Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 7. (1969)
Nagy Árpád: Eger környéki és Tisza-vidéki besenyő települések a X.–XI. században
Az erdőtelki harcossír — mint erre fennebb utaltunk — egészében nagyon közel áll a druzsinnyikok fegyverzetéhez. Elválasztja azonban ettől a viszonylag egységesnek mondható régészeti leletanyagtól a szablya — a druzsinnyikok fegyverzetében jobbára az ún. „normann" kardokat találjuk — és a lószerszám. 176 Ugyanezek viszont csaknem állandó leletei az oroszföldi nomád emlékanyagnak. 177 Az oroszföldi nomádok emlékegyüttesének azonban viszonylag állandó tárgya az erdőtelki leletben lényeges fokos (vagy bárd). 178 Az erdőtelki fokos párhuzamait — mindenféle ethnikai összefüggés feltevése nélkül! — a volgamenti kurgántemetkezések emlékeiben találjuk meg. 179 A kengyelpár oroszföldi párhuzamai szintén a nomádok emlékei felé mutatnak; a Pletnyeva által besenyőnek meghatározott leletkörben, esetenként szablyákkal együtt, ugyanez a kengyeltípus szerepel. 180 Mindezek alapján az erdőtelki harcossírban eltemetett besenyő harcost a fejedelmi, illetve királyi zsoldossereg 181 tagjának (druzsinnyiknak) tartjuk. 182 Ezzel a feltevéssel újabb elemet csatolunk a Géza és István korában megszervezett, és az ország területén tervszerint elhelyezett katonai egységekhez. Ezeket az egységeket tehát nemcsak a nyugatias jellegű, vagy a „normann" kardokkal felszerelt harcosok temetkezéseiben követhetjük nyomon, hanem ezekhez tartozónak látjuk a X. században betelepített, ún. „katonai segédnépek" (besenyők, bolgárok, s esetleg kabarok 18 '') csoportjait („druzsináit"). Ezeknek a csoportoknak az ország területén való elhelyezkedése mintegy kiegészíti a „normann" kardokkal felszerelt királyi katonaság elhelyezkedését. 184 Feltűnő jelenségnek tartjuk, s semmiképp sem véletlennek, hogy éppen ezeknek a segédnépeknek a települései közelében tűnnek fel a XI— XIII. századi okleveleinkben a „paganser" 185 , „sepultura paganorum" „sepultura bissenorum" 187 , „sepultura sclavorum" 188 helymeghatározások. 189 Tudomásunk szerint mindezek az adatok halmokra vonatkoznak, pontosabban halmocskákra, amelyekben — mint az oklevelek maguk bizonyítják — a környék lakossága a rögzített határjárások idején a környéken élt besenyők, szlávok, egyszóval pogányok temetkezéseit tudta. 190 Hasonló megkülönböztetést besenyő település nevével kapcsolatban is ismerünk: a besztercevidéki Besenyő falut a szászok Heidendorf-пак, latinnyelvű források villa paganica-пак nevezték. 191 A halomtemetkezésekre vonatkozó adatok részben újabb szállal kapcsolják egybe a magyarországi besenyők és oroszok szereplését, részben pedig az oroszföldi halomtemetkezések magyarországi párhuzamait adják; kétségtelen ugyanis, hogy ezekben a halomtemetkezésekre vonatkozó adatokban — talán egyetlen kivétellel — nem északi, vagy nyugati szlávok, hanem kimondottan oroszok temetkezéseit kell látnunk. 192 Függetlenül az okleveles adatoktól, a halomtemetkezések a Tomaj-nemzetség szállásterületén, a Tiszától délre is megtalálhatók. Tariczky Endre a századfordulón — az említett ohatpusztakocsi halmon kívül is — számos ilyen halmot, sőt halomtemetkezést figyelt meg. Sajnos, adatai ma már alig nyomozhatok; a halmok legtöbbje vagy elpusztult, vagy az adatok pontatlanok. Tariczky, sajnos, a halmok összegyűjtése és ismertetése során nem választotta szét a temetkezéseket keltezésük szerint sem. 193 Az ohatpusztakocsi halom esetében feltűnő, hogy a mindenképpen besenyő eredetű Kocs földrajzi név előfordul Eger és Egerszalók között is (Kis-Kocs tető, Nagy-Kocs tető 194 ), mégpedig olyan birtokon, amely a XIII. században Szalók-nembéli besenyő birtokosok (Bechenek és fia) kezén volt. 195 A Kocs tehát feltehetően 'tető', 'halom', 'domb' jelentésű lehetett. Érdekes, hogy a besenyő eredetűnek tartott Korhány (=kurgán) földrajzi nevek 10 e Kniezsa István szerint nem esnek a besenyő szállásterületre. 197 Nem lehetetlen azonban, hogy a „sepultura bissenorum", „sepultura paganorum" kifejezések végeredményben az azóta 140
