Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 13. (1975)

Németi Gábor: Lengyel menekültek a II. világháború idején Hatvanban

A beszélgetések során igyekeztek híreket szerezni a nemzetközi helyzet alakulásáról, az otthoni helyzetről, latolgatták a jövő lehetőségeit. Terveket szőttek egyesek a hazamenetelről, mások a harc folytatásáról a nyugati szövetségesek oldalán. Egy idő után megindult a levelezés az otthoniakkal. Az unalom ellen is jó szolgálatot tett a levélírás és a levélvárás. A magyarok érdeklődtek vendégeik levele felől, s együtt örültek velük a hazulról kapott leveleknek. Hosszabb utazásra csak akkor került sor, amikor elhagyták az országot. Ilyenkor nem volt gondjuk útiköltségre, mert a hatóságok un. tolonclevelet adtak számukra, amely birtokában állami költségen utazhattak.

27 A gyermekek tanítása sem szünetelt. Számukra Gyöngyösön az Orczy kastélyban szerveztek elemi iskolát, a nagyobbak számára pedig Balatonbogláron lengyel gimnáziumot.

18 Németbarát emberek és újságok igyekeztek lengyelellenes hangulatot kelteni. Az híresztelték, hogy a menekültek ellátása nehézséget okoz a kormánynak, ezért a malmokban minden q búzából 6 kg-ot a lengyelek számára elvesznek. Híresztelték azt is, hogy a menekült lengyelek elveszik a magyarok elől a munkaalkalmat. A rosszhiszemű híresztelést azonban megcáfolták. Tudatták azt is, hogy a menekültek ellátása részben a lengyel nemzeti bank aranykincséből, részben pedig külföldi vöröskeresztes szervezetek adományiból biztosítva van.

19 Munkára pedig csak akkor alkalmaznak lengyeleket, ha a magyar munkások nem tudják idejében elvégezni pl. az őszi betakarítási munkákat, akkor is csak a munkaközvetítő irodák útján. A polgári menekültek nem gondoltak arra, hogy huzamosabb ideig távol legyenek hazájuktól. Arra számítottak, hogy a harcok befejezése után visszatérhetnek. Munkába nem álltak, mert tisztviselők voltak többségükben, és ilyen munkakör nem állt rendelkezésükre. Arra a rövid időre, amíg itt szándékoztak maradni, anyagi ellátásuk biztosítva volt az állami segélyből, részben a hazulról hozott pénzből. A katonaköteles korú férfiak pedig azért is nem vállaltak munkát, mert töretlen elhatározásuk volt a harcot folytatni ott, ahol lehet. Magyarországról tehát tovább akartak menekülni. „Gyakran írtak levelet (nekünk), de ebben mindig megemlítették, hogy tovább fognak menni, mert harcolni akarnak a németek ellen ... ... A fiú (Josef Stanowsky) Hatvanból Balatonzamárdiba ment lengyel gimnáziumba. Onnan is írta, hogy külföldre készül ... "

10 (A lengyel menekültek) ... „márciusban mentek el Nagymarosra, ahol gyűjtőtábor volt. ... Onnan Franciaországba akartak kijutni."

21 Ezekben a hónapokban nem is vállaltak munkát, majd csak a háború későbbi éveiben azon kevesek, akik nem hagyták el az országot. Az itt maradottak közül dolgoztak néhányan a hatvani és a selypi cukorgyárban, valamint a nagygombosi uradalomban. Hatvanban korábban lengyelek nem éltek, nem volt könnyű tolmácsot találni, de részben néhány szlovákul jól beszélő hatvani — mint pl. Kravár Mária — részben pedig a németül, franciául tudó értelmiségiek révén, a legszükségesebbet el tudták mondani egymásnak. (A lengyelek között nagyon sokan jól tudtak németül beszélni, mert sziléziaiak is voltak, másrészt sokan tanulták a németet is322