Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 10. (1972)

Bakó Ferenc: A föld és tégla falazat az északmagyarországi népi építkezésben

forma" és б „tégla vető asztal". A leltár kiterjed az egész akkori püspöki uradalomra és adataiból megállapítható, hogy kezelésükben téglaégető volt még Gyöngyöspüspökin, Tiszapüspökin, Harsányban, Szirákon, Tiszakürtön és Szentmárián.

138 A téglaégetők ebben az időben még inkább az uradalom alkalmazottainak felsőbb rétege számára dolgoztak, téglát csak azok lakóházainak falában találunk. Kiskörén csak a kántor háza, Kömlőn ugyancsak a kántor háza volt teljesen téglából, a mészáros és a molnár lakása már vályoggal vegyesen épült. Gyöngyöspüspökin egyedül a téglaégető mester háza volt téglából.

139 Egy 1774-ben, Egerben felvett leltár arra is utal, hogy a Vécsey völgyi téglagyárban négyfajta téglát égettek a formák szerint. Volt „kőfal tégla forma", „stakador tégla forma", „kémény tégla forma" és „bóthajtás tégla forma".

140 Ezekből falusi használatra leginkább a kéménytégla került, esetleg kevés „kőfal tégla", ami alatt egyszerűen falba való téglát kell értenünk. Az ennél korábbi időkben a téglát már kizárólag a falusi értelmiség, papok, tanítók, uradalmi tisztviselők lakóházaiban kereshetjük. Az 1746. évi canonica visitatio Sarudon a plébániát, Egerbaktán a templomot, 1733-ban pedig az erdőtelki, füzesabonyi parókiát jelöli meg tégla falazatúnak.

141 A megye világi földesurai talán a püspökségnél is korábban szorgalmazzák a téglaépítkezést. Abasáron 1746-ban „téglavető" működik és leírják a „téglamester" házát, ami kőből és téglából van.

142 Ugyancsak 1743-ban Grassalkovich Antal a Debrőre telepített németeket arra kötelezi, hogy házaikat téglából építsék.

143 Egyébként területünkön a korábbi századokban sem lehetett ismeretlen a téglavetés, erre utal Détshy Mihály azon adata, hogy az egri vár építkezéseinél többször is foglalkoztattak téglavető mestereket. Détshy szerint a téglát kisebb boltozatok, szűkebb ablakok és lőrések áthidalására alkalmazták.

144 A tégla szerepéről a magyar népi építkezésben még nem sokat írtak, a néprajzi szerzők inkább csak érintik a kérdést. Adataikból arra következtethetünk, hogy a téglaégetés máshol is cigányok mestersége volt, ill. a téglából épített kémények Nógrád megyében is ismertek voltak már a XIX. sz. elején.

145 Maga a tégla szó a latin tegula-ból képződött, mint több más nyelvben is,

14e minthogy a technológiát a rómaiak terjesztették el Európában, s hozzánk is így kerülhetett.

147 Országosan is az a helyzetkép rajzolható meg, mint Heves megyében, hogy a XIX. századig egyes földesurak, vagy települések a maguk szükségletére, kemence nélkül, csak boksába rakva égették a téglát. 1860 után, a vasúti hálózat fejlődésével nyílt lehetőség arra, hogy az új tüzelőanyagot, a kőszenet olyan alföldi részekre is elszállítsák, ahol azelőtt csak szalmával tüzeltek és ezzel a téglaégetés iparrá fejlődött. A további fejlődést a körkemencének és a különböző gépeknek a feltalálása és munkába állítása jelentette.

148 A termelés és a szállítás fejlődése azonban ekkor még nem nyitotta meg ennek az építőanyagnak útját a népi építő gyakorlat felé. A falvak népe még így sem tudta a téglát megvásárolni, ahhoz az általános gazdasági szint és a vásárlóképesség szintjének nagyobb emelkedése volt szükséges, ami csak jóval később, 1945 után következett be. Akkor viszont új építőanyagok és eljárások születtek meg, amelyek végleg megakadályozták a téglaépítkezés szélesebbkörű elterjedését a népi építészetben. ÖSSZEFOGLALÁS A föld és sárépítkezés kutatási területünkön, legalább is annak déli részén, napjainkig általános. 1970-ben a földfalazatú lakóházak az összesnek mintegy 53 százalékát képezték, de ez az arány az alföldi részeken 78—92 százalék. A korunkban még használatos földfalú házak legnagyobb része azonban vályogból épült, vagyis a föld alkalmazásának eddig ismert legmodernebb változata érte meg ezt az időt és ez is csak úgy, hogy a szilárdabb 269