Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 11.-12. (1973-1974)

Lénárt Andor: Műhely és bolt

eltiltják újra a kereskedőket azon áruk árulásától, amelyeket a céh is készít és piacra visz. Ezt a megyegyűlés által is jóváhagyott 1777. december 11-i latin nyelvű determinációt a magisztrátus 22-én Horváth István nótáriussal, mint végleges rendelkezést hirdetteti ki és magyarul meg is magyaráztatja.

8 E határozat tűnik a legeredményesebbnek az eddigiek közt, hiszen hosszú évekig valóban meg is volt a foganatja. Tizenhat év telt el viszonylag békességben a gombkötő céh és a kereskedők között. — De az 1790-es évek elején újra megromlik a viszony köztük. 1793. július 8-án ad be az egri gombkötő céh újabb instanciát

9 a régi problémáról a magistrátushoz „a Kereskedők által újonnan kezdett gombkötő munkák árulása''' miatt, az „árulástól őket eltilalmazni kívánván". — A görög kereskedők „feles számú arany, ezüst és selyembül készített Krepin munkákot" hoztak a városba, amit ők is (ti. a gombkötők) tanult mesterségük szerint készíteni szoktak. Sőt, amit ők készítenek, azok sokkal jobbak és erősebbek, mint amit a kereskedők árulnak. Ez abból is kitetszik, hogy a görögök a maguk ruhájára nem a „bécsi munkát" tétetik fel,, hanem amit a gombkötőkkel készíttetnek. „ . . . mert az Vásári, csak Vásári munka

r és a Bécsi szemre fényes, de viseletre csak olyan, mint csanál patyolatbul készített ruha". Evekkel ezelőtt „eltiltattak minden gombkötő mesterséget illető kész munkáknak bé hozásaiul, s árulásaiul". Most újra behozzák az árukat, s azokkal kereskednek. Sőt, tőlük is megveszik a gombkötő munkákat maguknak, és azokat sokkal nagyobb áron eladják másoknak. így „bennünket az tőlünk való megvételben, azokat pedig az el adásban gyakran felettébb is meg csaltak és károsítottak". — Felelevenítik az 1777. december 11-i úriszéki határozatot, hivatkoznak a korábbiakra, az 1754-es rendelkezésre, tilalomra, a büntetés kilátásba helyezésére, melyek szerint a kereskedők „gombkötő munkát árulni ne merészelylyének"\ — Most pedig újra azt tapasztalják a gombkötők, hogy a görög kereskedők nemcsak krepin munkát árulnak, hanem mindenféle más arany, ezüst borításokat, sujtásokat és sodrásokat is, melyek mind a gombkötő mesterséghez tartozó kézi munkák. Kérik a magisztrátust, hogy az előbbi determinációkat erősítse meg ; tiltsa el a kereskedőket az árulástól, „. . . melyet is, ha nem cselekednének (nem tartanák meg a kereskedők), vagy cselekedni nem akarnának, ipso facto Caehalis Privilégiumunknak hatodik Articulussa Parancsolattya szerint, hogy azokat (a gombkötő árúkat) Bíró Uram hirivel azonnal el vitethessük", — engedje meg.

9 A magisztrátus a szokás szerint ez instanciát kiadja „feleletre" a kereskedőknek. 1793. augusztus 3-án kelt az első válasz, melyben a gombkötők instanciájára a kereskedők mondják el érveiket a „Becsületes, Nemes Tanács" számára. — A mesterek panasza és a felhozott („de nem producált") 1777-es determináció őket „nem terheli". (Nem vonatkozik rájuk.) — A gombkötő mesterek a könyörgő levelükben nem kérnek mást, csak hogy a kereskedők a boltjaikban ne áruljanak gombkötő munkát. — Az úriszék 1777. december 11-i határozata is a gombkötő munkák árulását tiltja el tőlük. — Ok sem akkor, sem most nem árultak ilyen munkát. A mesterek is a beadványukban a krepény munkák árulását kifogásolják. Ezek készítését „jó lehet a Gombkötő Mesterek is valamennyire értik, tugyák, és májmózák; mind azon által nem oly csinosan, fájnul, és ékesen mint a Bécsiek ésAusztriaiak". Mert a krepén munkáknak külön tanult céhbeli mesterei vannak ugyanúgy, mint a gombkötő munkáknak. Ezért semmiképpen nem számítható a krepény munka a gombkötő munkák közé. — Következésképpen inkább a gombkötők érdemlik meg, hogy eltiltsák őket „az ilyen és más Mesterséghez való munkák 194