Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 6. (1969)
Kecskés Péter: A szőlő telepítésének hagyományos és újabb eljárásai a Mátra alján
döntés 48 , buktatás' 1 ' vagy rokkantás' 18 . Egyes szerzők szerint a döntés olyan magyar eljárás, amelyet a nyugat-európai országok is tőlünk vettek át/* 9 A múlt században mindenesetre Magyarország mellett Franciaországban is széleskörűen alkalmazták. 00 A származás és elterjedés kérdését alapos összehasonlító kutatásnak kell megoldani. Döntés alkalmával az elaggott tőke mellett árkot ástak, ahova a szőlőtőkét függőleges helyzetéből vízszintes állásba fektették le, s a tőke egy vagy több veaszejét — a bujtásnál megismert módon — elvezették a régi tőke helyére, esetleg több új tőkét is kialakíthattak. A tőkeifjítási eljárás így szaporítási módként is felhasználására kerülhetett. A tőkék ledöntését több tapasztalati körülmény tette szükségessé. Azokon a területeken, ahol a fiatal szőlők borát itták szívesen, vagy azt tudták előnyösen kereskedelembe hozni (Sopron, Pécs és Gyöngyös környéke), 10—15 évenként ledöntötték a tőkéket. Az „Eger vidéki szőlősgazda az öreg tőkéket... kedveli, ápolja, a Gyöngyös vidéki ellenben öregebb szőlejét döntés által gyakran megif jítja." 51 A meszes és márgás talajú szőlőkben még sűrűbben buktatták le a tőkéket (különösen Buda környékén), mert az új telepítés a rossz földben későn fordult volna termőre. 52 A gyenge gyökérzetű fajtákat termesztő területeken (Balatonmellék, Tokaj hegyalj a) is rendszeresen végezték a döntés munkaját. 53 A döntés a bujtásnál igényesebb és költségesebb munka volt. A Mátraalján a tőkét úgy buktatták, dűtötték, vagy dötötték, hogy a „kapás... a fiatalítandó szŐllőt nem metszi meg, hanem bevárja, míg a vessző tökéletesen kifakad és majdan levelet hajt s termést gyanít rajta, akkor szép egészséges vesszőt egész tőkéstől a földbe jó mélyen IV2 lábnyi mélységben elrejti, kihagyván a vesszőből, mellyből tőke fog származni, földszint (felett) egy-két eleven kifejlett szemet, s melléje karót tűz; jó földben, főképp ha döntéskor is trágyát teszen árkába, gazdagon s sebesen hajt a vessző, s mindjárt azon évben gyümölcsöz." 3 '' Gyöngyöspatai, visontai és nagyrédei adatközlők szerint a tökét maga alá döntötték (3. tábla a.), és csak egy vesszőt hajtottak le, mert erős fiatal tőkét akartak. Köves talajon a verem ásását ősszel megkezdték. A munka kényesebb része tavaszra maradt: a tőgyökeret — a tőke nyakától a talpgyökérig •— dőtőkéssel 55 (3. tábla b.) megszabadították az oldalgyökerektől. A döntés mozzanatánál vigyáztak arra, hogy a talpgyökerek meg ne sérüljenek. Egerben a tőkeifjítási eljárást szaporítással kötötték össze. A buktatáson itt azt értették, amikor egy tőkét eltettek két-négy tőre. „Oly tőkéket, melyek in41. A döntés a XVIII. század óta használatos elnevezés, a gazdasági irodalom tette általánosan ismertté. 47. A tőkét az idősebb adatközlők szerint a hazai szőlőben buktatták (Gyöngyös, Heves, Verpelét, Eger). 48. A rokkantást az erdélyi területeken ismerik, például Aranyosegerbegyen (Viisoára, Románia, VoV Vita Zs., i. m. 4—5. 1. 49. Vö.: Vincze I., i. m. 137., 143. 1. 30. Lásd: Fábián 3., Vizsgálódó és oktató értekezés a szőlőmívelésről. Veszprém, 1313. 449—450. 1. 51. Vö.: Albert F. szerk.: Heves és Külső-Szolnok törvényesen egyesült vármegyék leírása. Eger. 1868. 358. 1. 52. Vö.: Molnár I.. i. m. 1897. 259. 1. 53. Uo. •4. Lásd: Gazdasági Lapok, 1854. 515. 1. 55, A döntőkés néven ismert eszköz a Mátraali án a vargakések, több funkciós és több alakváltczatú rendszeréhez tartozik. A nagyvarga szőlőmetsző szerepének elvesztésével a múlt század második felében fokozatosan a döntés gyökérvágó eszköze lett (részletesebben: Kecskés P., i. m. 1966. 496—504. 1.). 303
