Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 8.-9. (1972)

Bitskey István: Manierista festmény Egerben

MANIERISTA FESTMÉNY EGERBEN Az utóbbi két évtized stílustörténeti kutatásának egyik legtöbbet vitatott kérdése a késő-reneszánsz kor stílusának, a manierizmusnak a problémája. A manierizmus iránti érdeklődés főképp a reneszánsz és barokk fogalmának tisztázása után nőtt meg, hisz ezután vált fontossá a két nagy stíluskorszak kapcsolatának, összefüggésének megrajzolása. Burdach és Weisbach alapvető tanulmányai

1 teremtették meg az alapot ahhoz, hogy beható vizsgálat alá lehessen venni a XVI. század stílusát. 1. Az első, manierizmussal foglalkozó tanulmányok az 1920-as években jelennek meg,

2 a kutatás virágkora azonban csak a II. világháború után, 1950-ben kezdődik. A stílus iránti széles körű érdeklődést azok a manierista kiállítások dokumentálják, melyeket 1950-55 között világszerte rendeztek;

3 ezek közül különösen kiemelkedik az 1955-ös amszterdami tárlat, mely méltán kapta „a manierizmus diadala" címet. Találóan nevezi ezt az eseményt Zentai L. a „manierizmus revíziójának"/' hisz a fogalmat a XVII. század klasszicista esztétikusai óta pejoratív értelemben használták :

5 a „maniera di Michelangelo" követőit utánzóknak tartották, Hegel negatív esztétikai kategóriaként említi, Burckhardt és Wölfflin csupán a reneszánsz dekadenciáját látja benne. A két világháború közti kutatások mennyiségi eredményei az amszterdami kiállítás idejére halmozódtak fel annyira, hogy le lehetett vonni a konzekvenciát: a manierizmus a reneszánsz kései korszaka, mely azonban nem csupán dekadens jelenségeket foglal magába, hanem sok előremutató, a barokkhoz átvezető stíluselemet is tartalmaz. Ilyen előzmények után került sor a stílussal foglalkozó, nagyobb terjedelmű elméleti munkák és monográfiák írására. Ezekre a fogalom értelmezésének rendkívüli tarkasága, sokfélesége jellemző. A Curtius-Hocke-féle szélsőséges irányzat a fogalmat psychologiai-filozófíai kategóriává emelte, s ezzel a művészettörténet számára használhatatlanná tágította.

6 A reálisabb, a történeti tényekből kiinduló értelmezést Würtenberger műve képviseli, mely a manierizmust történeti kategóriaként, a XVI. század stílusaként értelmezi.

7 Mindmáig a legalaposabb, legsokoldalúbb manierizmus-monográfia azonban Arnold Häuser műve, mely minden eddigi hasonló vállalkozásnál jóval igényesebb.

8 Vizsgálódási köre minden művészeti ágra (irodalom is) és minden jelentős nyugat-európai országra kiterjed. Ö sem használja azonban a fogalmat abban az értelemben, ahogy azt a marxista kutatás teszi, nem köti egyértelműen a késő-reneszánszhoz, hanem - az elidegenedés mindenkori kísérőjelenségeként értelmezve - helyet hagy szociológiai módszere mellett bizonyos szellemtörténeti hatásoknak.

9 A történelmi materializmus ezzel szemben a manierizmusban kizárólag történelmi kategóriát, egy meghatározott korra jellemző művészi formarendszert lát. Kla22 i