Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 11.-12. (1973-1974)

Dancza János: Az egri szakszervezetek harcai a Tanácsköztársaság megdöntése után

köztársaság közigazgatási és hatalmi szerveibe, elsősorban az ismert szakszervezeti és pártszervezeti vezetőket választották be. Ezeket az embereket az ellenforradalmi rendszer intern áltatta, bebörtönözte, és megkínozta őket. Büntetésük kitöltése után sem kerültek szabadlábra, hanem rendszerint internálták őket. Akiknek sikerült megszökniök, azok emigráltak. A munkásság a legképzettebb vezetőitől megfosztva egy ideig szinte dermedten nézte az ellenforradalom garázdálkodását. Ebben a légkörben elég volt egy szó, hogy az illető a rendőrségre vagy a csendőrségre kerüljön, és szerencsés volt, ha egy alapos veréssel megúszta. Elégséges volt, ha valakit a haragosa beárult. Voltak esetek, hogy az öt vagy hat hónap múlva megtartott tárgyaláson derült ki, hogy a feljelentés minden alapot nélkülöző bosszú műve volt, de hogy a bíróság ne dezavuálja magát, az ártatlanul fogva tartott egyént 6 hónapi börtönre ítélte, amit kitöltöttnek vett. A politikai ténykedésükért törvény által elítélteken kívül volt egy még nagyobb tömeg: a munkásőrség és a Vöröshadsereg tagjai, akiket az ellenforradalmi rendszer megbélyegzett és mint jegyes embereket tartott számon. S nemcsak szemmel tartotta, de közigazgatási eljárás alá is vonta. Egerben pl. még a munkásőrségegyszerű tagjai közül is csak kevésnek sikerült elkerülni az internálást. De ezeknek a „szerencsés" embereknek is a volt vöröskatonákkal együtt hetenként jelentkezniük kellett a rendőrségen. Látni lehetett, hogy az ellenforradalom haszonélvezői, a kis és nagytőkések mennyire igyekeznek kihasználni a megfélemlített dolgozó tömegek védtelenségét, és éhbérért dolgoztatták nemcsak a parasztságot és a munkásságot, de a közalkalmazottak tömegét is, akik akkor szinte máról-holnapra és úgyszólván hitelekből éltek. De hiába volt a megfélemlítés és terror, a dolgozók mind gyakrabban hallatták elkeseredett hangjukat a nemzeti színbe csomagolt kizsákmányolás ellen. Az SZDP és a Szakszervezeti Tanácsnak az ellenforradalmi rendszerrel való megegyezése után kezdetét vehette a szakszervezeti és politikai szervezkedés. Ekkorra szabadlábra kerültek olyan elvtársak, akik 1 — 2 évi szabadságvesztést kaptak. Ezeket az elvtársakat a súlyos megpróbáltatás nem ijesztette el a mozgalomtól, inkább még elszántabbá tettek őket. ők lettek a kezdeményezői a munkásság gazdasági és politikai szervezkedésének. Heves megyében 1922-ben voltak az első megmozdulások a szakszervezetek feltámasztása érdekében. Ekkor alakult meg Egerben Molnár Károly kezdeményezésére az építőmunkások helyi csoportja. Ezután egymás után alakulnak meg a vasasok, fások és sütőmunkások helyi csoportjai. Gyöngyösön, Hatvanban és Tiszafüreden is életrekelnek a szakszervezetek. Pásztón 1923-ban alakul meg az építőmunkások helyi csoportja. Érdekes, hogy a pásztói csportnak több mint két éven át tartó szünetelését a szolgabírói hivatal nem a fehérterrorral, hanem a „megszállás" tényével akarta indokolni. Mintha a megszálló román parancsnokság beleszólt volna abba, hogy a magyar kormány engedélyezi-e a szakszervezetek működését. Az újonnan alakuló csoportok vezetőségét a látszat kedvéért felhígítottuk, vagyis a vezetőségbe olyan egyéneket is beválasztottunk, akiknek a neve a hatóságok előtt nem volt komolyan kompromittálva. Ha óvatosan is, de kezdett újjáéledni a politikai szervezkedés is. A SZDP-nek ott is voltak tagjai, ahol még nem alakult meg a pártszervezet. így pl. Egerben is a pártnak csak megbízottja volt, politizálni pedig — más híján — a szakszervezetek helyicsoportjaiban lehetett, ill. itt vitatták meg a napi politikát is, annak ellenére, hogy a szakszervezetek csak gazdasági kérdésekkel foglalkozhattak. Abból a dermedtségből, amelybe a munkásság a Tanácsköztársaság megdöntése után jutott, elsősorban a szakszervetek 404