Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 6. (1969)
Molnár László: Az apátfalvi keménycserépgyár 1894 és 1928 között
A GYÁR MUNKÁSAI Az üzem történetének egyes korszakait feldolgozó tanulmányokban minden alkalommal külön foglalkoztunk azokkal a korongosokkal és festőkkel, akiknek tehetséges, szorgalmas munkája nyomán létrejöttek a sajátosan szép és gazdagon díszített apátfalvi kemény cserép edények. Az üzem történetének utolsó időszakában, amely közel harminc esztendőt foglal magába, fellendülés csak a milleneum és a XX. század első esztendeiben volt tapasztalható. A dolgozók ebben a szakaszban már csak hazai származásúak és többnyire olyanok, akik Apátfalván születtek, vagy a környékbeli korábban megszűnt üzemekből karültek oda. A korabeli statisztikai közlések adatai nem egyeznek az általunk felkutatottakkal, mert a gyárra vonatkozó más, hasonló források nem maradtak fenn. Az állami anyakönyvezés (Egri Állami Levéltár, Bélapátfalva állami anyakönyvei) csak azoknak a nevét őrizte meg a kutatás számára, akik ott születtek, házasodtak, elhaláloztak vagy házasságkötések alkalmával mint tanúk szerepeltek. Természetcsen számos olyan dolgozó volt valamennyi korábbi időszakban is alkalmazásban, akik a fentiek közül egyik helyen sem szerepeltek. Róluk nein tudunk semmit, még a nevük sem maradt fenn. Az anyakönyvekből összeállítható névsor lényegesen kevesebbet tartalmaz; így, mint a statisztikák. — Az elmúlt évben végzett kutatás az SZTK elődjének, az OTI-nak egri irattárában sem járt különösebb eredménnyel. Mindössze annyit tudtunk meg, hogy 1930 bail az apátfalvi gyárnál még négy személy dolgozott. A már korábban megszűnt gyárban valószínűleg az épületek őrzését vagy azok bontását végezték, és mint ilyenéi; kerültek betegsegélyzői bejelentésre.-11 A nevek és a foglalkozás megjelölése mellett feltüntetjük az anyakönyvekben az előfordulás első és utolsó esztendejét, amely ebben az esetben csupán a tájékoztatás értékével bír, minden hitelessége mellett is, a fentebb ismertetettek következtében. Durzó János •—• festő — 1894—1922, Gerlicze Gyula — korongos •— 1895—• 1913, Miki Nándor — munkás — 1895, Schöffer József — festő — Schilhabl Béla — festő, főfestő — 1896—1910, Csuhány (gyáros) Lajos — festő — 1896—1904, Kormos (pásti) Lajos — korongos — 1896—1897, Gyarmati Gyula — korongos — 1897—1906, Hain (Hein) János — korongos — 1897—1902, Csuhány János — korongos — 1897—1917, Vas János — munkás — 1896—1901, Stefák Mátyás — korongos — 1899, Mikó Lajos — korongos •— 1899—1904, Pelyhe (barna) Lajos — napszámos — 1899, ifj. Gerlicze Rafael — festő — 1899—1902, Mikó (gyáros) Pál — korongos — 1901—1907, Varga István •— munkás •— 1902, Nagy József — korongos — 1903—1913, Durzó Géza János — festő — 1902—1911, Somodi (úri) Lajos — gyári munkás — 1906, Szlavkovszky András •— korongos — 1904—1910, Mikó Gyula — festő 1906—1917 + Mikó (bacsó) István — korongos — 1909—1926, Mező (gomolya) Sándor — korongos — 1910—1911 +, Pruzsinszky Alajos — gyáros •— 1910—1915, Barta (bódi) Géza — égető — 1910, Mikó (molnár) József — festő — 1913—1915, Kormos (boka) Béla — gyári munkás — 1919, Stengers Fülöp — korongos — 1925, Jäger Károly •— kőedénygyári tisztviselő — 1926. Gerlicze Antal — korongos — 1903—1910 +, Dudaskó Pál — kőedénygyári munkás — 1917, Dániel Antal — festő — 1910, Durzó Géza — 31. SZOT Társadalom Biztosítási Főigazgatósága, Megyei Igazgatóság, Eger irattára — ny.sz. 9033 3190. Г 29