Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 6. (1969)
Kecskés Péter: A szőlő telepítésének hagyományos és újabb eljárásai a Mátra alján
ganak, az egri kapás nyelvén megkotyogósodtak, ha elég erős vesszejök van T szintén lebuktatnak." Döntésnek pedig az egész sor lebuktatását nevezték. 56 A bujtassál és döntéssel kapcsolatban elmondottak alapján úgy látjuk, hogy a hazai szőlőkben új ültetést ritkán tettek, a szőlőt inkább az ismertetett eljárásokkal foltoztták, újították, szaporították a tőkék életben tartásának helyi módszerei szerint. A telepítés és szaporítás munkáihoz — más kapás növényekkel ellentétben — kevés szokás, hiedelem fűződik. Az ültetés fontosságát tükröző szokások az évi termést biztosító metszési munkánál szerepelnek." A szőlő ültetésének és fiatalításának továbbélő és generációkhoz kötődő hagyománya azonban igen gazdag. Például Gyöngyöspatán a ma 70 év körüli kapások meg tudják jelölni a nagyapjuk ültette és apjuk döntötte szőlőterületeket. Ezeket a szőlőket 1850 körül telepítették, és a filoxeravészig háromszor fiatalították. A családi számadások és a régi könyvek kéziratos glosszái is hasznos feljegyzéseket tartalmaznak a szőlők életére vonatkozóan. A telepített és pótolt szőlők egy kisebb hányada nem váltotta be a hozzájuk fűzött reményeket: a tőkék elnyillettek és elragyáztak'*, virágzáskor roszszul íermékenyültek, így nem hoztak megfelelő mennyiségű termést. Bizonyos fajták helyi változatai elrúgták a szőlőt, madárkás fürtöt hoztak''". Az ilyen tőkéken oltással igyekeztek segíteni. A szőlő oltásának gyakorlata bár régi hagyományokra támaszkodik, a filoxeravészig kisebb jelentősége volt. Magyarázza ezt az is, hogy munkaigényes eljárásnak számított, és csak nagy hibaszázalékkal tudták alkalmazni.*' 0 A szőlőoltás módjait két csoportba sorolhatjuk: fás és zöld oltás. A fás oltás alkalmával kér, beért vesszőt illesztenek össze, míg a zöld oltásnál növekvőben levő hajtásrészeket tesznek alkalmassá a továbbfejlődésre. A szőlőtőkék nemesítését célzó fás oltások közül a nyakótás, ékótás vagy gyökértörzsbe ótás régóta ismert, s valószínű, hogy a gyümölcsfák nemesítésének kiterjedtebb alkalmazásával párhuzamosan került előtérbe a szőlőművelésben is." J A gyöngyösi szőlőkben a múlt század közepén úgy kezdtek a munkához, hogy először a terméketlen tőkét kapával a földből kiházalták, vagyis a tőke nyaka mellől elhúzták a földet. Aztán a tőke fejét lefűrészelték, s nyakába vésővel vagy késsel ék alakú hasítékot vágtak. A hasítékba két darab egy és két szemes, nemes oltógallyat helyeztek. Az oltást körülnyomták sárral, hogy a víz ne hatoljon be a metszlap közé. Mielőtt földdel takarták volna, keresztbe fektetett vesszőkből készült kelepcével védték. 1 ' 2 A nyakoltás az 1880-as években 56. Vö.: Entz F., i. m. 365. 1. 57. Lásd: Kecskés P., i. m. 1966. 511—513. 1. 58. A nyillik., nyellik és ragyáz a szőlő terméketlenné válását jelentik, lásd még: Kecskés P., i. m. 1967. 240. 1. 59. Olyan fürtöt hoztak a tőkék, mintha a madarak csipkedték volna meg, vagyis bizonyos szőlőszemek virágzási hiba folytán nem fejlődtek ki. 60. A gazdasági munkák felhívták a gazdák figyelmét, hogy oltatni napszámosokkal nem lehet: ,,az oltást csak azok teszik, kik magok bánnak a szőlővel" (Gazdasági Lapok. 1854. 515. 1.). 61. A szőlőhegyek alján szilvások foglaltak helyet (Eger), de a szőlő közé is gyakran ültettek dió-, cseresznye- és almafákat (Gyöngyös). A tavaszi metsző és oltó munkákat a fákon és tőkéken egyaránt elvégezték. A szőlőben a metszés volt a fontosabb. a gyümölcsfákon pedik az oltás. A gyümölcsfák oltásának gyakorlata hatott a szőlőre: úgy ótottuk. a szőlőt is, mint az almát, ékre (Gyöngyöstarján). — Hasonló oltási gyakorlatot találunk a régi Arad megyében, vö.. Schräm F., i. m. 158. 1. 62. Vö.: Gazdasági Lapok, 1854. 515. 1. 304
