Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 6. (1969)

Bakó Ferenc: A mészégetők életmódja a Bükk-hegységben

A MÉSZÉGETŐK ÉLETMÓDJA A BÜKK HEGYSÉGBEN A mészégetők vagy lakóhelyük közelében, gyakran annak szélén, vagy attói nagyobb távolsára a Bükk-fennsík különböző pontjain, a Bikken —• ahogy mondani szokták — dolgoztak. Életmódjukat ez a körülmény, a munkahely és a lakóhely egymástól való távolsága határozta meg. Amint korábbi dolgozatainkból ez kitűnik, az életmód e két formája közül az előbbi egészen új, századunkban született képződmény, míg a mészégetők tipikus életmódjának a lakóhelytől és a családtól nagyobb távolságra és huzamosabb időre elszakítva végzett társadalmi munkát kell tekintenünk.

1 Az életmód felvázolásakor ezért a tipikusnak meghatározott forma vonásait igyekszünk hangsúlyozni, s az újabb jelenségeket inkább csak érintve, a hagyományosnak szinte csak bevezetéseként kezeljük. A mészégetőnek a munkához kapcsolódó és a munkahely által meghatározott életmódját a következő fejezetekben kívánjuk vázolni: étkezés, ruházat, időtöltés és természeti ismeretek.

2 TÁPLÁLKOZÁS A település szélén vagy a közelben dolgozó mészégető általában otthon aludt, de korán kelt és ment ki a kemencéhez. Nekilátott a munkának, majd 7—8 óra tájban reggelizett. A jrüstök többnyire szalonna volt, amit csipkefából vagy mogyorófából vágott nyárson sütöttek meg. Rendszerint a kemence szája előtti térségen, a kemence piacán raktak tüzet, ami köré köveket állítgattak, maguk alá húztak egy-egy nagyobb mészkövet vagy tuskót és tempósan csurdították a szalonnát. Ha valakinek csípte a szemét a füst, rámondták: „Szépre száll a füst!'', mire az úgy folytatta: „Bolond aki állja!" és más helyre ült át. Néha tréfálkozva kérdezték egymástól: „No, szereted-e a szalonna közepit?" —' vagyis a nyársat, mire a válasz is ilyen szokott lenni. Reggeli után délig folytatták a munkát, de amikor meghallották a déli harangszót, mindent abbahagytak és várták az asszonyt, vagy valamelyik nőrokont, aki perceken 1. A témáról eddig két tanulmány jelent meg.. Az első a mészégetés technológiáját írta le: A magyar paraszii mészégetés kutatása. MTA II. Oszt. Közi. Múzeol. Sor. I. (1851) 2. sz. 283—330. 1.; Bäuerliches Kalkbrennen in "Ungarn. Acta Ethn. III. (1953), 339—420. 1. — A második a munka társadalmi hátterével foglalkozott: A Bükk hegység mészégetőinek munkaszervezeti formái. Az Egri Múzeum Évkönyve I. (1963) 297—315. 1.; Formen der Arbeitsorganisation bei den Kalkbrennern im Bükkgebirge. Acta Ethn. XIII. (1964) F. 1—4. 187— 211. 1.; az életmód egyik sajátos fejezete, Mészégető kunyhók a Bükk hegységben címmel a Néprajzi Múzeum 1968. Értesítőjében jelenik meg (sajtó alatt). 2. E dolgozat adatait 1958 és 1950 között gyűjtöttük, de 1951-ben, 1956-ban és 1968-ban ezeket ellenőriztük és kiegészítettük. A munka a következő településekre terjedt ki: Bélapátfalva, Felsőtárkány, Cserépfalu, Bükkszentkereszt, Répáshutua, Eger, TJppony, Bükkzsérc. 267