Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 13. (1975)

Németi Gábor: Lengyel menekültek a II. világháború idején Hatvanban

19-én már zsúfoltak voltak a határmenti városok, falvak a lengyel menekültektől. Az újonnan érkezettek elhelyezése nem kis gondot jelentett, noha a jóakaratban nem volt hiány. Mégis fokról-fokra véget értek a szenvedések. Az első megkönnyebbülést az okozta, hogy már nem forgott veszélyben a puszta életük, nem kellett tartani a bombatámadásoktól. Sátoraljaújhelyen ellátták őket magyar igazolvánnyal és hideg élelemmel. Miskolcon tisztálkodhattak és egy vendéglőben meleg ételt ehettek. Losoncon már nem volt olyan nagy zsúfoltság, nyugodt körülmények között kialhatták magukat. Itt szeptember 24-én, vasárnap nagygyűlést rendeztek tiszteletükre, amelynek keretében még misét is tartott egy menekült lengyel pap az ideiglenesen felépített oltár előtt. Könnyezve énekelték himnuszukat: „Boze cos Polska". Heves megye számos községében és városában találtak baráti fogadtatásra a háború lengyel sorsüldözöttei. Elsősorban a megye székhelyén Egerben, ahol a legtöbbjüket a Várban szállásolták el, de nem kevés volt azoknak a száma sem, akiket családok fogadtak magukhoz. Mintegy 600-an találtak menedéket Gyöngyösön. Itt az Orczy kastély volt a legnagyobb csoport szálláshelye, a többiek ugyancsak családokhoz kerültek. Elmondották, hogy szeptember 20-án lépték át a magyar határt. A katonákat először Bánrévén helyezték el, egy magyar laktanyában. Itt leadták a fegyvereket, majd továbbvonultak az ország belsejébe. A magyar lakosság szeretetének megnyilvánulását már a határ átlépése után tapasztalták. Ellátták őket kolbásszal, szalonnával és más ízletes magyar ennivalóval, amely nagyon jól esett nekik, ugyanis a legtöbbjük kiéhezve érkezett magyar földre. Igyekeztek meghálálni a szeretetteljes ellátást. Amint a szükség úgy kívánta munkába álltak. A férfiak közül sokan lettek bányászok a közeli szénbányában, kőbányában. A megható ünnepély után néhány óra múlva, du. 4 órakor Hatvanban fogadták őket. A helyi hatóságot már korábban értesítették a lengyelek érkezéséről, ezért felhívással fordultak a lakossághoz, hogy aki teheti, fogadjon be menekülteket, A felhívás nem maradt hatástalan. Az emberek izgatottan várták a lengyelek megérkezését. A menekültek zöme az első csoporttal érkezett meg. Egy részük vonattal jött, mások Gyöngyös felől gépkocsival, teherautóval, motorkerékpárral. Fülöp Jánosné így emlékszik vissza a lengyel menekültek érkezésére: „1939 őszén Horton laktam a szüleimmel a Kossuth Lajos utcában. Édesapámnak egy kis malma volt a község szélén. Egy őszi napon Gyöngyös felől lengyel menekültek érkeztek. Az egyik autójuk elromlott, ezért azt egy motorkerékpár vontatta. Az autónak és a motorkerékpárnak négy utasa volt. Hozzánk jöttek be, és szállást kértek. Kb. egy hónapig maradtak nálunk, azután be kellett költözniük a járási székhelyre, Hatvanba. Velünk is, de egymással is nagyon jó baráti kapcsolatban éltek. Hatvanba költözésük után néhányszor meglátogattak bennünket Horton. Karácsonykor pedig, lengyel szokás szerint, levélben szentelt ostyát küldtek ajándékba. Négyőjük közül csak az egyik fiú, a 17 éves Josef Stanowsky volt tengerész egyenruhában, de a másik két férfiről is tudtuk, hogy katona. A lábukon katonabakancs volt. Nem mutogatták, de tudtuk, hogy fegyvereket is hoztak magukkal."

6 Hatvanban a magasabb beosztású tisztviselőket és családtagjaikat — összesen tizenhat személyt — a kastélyban szállásolták el báró Hatvány Irén, illetve a Hatvány család vendégeként. A többieket munkás, paraszt és kispolgár családok fogadták magukhoz.

7 318