Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 10. (1972)

Bakó Ferenc: A föld és tégla falazat az északmagyarországi népi építkezésben

kialakult falverésből fejlődött ki és tökéletesedett annyira, hogy a kőfallal csaknem egyenértékűt tudott adni, amint erről az egykorú véleményekből értesülhetünk.

157 A földépítkezés társadalom és gazdaságtörténeti hátterét az építőanyaghoz kapcsolódó forma és szerkezet történeti változásai képezik. Egyes korszakokban a veremlakás a társadalom vezető rétegének is téli — esetleg állandó — hajléka volt épp úgy, mint az alávetett szolganépeknek, de az állatok egy részének téli istállózása is hasonló műszaki megoldásokkal történt. Ez az építkezési mód a legelőváltó állattartó gazdálkodást űző társadalmak jellemzője, azoké, amelyek fában és kőben szegény területeken élnek. Kóris Kálmán feltevése a lakóhelyüket változtató népekre vonatkozik, mikor a veremlakás jelentőségét az építészettörténetben így húzza alá: „mindazok a népek és népcsoportok, amelyek végleg, vagy akár rövidebb időre is letelepszenek, első szilárd hajlékul putrit vájnak maguknak".

lr,s A történeti és régészeti irodalom — adatok hiányában — nem tudja összeállítani a füves síkságokon élő népek, így a magyarság lakáskultúrájának történetében is annyira jelentős tényezőnek, a földépítkezés formáinak kronológiáját. A veremlakás jelenléte az őskor, a népvándorláskor és a magyar középkor települési formációiban azonban arra vall, hogy a gazdasági, társadalmi viszonyok hasonlósága mellett a természeti feltételek azonossága lényegesen befolyásolta az építkezés gyakorlatát. A kezdetlegesebb formák állandó használatának általánossága időben nem is zárható le, csak feltételezik, hogy a XIII. században már felváltották ezeket a faépítkezési mód különféle változatai.

139 Nézetünk szerint az anyag és a vele kapcsolatos forma-, szerkezetváltozás nem volt olyan átfogó jelentőségű, hogy a gazdálkodási mód, a táj természeti feltételei és a társadalmi rétegződés ne őrizte volna tovább a hagyományos építő eljárásokat. Feltételezhető, hogy az alföldi jobbágyság szegényebb rétegei a falvak, mezővárosok szélén, vagy a földesúri allodiumok cselédsége, pásztorai a határban — fenntartói voltak a földépítkezésnek és az újkorban a nagy háborúkat, természeti csapásokat követő technikai visszafejlődés, bomlás időszakában innen, az alsóbb néprétegek gyakorlatából éledt újjá, terjedt szélesebb körben el a veremlakás és a gödörház. Ettől eltekintve az erős gazdasági és társadalmi kötöttségek, így a feudális nagybirtok üzemszervezete is, a természetes fejlődés mellett konzerválta ezeket az eljárásokat, úgy hogy a XIX. század végére és a XX. század elejére ezek már túlnyomórészt az uradalmi cselédség életkörülményeire voltak jellemzők. Hasonló, de már a kapitalizmus korában kialakult viszonyok szülték a primitív technika újjáéledésével a salgótarjáni bányászok földbe vájt partlakását.

1150 A természeti csapásokat követő ínséges időkre mutató példa Tiszahalász árvíz okozta pusztulása 1868-ban. Amikor a falut a földesúr Újlőrincfalva néven új helyre telepítette át, a hagyomány szerint sokan veremlakásokat építettek maguknak először arra az időre, amíg az új házat fel tudják építeni.

1

"

1 A földépítkezés formáinak második csoportja, a rakott, döngölt és vályog falazat technikája — az átmeneti jellegű sövényfallal együtt — a Kárpát-medence alföldi jellegű térségein igen korán megjelent, bár a régészeti és történeti kutatások időhöz ezeket sem tudják kötni. A veremlakás az ágasfákhoz eső rövid oldalakon mindig megkívánta a falnak valamilyen formáját, a legvalószínűbben a sövényfalat, de az újkori gyakorlat erre a helyre mindenféle földfalat behelyettesített. Hasonló eredményre vezetett a veremlakás természetes földből kialakított falának megerősítése, amint erről fentebb már szóltunk. Ilyen körülmények között a rakott, döngölt és sövényfal megjelenése, elterjedése területünkön időhöz alig köthető, alkalmazása a kapitalizmust megelőző minden társadalmi forma idejében elképzelhető. A vályog egyedül az a mesterséges földfal építőelem, aminek megjelenése a XVIII. sz. előtti időben nem bizonyítható egyrészt az okleveles adatok hiányában, másrészt az anyag rövid élettartama miatt. Elpusztult vályog építménynek évszázadok múlva a földben szinte semmi nyoma nem marad. Valószínű azonban, hogy a gyeptégla, amit a népi szóhasználat és az irodalmi források hant-nak neveznek, nálunk közvetlen történeti elődje a vályognak és megjelenésére már a XVI. századból van adatunk.

162 A vályog, mint annyi 18 Az Egri Múzeum Évkönyve 273