Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 6. (1969)
Kecskés Péter: A szőlő telepítésének hagyományos és újabb eljárásai a Mátra alján
már tökéletesebb formában került kivitelezésre: az ék vágására egy, csak e munkára alkalmazott eszközt, a hasítót (4. tábla b.) használtak. 63 A biztosabb eredés érdekében az oltást fonallal összeerősítették (4. tábla a.). A gyöngyösi kapásokon kívül a gyöngyöstar jani és a gyöngyöspatai szőlőművesek is így nemesítették a rugós török szőlőt (Kadarka) jó vörös fajták (Török gohér és Fekete rehecía) bőtermő tőkéiről vágott vesszővel. A szőlő zöld oltása 04 a filoxeravész utáni új telepítéseknél, átoltáskor kapott nagyobb jelentőséget, de a hazai szőlőkben is alkalmazták. A Mátraalján a zöd ojtást tavasszal végezitek, pünkösd táján, amikor már jól hajtott a szőlő. Oltás előtt néhány órával — az előre kijelölt nemes tőkékről — szedték a rekenöket m , az oltócsapokat. A rekenőket vízzel teli kis csuporba rakták, hogy nedvességgel telítődjenek a leveles hajtásdarabkák. A beoltandó tőke hajtását térd vagy derék magasságban a bütyök, perc felett ótókéssel m (5. tábla c.) metszették el. Ezután az egyenes élű oltókéssel behasították a hajtást, vigyázva arra, hogy az pontosan a perc közepéig érjen (5. tábla a.). A percbe helyezett rekenőt madzaggal gondosan körülkötözték (5. tábla b.). Végül kikötötték a hajtást karójához, nehogy a szél kitörje az oltóágat, néha még papírral takarták a nap melege ellen. Megeredés után az oltáson lazítani kellett a kötést. A percbe ótást is a meddő vörös tőkék javítására alkalmazták, sőt a gyöngyöspataiak szerint a török feketébe még lisztes fehéret is ótottak. A hazai szőlőkben alkalmazott pótló, ifjító és nemesítő eljárások a hegyvidéki, kötött talajú területeken a filoxeravész után az új telepítések kialakítása érdekében kerültek felhasználásra, melyek közül egyes módszereket eredeti szerepükben és formájukban a filoxerarezisztens homokon létesített szőlőkben a mai napig is sikeresen hasznosítanak. 4. AZ ŰJ, OLTVÁNY SZÜLÖK TELEPÍTÉSE A szőlőgyökértetű pusztítása alapjaiban rendítette meg a szőlőművelésre és borkészítésre berendezkedett mátraalji kapások és gazdák életét. A természeti csapásként ható pusztulást elszántan és felkészülten várták. A Heves megyei Gazdasági Egyesület „szakférfiúi", a gyöngyösi és. a környékbeli kapások rendszeresen tájékozódtak a védekezés módjairól, az újjátelepítés lehetőségeiről. 67 A hazai szőlő gyökeréhez fecskendezett vegyi anyag (szénkéneg) alkalmazásáról hamar lemondtak, mert költséges és nem kielégítő eredménnyel járó 63. A hasító a gyöngyösi kapások eszköze. A baltaszerűen kiképzett eszköz élével az éket hasították, pofájával az oltóágat ütötték a helyére. 64. A szőlő zöld oltásának magyarországi gyakorlata Baranya megyéből indult a múlt század elején (Schams F., Ungarns Weinbau in seinem ganzen Umfange... Pest, 1833. II. 147—149. 1., Vincze I., i. m. 144. 1.), s az 1890-es években „minden oltási eljárás között 1 leginkább volt hazánkban elterjedve" (Molnár I., i. m. 1897. 285. L). 65. A rekenő mátraalji terminus, melyet a vitorlával, kis zöld hajtással ellátott oltógallyat jelent. Korábban rekenőnek nevezték a nyakoltásnál használt nemes csapokat is. 66. Gyöngyös környékén az ún. Kunde-féle oltőkések terjedtek el a múlt század végén, amelyeket a gyári mintára, de jobb anyagból a gyöngyösi késesek készítettek. A kés első részébői kiugró türőt nem használták oltás közben. A hazai szőlőkben oltókésként szolgált a hasonló formájú, egyenes élű bicska és az ívelt élű varga. 67. A múlt század második felében a szőlőművelés terén sokoldalú ismeretterjesztő-népművelő szerepet töltött be a Gyöngyösön működő Heves megyei Gazdasági Egyesület (gazdasági kiállítások, előadások, kiadványok). Az egyesület munkájához: Csomor K.. A hevesvármegyei gazdasági egyesület története (1858—1895). Gyöngyös. 1896 20 Az Egri Múzeum Évkönyve 305
