Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 6. (1969)

Bakó Ferenc: A mészégetők életmódja a Bükk-hegységben

hogy vágjunk neki tengelyt, malomho való tengelyt, de ne haggyuk meg a csattanaóját. — „No — aszongya Birka Matyi bátyánk — Jancsi, ha felhozod ide a csattanaót, úgy veszem, mintha elvitted vaóna a búzát." — El is ment öreg Jancsi, de üresen gyött vissza. Aszongya nekem Birka Matyi: „Te Pesta, nézzük ki, hogy lehetne felvenni a válladra azt a csattanaót. Szégyenítsük meg ,a Jancsit." — Bementem a többiekhe a gunyhaóba. Vágtam magamnak egy piritaót. megkentem háj val, hónom alá vettem a fejszét, oszt kigyöttem. Én egy bodzafára hajtottam (a csattanót), ami a patak fölibe hajlott, úgy állottam alája. Aztán belevágtam a fejszét, annak a nyelivel tartottam. De csak a patak vizibe tudtam menni, át is ázott a bocskorom, olyan sebesen gyött a víz az Imókeőről. Mikor oszt felértem oda, ahol a kemence vaót, ott vaót a kemence szájáná a korcsolya meg a marci, mer teőkét akartónk a tűzbe vetni. Én meg a csattanaót levettem a vállamrú, rá a korcsolyára, az meg nagyot szaót. Szaladtak ki a többiek a gunyhaóbul, hogy mi a, tán a kemence dőlt össze? Akkor azt mondja Birka Matyi: „No Jancsi, látod-e, ki hozta fel a csattanaót?" — De attul kezdve osztan jaó emberem vaót nekem öreg Jancsi. Ha ittónk, mindig azt mondta: „Te Balogh, mink vágyónk tán az igazi magyar!" — Bélapátfalva, 1949. Sgy. Adatközlő Balogh István 88 éves mészégető. (A szövegben említett csattanó a fa kivágásakor a tőkén maradt, sokszor két méter magas csonkja a fatörzsnek, amit utólag szoktak levágni; a korcsolya és a marci pedig a tüzelés szerszámai, ezek segítségével tolják be a nagyobb fatörzseket az égő kemencébe.) 2. „Csinátónk a kemence előtt egy új gunyhaót. Jó vastag deszkábó, karika gunyhaót. Ez az Oftya főzött levest, aztán egy ember, Birka Bacsó, ez meg nadragulya gyükeret tett a levesébe. A leves megkékült an nadragulyátó. Mink szalonnát süttünk a gunyhaóba, a pirítós is el vaót szeldelve, az Oftya meg kint ette a levest. De észrevette, hogy benne van a nadragulya és nem ette meg a levest, hanem kiöntötte. Mink meg azt hittük, hogy megbolondul (tőle). Két sorral vaót bélelve a gunyhaó, mink aho bújtunk. — Egyszer odaáll Oftya a gunyhaó elébe egy nagy fejszével. Akkor belevágott az első ágasba, de minynyájan ott mentőnk ki, ahol vótónk. Mindenki szaladt, ahová tudott, ő meg utánunk a nagy fejszével. Ez vaót délbe. Nem ért utói egyőnköt se, mer nem is akart. De annyi esze vaót, hogy lefeküdt a nagy fa alá aludni. Mikor má a nap áldozóba vaót, azt mondták nekem a többiek: „Na ereggy Bagi, te vagy a legfiatalabb, lesd meg, hogy alszik-e." — Hát én elmentem, a fejihe térdepeltem. Ahogy nézek a szemibe, hát csak felugrik, kapja a fejszét, én meg szaladok. Mikor osztán mégis odakerültőnk, kiáltott: ,,Na, gyertek má, no!" •— Mondtuk neki aztán, hogy azt hittük, bolond vaót." — Bélapátfalva, 1949. Sgy. Adatközlő Berec Bagi István 79 éves mészégető. Megfigyeléseink éveiben a mészégetők szabad idejének tekintélyes részét az állatok gondozása és őrzése foglalta le. Állatot a múlt században még nem vittek magukkal munkára a mészégetők, csak a mész szállításakor vették igénybe. Századunk derekán terjedt el az állatok rendszeres használata azzal ösz.szefüggésben, hogy a követ és a fát nagyobb távolságról kellett a kemencéhez szállítani. Ettől kezdve szekéren és állatokkal mentek ki a fennsíkra és ugyanúgy tértek később haza. Ez az igásállat leginkább a szarvasmarha, ritkábban ló volt. A marhát a kemence mellett szilajon tartották: amikor levették nyakáról a jármot, csengőt (pergő, szlovákul pergcv), vagy kolompot kötöttek rá és ki278