pártokat, a szélsőjobboldaliak kivételével. Elrendelték, hogy a zsidóknak sárga csillagot kell a külső ruhájukon viselni. Azoknak a demokratikus pártoknak a vezetői, amelyek korábban elzárkóztak a kommunista párt felhívása elől, megtagadták a csatlakozást az antifasiszta népfronthoz, most már kénytelenek voltak illegalitásba vonulni. Elkésve bár, de megértették, hogy a kommunistáknak volt igaza, amikor összefogásra, harcra szólítottak fel a fasizmus és a háború ellen. Meg is kezdték az antifasiszta erők szervezését, mozgósítását. Erre emlékszik vissza Vajda István egykori vörösőr és a szakszervezeti mozgalom régi, hatvani harcosa, amikor elmondja, hogy a német megszállás utáni napokban levelet kapott a szociáldemokrata párt illegalitásba vonult vezetőitől. A levélborítékon nem volt feladó, de a benne lévő levelet Szakasits Árpád és egy Takács nevű vezető írta alá. Szakasitsék tudatták Vajdával, hogy a jövőben nem jelenhetnek meg a nyilvánosság előtt, de ezúton kérik a hatvani öntudatos munkásokat: Ne nézzék, ki melyik pártba tartozott korábban, tagja volt-e a szakszervezetnek vagy nem, fogjanak össze mindazokkal, akik németellenesek, mert a magyar munkásoknak most az a legfőbb feladata, hogy kiharcolják a mielőbbi békekötést és az országot leválasszák a fasiszta Németország oldaláról.

3 Az országban és Hatvanban is sokan voltak olyanok a munkások körében, akiket felháborított a német megszállás és keresték a németellenes harc lehetőségeit. Vajda István például azt is elmondta, hogy a Szakasitsék felhívása szellemében megkereste Pintér Istvánt és fegyvereket kért tőle. Pintér a cukorgyárban munkásból lett tisztviselő. Voltak akik felnéztek rá, mert munkás sorból emelkedett ki és forradalmi múltja is volt (a Tanácsköztársaság idején ő volt a gyár kormánymegbízottja). Mások nem szerették, mert a munkásügy árulóját látták benne. Vajda sem szimpatizált vele, most mégis az ő segítségét kérte és Pintér hajlandó volt teljesíteni a kérést. A cukorgyári fegyveres gyárőrség raktárából puskákat adott az ellenállók számára. Más kérdés az, hogy egyetértés és erélyes vezetés hiányában a fegyverek felhasználására nem került sor. Még a rendőrtisztek körében is voltak olyanok, akik nem voltak hajlandók maradéktalanul kiszolgálni a német megszállókat. Lengyelország megtámadása után sokan menekültek Magyarországra. A menekültek egy csoportja Hatvanban tartózkodott néhány hónapig. Közülük csak néhányan maradtak itt a német megszállásig. Ilyen volt Firlinger Antoni, aki visszaemlékezve elmondta, hogy a megszállás után egy rendőrtiszt behívatta a kapitányságra és a lelkére kötötte, ne336