Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 7. (1969)
Bakó Ferenc: Népi építkezés Eger környékén a XVIII. század derekán
18 pár horgassal, ennek hossza 16,15 m. A kegkisebb istállókat 10 pár horgassal Demjénen 10. sorsz.) és Füzesabonyban (20. sorszám) találjuk, ezek hosszúsága 8,55 méter. Az átlagos méretet a tizenöt és tizenhat pár horgas jelzi (Demjén 9. sorsz., Füzesabony 74. sorsz., Kerecsend 15. sorsz. és Maklár 76. sorsz.), ezek hosszúsága 14,25, illetve 13,30 méter volt. Ami az istállók belső terét illeti, a lakóházaknál kialakított mérőszám segítségével az állapítható meg, hogy valamennyi födém nélkül épített, ma is még többfelé használatos, tüzelősói típusú építmény volt. Az általgerenda ugyanis elsőrendű funkciójában a vízvető-, vagy koszorúgerenda összefogását szolgálta, és ha számát növelték, felfekvésének távolságát csökkentették, olyan szerkezet alakult ki, amely már a födémet is megtarthatta. * Végezetül utalnunk kell még néhány bizonytalansági tényezőre, melyek leginkább a források szűkszavúságából erednek, vagy abból, hogy a megadott időszakban és tájon a jobbágyok életkörülményeit a kérdések megválaszolásához nem elég részletesen ismerjük. Az építőanyag igénylésekor figyelmen kívül hagytuk azt a lehetőséget, hogy a jobbágy saját anyaggal is rendelkezhetett, amivel az igényelt mennyiséget kiegészíthette. Annak ellenére, hogy nincs rá adatunk, lehetett a falunak saját tulajdonú, vagy saját kezelésű erdeje, vagy még inkább lehetett a jobbágynak fája saját kertjében vagy udvarán is. Véleményünk szerint azonban ezek a lehetőségek lényegesen nem befolyásolhatják a mi bázis adataink hitelét, az új telepesek esetében pedig ez a hibalehetőség a minimumra, talán a nullára csökken. Adatainkból nem következik egyértelműen az épületek tetőformája. A tetőszerkezet elemeire vonatkozó adatok általában egyenes ágasfás, szelemenes fedélszékre utalnak, de nyitva hagyják a lehetőséget a véghomlokzat formájának többféle kialakítására. A helyi és környékbeli recens adatokra, valamint a hagyományból merített ismeretekre támaszkodva jegyezzük meg, hogy három variáns jelenlétével lehet a XVIII. sz. derekán ezen a területen számolni: az egyik a nyeregtető függőleges oromzattal (itt: „vértelek"), a másik a nyeregtető üstökkel (az irodalomban matyó üstökös tető, itt: „orros ház"), és végül a kontytető. A tető szerkezetét illetően kisebb jelentőségű az, hogy a sima kontytető mellett használatos lehetett még annak füstlyukas formája is. 75 A véghomlokzat formájáról sokat mondana a szélső ágasfák elhelyezése — falon kívül, vagy belül —, erről azonban forrásaink természetesen hallgatnak. A makiári tapasztalatok mindenesetre arra utalnak, hogy itt mind a három forma megvolt a XIX. sz. végén, de ezek kronológiai sorrendjének meghatározása még további kutatást igényelne. jk További bizonytalanságokat kell bevallanunk az épületek alaprajzi beosztását illetően is. Forrásaink adatai közül elsősorban az ajtófélfák száma utal erre, s valószínűnek látszik, hogy ahány ajtót igényeltek, annyi helyiséget kívántak az épületen belül kialakítani. Ezt a valószínűséget azonban két irányból is lehet csökkenteni. Az egyik megfontolandó jelenség az, hogy sokszor az épület túl nagynak látszik az egysejtű beosztáshoz, pedig az adatokból ez következik (ilyen Makiáron ifj. Zubor János háza). Ezt úgy magyarázhatjuk, hogy készülhetett ajtó igényelt anyag nélkül is, aminek szerkezeti, formai megoldását nem ismerjük. De beszerezhették az ajtófélfát máshonnan is, amiről forrásaink nem tájékoztatnak, mint ahogy maga az ajtószárny anyaga sem szerepel az igénylésekben. Ezek a szempontok tehát a lehetőségeket az épületek többsejtűsége felé tolják el. Vannak azonban más szempontok is, amelyek érvényesülése épp ellenkező hatást váltana ki. Ilyen az ajtófélfa anyagának egyéb célra használása, mint amire igényelték. Feltételezhető egyrészt az, hogy a földesúri előírások ellenére is ragaszkodtak egyesek a hagyományos falépítő technikához, nem vették 278
