Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 6. (1969)

Molnár László: Az apátfalvi keménycserépgyár 1894 és 1928 között

edénygyári művezető — 1911, Liktor Károly — 1930, Lengyel Károly •— 1930. Bernáth József •— 1930, özv. Kiss Károlyné — 1930. A fenti névsor vizsgálata betekintést enged a gyár történetének különböző szakaszaiba, tükrözi az egyes bérlők alatti állapotokat lényegében, a fentebb elmondottak figyelembevételével. A termelő munka a korongosok és festők között oszlott meg, mert ilyenek vannak legnagyobb számban képviselve. A névsor végén szereplő négy személy az SZTK kimutatása szerint korábban nem dolgozott az üzemben, valamennyien az év (1930) augusztusában léptek munkaviszonyba és alig pár hét múlva eltávoztak. Ezek az utolsó adatok az apátfalvi edénygyár munkásairól. Ez alkalommal említjük meg, hogy a kutatás során néhány irat került elő az Apátfalván működő vörösedénygyárra vonatkozóan is. A magánjellegű vállalkozás a XIX. sz. közepén alakult és tulajdonosa az edénygyárból kivált Hein Vencel volt, aki 1909-ben elhunyt. Vele dolgozott fia, Hein József, aki haláláig, 1924-ig vezette a műhelyeket. •— Ebben a szerény kis üzemben dolgoztak még a bélapátfalvi állami anyakönyvek szerint: Barta Balázs — korongos •— 1911, Bársony Lajos — veresedény készítő — 1910—1914. — Egyéb adat ezzel kapcsolatban csak egyetlen került elő, amikor az Egyházmegyei Takarékpénztár az Első Bélapátfalvi Kőedénygyár Rt. felszámolásával foglalkozik, említik ezt a telepet, mint ugyancsak a papnevelde hatáskörébe tartozó vállalkozást. A munkások számának összevetése a bérlők változásával a gyár különböző működési szakaszaiban, magukban véve is beszédes képét mutatják az üzemben kialakult termelési viszonyoknak, munkamegosztásnak. Korábban hivatkoztunk az 1920-ban felvett leltárra (1. függelék), amelyből néhány adatot közöltünk is, amelyek a gépesítésre, a műszaki és technikai felszerelésre utaltak. Ugyancsak említettük a húszas években tervezett nagyszabású beruházásokat, elsősorban a nagyobb körkemencét és az alagútkemence építkezéseket, amelyek azonban a valóságban nem jelentették a termelés fellendülését. •— A szóban forgó leltár, nemcsak a tárgyak szakszerű és pontos felsorolásával, igen becses forrás, hanem azzal is, hogy képet ad a különféle rendeltetésű helyiségekről. így a műhelyről, ahol a korongozás, az anyag előkészítése és a formák tárolása történt. Külön volt az égetőház és a kemence, majd a festő „Schlem-ház" kerül említésre, ott az anyagot és a masszát készítették elő. A „kapszli-házban" a samott tokok és az anyag előkészítése folyt. — A laboratórium valószínűleg egyetlen kisebb helyiség, amelynek felszerelése mindössze három különböző mérleg és egy vasmozsár törővel. A felső malom és berendezése ugyancsak a massza őrlésére, iszapolására és előkészítésére szolgált. A középső malmot, felszereléséről ítélve, az anyag előkészítésére használták, mint az előzőt. — A jelentősebb felszerelési tárgyakat már ismertettük. Mindebből csak egy igen szerény és elmaradott berendezésű üzemet rekonstruálhatunk. — Amennyiben összevethetjük a kamarai jelentések adatait a leltárral, akkor reális kép tárul elénk. Az elmaradott felszereléssel és berendezéssel létrehozott edények, dísztárgyak eladhatóságát díszes kézi festése és népies hangulata tette lehetővé. A külföldi keménycserép edényekkel szembeni kilátástalan verseny ellenére, a hazai edények keresletének biztosítása csak úgy volt lehetséges, hogy a gyárbérlők igen alacsony szinten-'tartották a munkabéreket. Hitelt érdemlő adatok nem ..maradtak fenn, de ha a kamarai jelentések adatait elfogadjuk, akkor is csak nagyon sommázottak azok és nem terjednek ki az egyes munkafolyamatokat végzők — korongosok, festők, égetők — valóságos bérezésére. A XIX. század utolsó 230