Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 6. (1969)

Bakó Ferenc: A mészégetők életmódja a Bükk-hegységben

Fából nemcsak poharat, hanem pipát is csináltak, ugyancsak a korcsolyafúró segítségével. Aki dohányos volt közöttük, az pipázott, esetleg bagózott, és a dohányt marhaszív hólyag vagy kostök zacskóban, esetleg rossz harisnyaszárban tartotta. Ha .elfogyott a dohán, famohával tömték meg a pipát, az első világháború alatt pedig száraz bükkfalevelet is szívtak. A mészégetők eddig tárgyalt mindennapi és a munka helyéhez, valamint ritmusához ingadozó étkezése mellett rneg kell emlékeznünk a rendkívüli, az ünnepi étkezésről is, amit ők áidomás-nak neveztek. Tulajdonképpen csak egy, valóbán indokolt esete volt az áldomásnak, a munka bevégzésekor, de valójában minden alkalmat igyekeztek felhasználni arra, hogy a gazda, a vállalkozó fizessen pár pohár bort vagy pálinkát. Emellett a mészégetők bizonyos eseményeket, a munka egyes fázisainak lezárását a maguk költségére is megünnepelték.

9 A régi apátfalvi mészégetők ötliteres butykossal indultak ki a fennsíkra dolgozni, és nemcsak elinduláskor, hanem útközben is megálltak egy-egy szíverősítőre. Upponyban a gazda kezdéskor is adott áldomást, mert azt mondták az égetők, hogy különben nem lesz jó a mész. Ahol új gödröt kellett ásni, ennek elkészülte után az apátfalviak összeadtak egy kis pénzt keresztelő-re, de ha elkészült a kemence szája, vagy befejeződöt az egész kemence behatolása, vagy mikor megkezdték a tüzelést, mindig ittak rá egyet. Ilyenkor elküldték a legfiatalabb legényt vagy a gazdához, hogy jelezze az eseményt és átvegye tőle a pálinkát, vagy csak egyszerűen a kocsmába, hogy közköltségen vásárolja be a szükséges italt. A gazda szedéskor vagy végzéskor kivétel nélkül mindenütt adott áldomást, ezt a mészégetők megkövetelték. Az esemény a gazda házánál, vagy a kocsmában zajlott le és a megtermelt mész eladási árának elosztásával kezdődött. Ezután került csak sor az áldomásra, melynek során szinte korlátlan mennyiségű italt fogyaszthattak a mészégetők, a gazda mindig kifizette. „Mindenki annyit ivott, míg felbukott" — mesélték. Az italhoz valami étel is járult így pörkölt, ha a gazda házánál voltak, vagy valami hideg hús, kolbász, szalonna amit a kocsmában lehetett kapni. Az idő nótázással, beszélgetéssel telt, de a sok nóta között — amelyet a gyűjtő egy alkalommal maga is végighallgathatott — alig akadt igazi, a munkát vagy az életmódot valamennyire is kifejező szöveg. Az alkalom hatása alatt a nóták szövegeit ,,

elf ordították". Pl. „Hosszú asztal mellett mészégetők ülnek", vagy „Tanya, tanya, mészégető tanya, Ezt a kislányt töri a nyavalya, Töri, töri, de hiába töri, Meszes legény soha el nem veszi." Feljegyeztünk ugyan egy-két töredéket még („Lehullott a bikkfalevél, Mészégető hazafelé..." •— Bélapátfalva, „...A kemence kőnek maradt, Hozzatok egy juszalagot, Hogy akasszam fel magamot" — Répáshuta), a mesterséghez kapcsolódó népköltészet azonban feltűnően szegényes, figyelemre alig méltatható. RUHÁZAT A mészégetők viseletében, akár a munkaruhát, akár az ünneplőt tekintettük, alig találtunk olyan vonásokat, amelyek kizárólag a mesterséggel függtek volna össze. Mind a magyar, mind a szlovák nemzetiségű mészégetők a közsé9. A munkamenet leírásakor már röviden utaltunk egy-két ilyen alkalomra. Ld. Bakó F. i. m. 1951. 296. és 307. 1. 274