Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 7. (1969)

Bakó Ferenc: Népi építkezés Eger környékén a XVIII. század derekán

házat a harmadik új telepes, Olá István építette. A horgasok számából az következik, hogy az előző kettőnél szinte egyharmaddal kisebb volt, a mestergerenda és az ajtófélfák hiánya pedig alacsonyabb technikai szintet feltételez. Olá igényében eredetileg csak három általgerenda szerepelt és hat koszorúágas, amit a prefektus úgy hagyott jóvá, hogy az általgerendák számát hatra javította, a koszorúágasokat pedig törölte. Nem lehet vitás, hogy a prefektus azzal a szándékkal avatkozott be —• nemcsak itt, hanem többeknél is — a demjéniek építő gyakorlatába, hogy elősegítse az idejétmúlt technika elhalását és a korszerűnek tekintett vályog, esetleg kőfal érvényesülését. Általában az állapítható meg, hogy valamennyi ház ágasra, szelemennel készült: három esetben három ágassal, egy esetben négy ágassal, a többi mind két ágassal. A tizenöt házból öt háznak két szelemenje volt, a többinek egy. Helyi sajátosságnak tekinthető, hogy a tizenöt esetből csak három házhoz igényeltek mester gerendát, a födémek nagyobb része tehát enélkül készült. Általgerendából többnyire 4—6 darabot kértek, de a három mestergerendás házhoz hetet, kilencet és tizet. Három házhoz nem volt szükséges általgerenda, sem mestergerenda, ezeknek a házaknak tehát nem volt padlásuk (födémjük), valószínűleg a szelemenes-ágasfás tető belső oldalát tapasztották be, mint az alföldi putrikban és a tüzelős ólakban.

18 A házak falának építésmódjáról annyit állapíthatunk meg, hogy az igénylésekből hiányzik a sövényfalhoz szükséges karó és vessző, az ugyancsak ilyen célra hasznosítható oldalágast pedig — amint erről fentebb már szóltunk — az uradalom következetesen, nyolc esetben megtagadta. Adalékul e régies technikához megemlítjük, hogy házhoz 4—6—8 darab koszorúágast igyekeztek beszerezni. A házak méreteire leginkább a horgas párok és az ajtófélfák száma utal. Horgasból 8— 10—12 pár az általános igény, ettől csak egy ötös tér el, melyet mennyezet nélküli házhoz irányoztak elő és két — az új lakosoknál már említett — tizenhatos, melyeknek mestergerendájuk is volt. A tizenöt házból mindössze hathoz kértek ajtófélfát, s ezek száma 3x1 pár, 2x2 pár és 1 x 3 pár, amiből három egysejtű, két kétsejtű és egy háromsejtű házat gyaníthatunk az adatok mögött. A vízvezetőgerendák száma általában négy, de igényeltek három esetben hat darabot és két alkalommal két darabot is, ez utóbbiakat kisebb, ajtófélfa nélküli házak számára. A főfalakon fekvő falgerenda tehát nem volt általános Deménden ebben az időben. Az igények között hat esetben felbukkanó „kamra" rendeltetése és helye nem állapítható meg. Lehet, hogy a ház végéhez, annak harmadik helyiségeként épült, de lehet az is, hogy az udvaron magában álló épület volt. E kamrák is többnyire két ágasfával (egyetlen esetben eggyel) és egy szelemennel épültek. Méretüket megszabja az 5—6 pár horgas (egyszer tizenkettő), tehát egy-egy ház hosszának a felét is meghaladták. Gazdasági épületek. Az istállók általában egy szelemennel (egyetlen esetben kettővel) és két ágasfával épületek. Bozó Jakab új lakos kérése kivétel csak, mert az igényelt két ágasfából az uradalom csak egyet engedélyezett. Itt tehát valami más lehetőség kínálkozott a második ágas helyettesítésére, talán az udvar lejtős terepformája következtében a szelemen hátsó végét a föld tarthatta meg.

19 Az istállók átlagos méretét a 10—12 pár horgas jelzi, de van istálló nyolc és tizenhat párral is. Ez utóbbit az új lakos Varga György, uradalmi méhész építette. A tizenegy istállóból kilenchez ajtófélfát is igényeltek, amiből a gazdasági épületek magasabb technikai színvonala és egyúttal a jobbágyoknak önmagukkal szemben alkalmazott igénytelensége olvasható ki. A szekérszínek és a ,,sotu szín" is ágasfára, szelemennel épültek. Ezek a szekérszínek nagyméretű és anyagigényes épületek voltak : a legkisebb is öt pár horgassal és hat vízvezető gerendával készült, de a Tasi Ferencé pl. tizenhat pár horgasával már lakóház hosszúságú 261