Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 11.-12. (1973-1974)

Izsépy Edit: Az egri törökök fogságába esett magyar rabok kiváltásának és szállításának problémái

néhány új foglyot kihúztak és kifaggatván őket apróra . . . váltságra bocsátották. . Ennek befejeztével lefektettek, befogták a lábunkat kalodába, hogy a lábunk egymás felett állott, mire irgalmatlanul, de szép lassan verni kezdték a talpunkat és rendszerint egyre erősödő veréssel követelték rajtunk a váltságot. Simplicissimus azonnal megajánlott maga helyett egy török foglyot. . . Egyelőre vissza kellett térnem a börtönbe ; mégis előbb keresztben felvágták a talpamat, kinyomták belőle az összefutott vért s felhígított lótrágyával bekötözték, hadd szívje ki belőle a gennyedtséget. Ettől megcsillapodott a fájdalom s begyógyult a seb. Volt akinek nehezen gyógyult a bőre, az ilyenek sokáig sínylődtek. Az efféle verést. . .háromszor kellett elszenvedni. Éjszakára kezünkkel, lábunkkal soronként egymáshoz láncoltak bennünket."

11 A putnoki Kis Péter panaszolta 1666 táján : „az tetuek es bolhák el leptek es az Tömlöczi Büdösség sokakat mar meg* ... az Tömlöczi férgek kinzasa holot sem eyel sem nappal nem aluttam egy orat."

12 Tolvay János „merő halál gyanánt való szenyvedesim után" szabadult csak meg Egerből.

13 A hatvanas években Simplicissimus még arról számolt be, hogy „Néha ide-oda a városban vagy a várban munkára vittek. Ennek szívből örültünk, mert legalább friss levegőt szívhattunk."

14 De 1677-ben már nehezebb sorsról panaszkodtak Koháry István füleki főkapitánynak az egri magyar rabok : „A tömlöcznek likait mód nélkül kicsinre csinálták, rettenetes meleg lévén a mikoron reggel kibocsátanak belőle, közel se hadnak egy óráig szellőzni, hanem mindjárt más tömlöczbeliekkel összeszorítanak, az tömlöcztartók vernek-ütnek, az városra nem boczátanak, meg van tiltva, hogy se városba, se ráczok közé ne mennénk, mert ha valakit rajta érnek, még a vízhordókat is megpálczáztatja a főporkoláb."

15 A törökök korábban megengedték a raboknak, hogy a börtönben is dolgozhassanak. „A felülről világító ablakhoz állva pipák, korbácsok, török övek készítésével foglalkoztak, hogy így jobb élelmet szerezzenek." Két öl övzsinór készítéséért egy oszporát

16 kaptak, s ha nagyon igyekeztek, annyit kereshettek, hogy kenyeret, húst és dohányt vehettek maguknak.

17 Mindezt azonban csak napvilágnál tehették, a téli hónapokban ettől is meg voltak fosztva. Helyzetük az őrök, felügyelők, pasák személyétől és szeszélyétől függött. Emberségesebb pasák alatt a raboknak is több élelem és kevesebb verés jutott. Hasonlóan éltek a többi török vár tömlöceiben. A magyar rabok nehéz sorsukat összefogásukkal enyhítették. A XVII. század közepén Egerben is megalakították a rabközséget, mint a budai, váci, váradi stb. török börtönökben.

18 A rabok maguk közül egy ügyes, írni és tárgyalni tudó embert „gazdának" választottak. 1665-ből ismerjük az egri rab gazdák nevét: Szendrei Balázs és Pálfi Mihály.

19 A gazda tárgyalt a törökökkel, egyúttal ő közvetítette parancsaikat is. A rabok ügyében elhagyhatta a várat.

20 Az „egri siralmas tömlöczben" kelt közös panaszleveleiken kétféle rabpecsétet használtak. Az egyiken két egymást keresztező kard látható, a másikon egy emberi kar lefelé mutató karddal, alatta bilincs. Ha nagyon kegyetlenül megverték a rabokat, vagy igen rossz volt az élelem, írtak a közeli magyar végvárak kapitányainak, Ónodba, Fülekre stb., hogy ők se kíméljék a náluk levő török foglyokat.

21 Más esetekben is „mind seregül" fordultak Wesselényi Ferenc nádorhoz vagy a Kassán székelő Csáky Ferenc felsőmagyarországi főkapitányhoz oltalomért. írásaikat a váltságdíjuk összeszedésére kiengedett rabok vitték ki. A levelek hatására valóban többször megenyhült a sorsuk. A kiszabadulás legegyszerűbb módja az volt, ha a magyar rabot török rabbal cserélték ki. Főként katonák szabadultak így. A rabcserét is hosszas alkudozások * olvashatatlan szó. 160