Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 10. (1972)

Bakó Ferenc: A föld és tégla falazat az északmagyarországi népi építkezésben

födém és padlás nélküli.

154 A födém első nyomai a füzesabonyi cselédházban mutatkoznak, a szarufákra, kakasülőre csatlakozó gyenge álmennyezettel, majd megjelenik a födém, de első változatában a palóc boldoganya jellegű középoszlop, esetleg végoszlopok közbeiktatásával, amelyek a mestergerendát tartják. A természetes földfalazatok után már inkább járt úton halad a kutató a mesterséges földfalazatok fejlődéstani rendjének összeállításakor. Ez a járt út nem jelent azonban hiteles adatokra támaszkodó érvelést, inkább feltevéseket, szubjektív véleményeket a kérdésről. A magunk részéről szintén csak feltevésekre szorítkozhatunk, mert a recens anyag ismerete annál többre nem jogosít, a távolabbi múltra mutató történeti adatok pedig még mindig feltáratlanok. Kísérletünket csak az indokolja, hogy a nagyobb tárgyismeret birtokában remélhetően előre tudunk lépni a mások által korábban megkezdett úton. A földépítkezés formáinak fejlődési rendjében a két szélső pólus tekinthető csak szilárdnak a maga helyén. Elfogadható, hogy a föld felhasználásával készített állandó — tehát télen is megfelelő — hajlék első formája a veremlakás és a föld utolsó, legkorszerűbb alkalmazása a vályog fal. A fennmaradó falkészítési technikák, a rakott sárfal és a döngölt fal, vagy a már növényi anyagokkal vegyesen alkalmazott sövény fal (különböző változataival) vagy a kezdő, vagy a sort lezáró fal készítési módhoz kapcsolható. A veremlakásnál a természetes földfalnak az a veszélyessége, hogy külső vagy belső hatásra beomolhat, kialakíthatott olyan technikákat, amelyekkel később a fennálló épületek falait emelték. Debreceni adat van arra, hogy a veremház oldalát vesszőfonással erősítették meg, a Heves megyei Dézsmakert tanyán pedig ugyanezt a célt vályoggal érték el.

155 A két adatból az első a sövényfal és a döngölt fal kialakulására vet fényt (mert a vesszőfonat és a föld közét döngölt földdel töltötték ki), a második kétségtelenül anakronizmus, amelyben a vályog már másodlagosan egyéb technika helyére került. A sövényfal és a döngölt fal kezdetleges formái tehát kialakulhattak a veremlakáson belül, hogy a föld felszínére kerülve tovább fejlődjenek. Ez a feltevés azonban nem zárja ki annak lehetőségét sem, hogy a sövényfal — változataival — az árvizeknek kitett területeken a veremlakástól függetlenül alakult ki. A másik pólus, a vályog falazat területünkön a sárból rakott fal, a gongyola-, vagy göngyöleg fal korszerű formájának, továbbfejlődésének tekintendő. A két falazó elem anyaga nagyjából azonos, csak a vályog készítési technikája kidolgozottabb (formázó keret, majd szárítás), ami jobb minőségű és könnyebben kezelhető építőanyagot termel. Más kérdés, hogy a területünkön gongyolá-nak nevezett sárgombóc melyik primitívebb technika továbbfejlődött, ill. csökevényes formában megmaradt eleme. Erre két felelet is lehetséges, az egyik a „fecskerakásos", rakott faltechnika, a másik a kemence készítés körében fennmaradt hurkaformájú sárdarabok fonástechnikája, ami a tápéi variáns

158 alapján növénnyel kombinált falkészítő eljárás csökevénye. Külön figyelmet érdemel a falverés területünkön — Egercsehiben és Nagyrédén — megmaradt archaikus módja, melynek során a földet nsm később eltávolítandó deszkák közé döngölik, hanem vesszőfonatok, illetve fa „ravás" közé, ami a fal szerves része lesz, a tapasztás erre a külső növényi rétegre kerül. Ennek a technikának továbbfejlesztése figyelhető meg Istenmezején, ahol a fal növényi, külső rétegét már betonba ágyazott kőfal, magát a vert földet pedig gyári salak helyettesíti. A technika a középkori és keleteurópai réteges fal szerkezetére és készítésmódjára emlékeztet, ami a török hódoltság idején a „magyar módra" való várépítés révén vált történeti irodalmunkban ismeretessé. Az ilyen palánkok között a legerősebbek a töltött, vagy bélelt palánkok voltak — írja Takáts Sándor. Ezek külső rétegét boronafákhoz font vessző képezte, a rótt palánkét pedig faragott oszlopok. Minthogy a palánképítés segédmunkáit mindig a jobbágyok végezték, hamarosan megtanulták a mesterséget és feltételezhető, hogy a recens palóc építő gyakorlat ennek a várépítésnek máig fennmaradt, leegyszerűsödött emléke. Ennek feltételezése nem zárja ki azonban azt a lehetőséget, hogy a palánképítő technika a korábban már népi gyakorlatban 272