Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 14. (1976)

Paládi–Kovács Attila: Egy népi teherhordó eszköz magyarországi elterjedésének tanulságai

cedilo, cedidlo, lengyel neve torba bacowska. Kopczynska-Jaworska a 17. századi tarisznyás vlach pásztorra vonatkozó ikonográfiái adat mellett, a hátitarisznya szlovák elnevezésével (cedidlo) is bizonyítani kívánja ennek a teherhordó eszköznek a balkáni eredetét.

37 Látni fogjuk, hogy a torba délszláv, szerb-horvát megfelelője is tarisznya, bár elsőrenden oldaltarisznya jelölésére szolgál. Gyapjúból készült hátitarisznyákat a Balkánon nemcsak a pásztorok hordanak. Kelet-Szerbiában és Bulgária legnagyobb részén az asszonyok gyapjú hátitarisznyában vagy négy sarkán hosszú kötőlékkel ellátott gyapjúkendőben a hátukon szállították apró gyermekeiket. A bulgárok cedünik néven ismerik ezeket a tárgyakat. Bulgáriában a cedünik-böl függő lepelbölcsőt alakítottak ki a mezőn 3 bot segítségével,

38 ami nagyon hasonlított az észak-magyarországi mezei bölcsőhöz, a bellőhöz. A teherhordó lepedők és a mezei bölcsők használatának szoros kapcsolata az észak-magyarországi, szorosabban a palóc területen is nyilvánvaló. A hátitarisznyákhoz használatos gyapjúszőttesek a Földközi-tenger medencéjében mindenütt igen elterjedtek. Reinfuss felteszi, hogy a Balkánról a 15—16. században a Kárpátok vonulatait követve nyugat felé áramló vlach néphullámokkal jutott el ez a szőttestechnika a Tátra vidékére. Ezzel együtt honosodott meg a csuha-típusú hosszú felsőkabát és a gyapjúból készült hátitarisznya is.

39 A Magyar Alföld déli részén, Bácskában és a Bánságban a gyapjútarisznyák igen kedveltek az ott élő délszláv népcsoportok körében. Használják a vingai bolgárok és a temesrékasi sokácok,

40 a kikindai ós a kelebiai szerbek.

41 Hazánkban a mohácsi, a hercegszántói sokácok,

42 illetve az észak-bácskai bunyevácok körében ismeretes a gyapjútarisznya. Csávolyon, Katymáron, Garán, Vaskúton, Bácsbokodon, Bácsalmáson és Felsőszentivánon a bunyevác leányok az 1950-es évek elejéig egy nagyobb és egy kisebb gyapjútarisznyát, torba-t kaptak hozományba. Használták utazás alkalmával is, de legfőbb nevezetessége az volt, hogy az eljegyzési vacsorához, a lakodalomba és az esküvő utáni vasárnap tartott nászebéd-re vitték benne a nagy, fonott kalácsokat.

43 A bunyevác asszonyok azonban a torbát nem háton, hanem egy pánttal nyakba akasztva, oldaltarisznyaként hordták. Hasonló gyapjútarisznyákat a dunántúli horvátok is bizonyára használtak. A magyar nép terület keleti szélein a moldvai és a gyimesi csángók, a csiki és a gyergyói székelyek szintén használtak gyapjúszőttes tarisznyákat. Tudomásunk szerint nyakba akasztva hordták, hátitarisznyájuk nem volt. Erdélyi magyar vidéken szintén előfordult, de nyugatabbra a magyarság körében általában ismeretlen a gyapjútarisznya. Az erdélyi, moldvai magyar és román tarisznyák alaposabb vizsgálatot érdemelnének. Eredmények, következtetések A palóc hátitarisznya megkülönböztető jegyei az analógiák keresése során egészen nyilvánvalóvá váltak. Sem a hazai, sem a közép-európai néprajzi irodalomban nem található meg a jelenség elfogadható analógiája. Az Északi-Kárpátok pásztorainak gyapjúból készült, fedeles rojtos hátitarisznyáit nők nem használták. Nem kapcsolódik ünnepi alkalmakhoz, mint a palóc aszszonyok búcsús-, cifra tarisznyája. Lényeges különbség, hogy a palóc vászontarisznyának sem fedele, sem rojtjai nem voltak. Az Északi-Kárpátokban a gyapjú hátitarisznya elterjedtsége nem mutat nagy egységes tömböt, csupán a vlach pásztorkodás legjellegzetesebb vidékein mutatható ki. Közvetlen kapcsolatot a kárpáti pásztortarisznya és a palóc hátitarisznya között az eredet tekintetében sem lehet 194