Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 14. (1976)
Bakó Ferenc: Tetőformák, homlokzatok a Bükkés a Mátra vidékének parasztházain
leges tetőforma gyűjtéseink folyamán már csak gazdasági épületeken és cigány házakon fordult elő, s így is igen ritkán. Valószínű, hogy használata — lakóházakon — már a XVIII. században végleg abbamaradt. A tiszanánai falurendezés időpontját joggal tekinthetjük az egész püspöki uradalomra vonatkozó racionális átszervezés kezdetének, ami az államigazgatás ugyanilyen irányú törekvéseivel esik egybe. A tiszanánai — legjobban ismert — helyzetkép ennélfogva némiképp általánosítható az egész uradalom falvaira, sőt az egész tájra is. Amikor a prefektus megtiltja a tiszanánai jobbágyoknak, hogy ágasfás-szelemenes tetőket építsenek, abból az következik, hogy korábban ezen a tájon a bogárhátú házak mellett más tetőformák is készültek. Az ágasfás-szelemenes tetőszerkezet ismerete azonban nem határozza meg a tető formáját, mert erre három változat is lehetséges : legvalószínűbben a konty-, a nyereg- és az üstököstető, illetve ezek kombinációi. A múlt század derekára mutató néphagyomány a kontytető gyakoriságát vallja és azt, hogy ezek átalakítása nyeregtetőre az 1880-as években folyt le. Helyszíni kutatásaink már csak néhány kontytetőt találtak, a fejlődés a nyeregtetőnek kedvezett 9 . Bár az átalakulást, a tetőforma váltást különféle tényezők befolyásolták, egy falu, Sarud példáját kiemelve, az szűrődik le, hogy a megvizsgált nyolc lakóházból a két legrégebbi (1777 és 1850 körüli időből) kontytetős, az 1870 után épített házak már nagyobbrészt nyeregtetősek (négy ház), kettő pedig lekontyolt nyeregtetős 10 . Ez utóbbi tetőforma a falvakban nem terjedt el úgy, mint a városokban, pl. Egerben, ahol а к ül városok parasztházain a polgári építészet hatásaként jelentkezik. Az északi háztípushoz kapcsolódó nyeregtetőről szólva megállapítottuk ennek több évszázados jelenlétét és szűkebb körben, a Mátra környékén észlelt elterjedését. Az utóbbi száz év fejlődése északon és délen egyaránt a nyeregtető irányába haladt 3. ábra. Herman Ottó rajza a tardi hugyos házról. 136