Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 10. (1972)

Schwalm Edit: Nagyböjti táplálkozás Észak-Heves megye palóc falvaiban

kellemes savanyú ízt nyert a víz. Oyan lett, mint a savanyított hordóskáposzta leve. Más variációban csóréba, savóba áztatják a kovászt és a korpát s így nyerik a savanyú levet, amit gyakran víz helyett is fogyasztanak. (Bélapátfalva). Ezt az alapanyagot többféleképpen sűrítették illetve tették tartalmasabbá. A leszűrt levet felfőzték, tejet öntöttek hozzá vagy lisztes tejjel, esetleg tejfellel behabarták. Néha vékony, olajjal készült fokhagymásrántást csináltak. Az így nyert rántott ciberét és az előzőekben leírt habart ciberét is beleszegdelt kenyérrel ették. Gyakran főztek bele kockára vágott krumplit vagy kukoricakását; a sóval és vízzel keményre gyúrt tésztát elcsipkedték s úgy szórták a forrásban levő lébe. A cibere a leggyakoribb böjti étel. „Sok helyen még reggelire is „kiszit" eszik a ház népe, mert mindenkinek, de kivált a rossz gyomrúaknak nagyon egészséges, a mennyiben azt tartják, hogy a «gyomrot megszívja» s a csömört megszünteti."

38 Ismételten hangsúlyozzuk, hogy a fent leírt ételek, nem kizárólag csak a nagyböjt időszakában készültek. Különösen a szegényebb rétegek körében szinte mindennapinak lehetett mondani, az egyszerű, kevés nyersanyagot igénylő kiszit, csórét, laskát, peppet vagy gancát. Egy faluközösségen belül a szokások, előírások betartása minden rétegre egyformán kötelező volt. A bojtosén is készíthető ételek, savanyúlevesek ezért tudtak a böjtnél rögződni legjobban.

39 Az egyház által előírt böjt a nagyböjt péntekjeire, hamvazószerdára és nagypéntekre korlátozódott. Legszigorúbban mindenütt a nagypénteki és hamvazószerdái böjtöt tartották. Mindkét nap hagyományos étrendje: a habart bableves és a mákosguba vagy mézes-mákos laska illetve csík. A szigorú negyvenelést, a napi egyszeri zsír- és hústalan táplálékra szorítkozó étkezést, nagyon kevesen végezték egy-egy faluban. „Főleg az öreg, és vallásosabb érzelmű nők." (Mátraderecske). A nagyböjt húsvétkor ért véget. Sok helyen a kiszis fazekat összetörte a gazda és mondta: „Ki-ki-ki kisze, gyere be konc!" Amikor a koncot mondták, megverték öklükkel az asztalt.

40 Ha a feltámadási búcsúnak vége volt (Mátraderecske), a fiatal fiúk köveket szedtek a hátikosarakba és a kapuhoz odavágták, közben mondták: „Ki-ki Kiszi, gyere be konc!" így mentek végig a falun, különösen ott, ahol fiatal lányok voltak, oda vagdosták a sok követ.

41 A húsvéttal visszatértek a húsételek és a nagyböjtben tiltott mulatságok. Következő böjtig nem főztek olajjal. „A farsangkor üttetett olaj nem is volt már jó húsvét után, mert megromlott" (Egerbocs). Az Észak-Heves megyei falvak nagyböjti táplálkozásának vizsgálatánál több problémát kísértünk figyelemmel. 1. A böjtös ételek készítésének időhatárai. Az első időegység a múlt századvégétől az első világháborúig tart. Ekkor még a falu egész társadalma tartja a hús és zsír nélküli böjtöt. A böjtös ételek egy része mindennapi táplálékul szolgál más időszakban is (pl. ganca, pepp, cibere, csóré). A következő periódus a két világháború közötti időszak. Itt egy érdekes jelenségnek lehetünk tanúi: bár az 1918-as Codex Iuri Canonici feloldja a nagyböjti zsírtalanságot, az olajjal illetve vajjal történő ételkészítés sok helyen megmarad, amit az alapját képező hagyomány nagyon erős rögződése magyaráz.

42 Olajat 1940-ig ütöttek paraszti gazdaságokban. Ahol korábban megszűnt az olaj ütő, a környék valamelyik malmába vitték a magot sajtoltatni. Egyes ételtípusok egyre erősebben kötődtek a böjthöz, majd teljesen böjtössé váltak (pl. cibere, pepp).

43 A zsufa pedig az 1930-as évekre teljesen eltűnik. A harmadik nagy időegység: a második világháborútól napjainkig. „Nagyböjt" gyakorlatilag már nincs. Hamvazószerdát az öregek még megtartják. Egyedül a nagypénteki étrend él tovább, minden hagyományalap nélkül. 2. Az egyes társadalmi rétegek nyersanyagfelhasználása.

44 Vallással szoros kapcsolatban levő szokás, a böjt mindenkire kötelező, csak más formában valósul meg. Míg a szegényebb 311