Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 13. (1975)

Németi Gábor: Lengyel menekültek a II. világháború idején Hatvanban

kólában.) A nyelvi kapcsolatok kiépülése után hamarosan megszülettek a mélyebb barátságok, sőt fiatalok a barátságnál is tovább jutottak.* A tűzoltólaktanya nagy termében táncmulatsággal egybekötött disznótoros vacsorát rendeztek, amelyen a lengyelek is megtanulták táncolni a csárdást. A baráti összejöveteleken kialakult bensőségesebb beszélgetések eredményeképpen megtudták a lengyelek első csoportjának tagjairól, hogy Katowice és Poznan vidékéről jöttek a Vereckei szoroson keresztül. Viszontagságos volt az utazásuk. Főleg a katowicei postaigazgatóság dolgozói, de voltak közöttük közigazgatási tisztviselők, pedagógusok, munkások és rendőrök is, nem számítva a katonákat. Ez utóbbiak számára Selyp közelében katonai tábor létesült, ahol katonai fegyelem alatt éltek, míg tovább nem vonultak Magyarországról Jugoszlávián át, hogy csatlakozzanak az angol támogatással szerveződő lengyel hadsereghez. Selypen a cukorgyár munkásszállásán rendezték be a menekültek táborát (ezt az épületet azóta lengyel kaszárnya néven emlegetik). A katonákat formailag hadifogolyként tartották, ami abban nyilvánult meg, hogy magyar katonák fegyveres őrszolgálatot teljesítettek mellettük. A faluban szabadon sétálhattak. A tábor lengyel vezetőjének javaslata alapján a magyar parancsnoktól korlátlanul kaptak több napra terjedő szabadságot, s ilyenkor szabadon utazhattak akár Budapestre is. Gyakran bejártak vásárolni, fényképet készíttetni Hatvanba. Bejárhattak a mozi előadásaira és rendszeresen részt vettek istentiszteleten a helyi katholikus templomban, ahol saját papjuk misézett. (A templom falán ma márvány emléktábla adja tudtul: TU MODULI SIE POLACY 0 WOLNOSC SWEJ OJCZYZNY 1939 — 1942, azaz: Itt lengyelek imádkoztak hazájuk szabadságáért 1939 — 1942.) A selypi tábor lakói között voltak magasrangú tisztek, közlegények. A nem hivatásos katonák polgári foglalkozását tekintve orvos, pap, színész is előfordult. Életkoruk 23 —45 év között volt. Hármójukat feleségük is követte a menekülésben. A három nőt is a tábor területén szállásolták el. A magyar kormány szerve a katonák számára a követelményeknek megfelelő rendes zsoldot állapította meg, akik többek között ebből tartották fenn saját közös konyhájukat. Konyhájukon magyar asszonyok főztek magyar étrend szerint étkeztek. Háromszor volt fő étkezés, de aki kívánta, saját ízlésének megfelelően pótolhatta. A tábor élén magyar katonai parancsnok állott, de mellette működött a lengyelek által választott vezető is, aki a magyar parancsnokkal egyetértésben intézte a katonák ügyeit. A magyar hatóságok támogatásával olvasótermet szerveztek, amelyben rádió, társasjátékok, magyar — lengyel és más külföldi újságok álltak rendelkezésre. A séta, mozilátogatás, templombajárás mellett elfoglaltságot jelentett számukra az, hogy bábszínházat készítettek, amelyben a katonai életről szóló darabokat, jeleneteket mutatták be. A színház főszervezője egy Bozsencky Broniszlav nevű színész volt, de segítettek a többiek is neki, elsősorban a felesége, aki maga is színésznő volt. A környék lakosságával a katolikus pap került szorosabb kapcsolatba, aki egy ideig a szomszédos Ecséd községben helyettesítette a szabadságon levő lelkészt. Nála is nagyobb népszerűségre tett szert a lengyel orvos, aki a selypi betegek gyógyítását látta el fizetés nélkül, egyedül mindaddig, míg a falu két magyar orvosát katonai szolgálatra hívták be. A magyarok nemcsak azért szerették, mert önzet* így pl. Füriinger Antal nevű zeneművészeti főiskolás feleségül vette Fábián Klárát. Tőle ugyan hamarosan elvált, de ismét magyar lányt vett feleségül: Gonda Erzsébetet, akivel jelenleg is boldog házasságban él Lodzban, ahol 6 gyermeküket nevelik. 21* 323