Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 8.-9. (1972)

Bakó Ferenc: Kőházak és barlanglakások Észak-Hevesben

meg ezáltal. Ha ezt egy család néhány generáció révén megismételte, udvara jelentékenyen megnövekedett. A barlanglakások, alaprajzi beosztásuk tekintetében nem sokban különböznek egymástól. Az összeírt 63 lakásból 58 egysejtű és mindössze 5 kétsejtú volt, nem számítva ezek közé a Mártírok u. 9. számút, amelyről kimutattuk, hogy belső helyisége utólag keletkezett. Ez az eljárás nem szokatlan használt lakások esetében sem: adatközlőink említettek példákat, amikor a család szaporodásával az egysejtű lyukat befelé még egy helyiséggel megtoldották, ezen a belső lyukon azonban már nem volt sem ablak, sem kémény. A barlanglakások alaprajzi elrendezésére jelentékeny hatással volt a tüzelőberendezés módja. Az egysejtű lakás szinte egyetlen fűtési lehetősége régen a belőlfűtős, kürtös kemence volt. Ha valaki ennél korszerűbbet, higiénikusabbat igényelt, az egyetlen szoba mellé még egy helyiséget kellett vájni, ahonnan fűthették a kemencét és amit egyben konyhának is használhatták. Más megoldással találkozhattunk a Fenyves u. 10. számú lyuknál (a kemence szája a szabadba került ki), ezt azonban egyedi jelenségnek kell tekintenünk. A siroki barlanglakásokról azt állapítottuk tehát meg, hogy nagyobbrészt egysejtűek, amit napjainkban elsősorban gazdasági okokkal magyarázhatunk. Ma barlangban csak a legszegényebbek laknak, a módosabbak vagy ott hagyták a lyukat és elköltöztek onnan, vagy ott maradva ugyan, de lerombolták és eléje fennálló házat építettek. A maguk idejében korszerűbb és magasabb igényekre szabott lyukak tehát, véleményünk szerint, ezért nem maradtak meg. A barlanglakások fala, mennyezete a hagyomány szerim a legrégebbieknél szabálytalan volt annyiban, hogy a falak nem voltak függőlegesek, a falak és a mennyezet nem derékszögben, hanem inkább tompaszögben találkoztak, a falak nem voltak simára vágva, hanem jól látszottak rajtuk a csákányvágások ejtette lyukak. Röviden, a régi lakások inkább barlangokhoz hasonlítottak, mint lakószobákhoz. Egy helyen elnyújtott dongaboltozatot is láttunk, ez azonban Sírokon nem volt általános, mert attól féltek, hogy leszakad.

51 A ma élő kővágók munkája nyomán mindinkább a ház mértani szerkesztési elveihez közelálló lyukak születtek. A sima, könnyen meszelhető és tisztítható falfelületek azonban gyakran itt sem párhuzamosak egymással. A lyukak befelé általában tágulnak, a belső fal gyakran magasabb, mint a bejárati fal. A padló a régiekben terméskő, az újabbakban épp úgy agyagos sárral tapasztott, mint a fennálló házakban volt szokás. Ha az ereken át beszivárgott a lakásba a talajvíz, a kőpadlóba vajatokat, zsilyibeket véstek, úgy vezették ki az ajtó alatt a vizet. Gyűjtésünk idején minden barlanglakást modern takaréktűzhellyel, esetleg olajkályhával fűtöttek. A füstöt általában a régi kéményen keresztül vezették ki - a lyuk feletti sziklán át - a szabadba, de előfordult az is, hogy a homlokzati fal közelében álló tűzhelyből a homlokzati fal felső részén vágott másodlagos nyíláson át történt ez meg. Utóbbi esetben a nyílásba egy könyökcső közbeiktatásával felfelé álló kályhacsövet dugtak. A hagyományos kémény nyílások kürtőszerűen törnek fel a felszínre, ahol kővel körülrakva még meghosszabbítják. Módosabbak a tetőre kímíny sípot rakattak: négy faragott kőlapot állítottak össze, többet is egymás tetejére, vaskapcsokkal rögzítették egymáshoz őket, felül pedig négy kőlábra állított fedlappal, kalappal borították le. Azon a falurészen, ahol a legrégebbinek tekinthető barlanglakások vannak, a füstelvezetésnek még egy módját figyeltük meg. A homlokzatot képező sziklafalnak az ajtó és ablakok feletti részén mély fülkét vágtak és a lakás mennyezetébe fúrt kéménylyuk ebbe vezette a füstöt. Ennek a megoldásnak egyik előnyeként a fülke - a kürtös kemence padlásához hasonlóan - füstölőként volt használható és disznóölés után a húst valóban itt is füstölték meg. Működőképes, hagyományos tüzelőberendezést már nem volt alkalmunk meg347