Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 5. (1967)

Bakó Ferenc: A faépítkezés emlékei Heves megyében

A megfigyelt füzesabonyi, szihalmi és adácsi példák mellett ugyanez rekonstruálható a hagyományból Csány és Erdőtelek községekben, valamint a hegyvidéki Felsőtárkányon („a bódoganya a kocik sarkára volt építve"). A szomszédos megyékben Encs, Szentistván, Uppony, — Polgár, — Bánk és Jászkisér helységekből kaptunk ugyanilyen adatokat. A korábbi irodalmi adatok sem egyeztek meg az oszlop rendeltetését illetően abban, hogy milyen funkciót töltött be a boldoganya az épület szerkezetében, vagyis tartó oszlop volt-e, vagy butor, szobadísz, esetleg kultikus tárgy. A fentebb leírt oszlopok terhet hordozó szerepének jelentősége erősen kétséges. Az oszlopok általában vékonyak és különösen a díszítettek a törzs egyes részein elvékonyodnak, tehát olyan gyengéknek látszanak, hogy a mestergerendát és ezen keresztül a födémet valóságosan tartó funkciójuk alig hihető. Az oszlopok e formai tulajdonságai mellett a statikus szerep ellen szól azok elhelyezése is. A boldoganyák sohasem a mestergerenda hosszának közepén állnak, tehát ott, ahol a födém terhelése a mestergerendára a legnagyobb nyomást gyakorolja, hanem a gerenda egyharmad részének végét jelző pont környékén. Ilyen elhelyezésben csak egy oszlopot találtunk (Kál,Lehel vezér u. 4. sz.), de ott a mestergerenda meg volt hasadva és utólagos alkalmazása is kétségtelen. A hagyomány adatai azonban megoszlanak ebben a kérdésben. Bükkszéken adatközlőink tagadták az oszlop tartó szerepét, ugyanakkor bútor funkcióját hangsúlyozták : „nem tartott az semmit, csak cifraságnak volt ott, hogy legyen mire akasztani a szűrt, meg a bekecset!" Novajon viszont úgy emlékeznek vissza, hogy új házakba nem tették, csak később támasztották meg vele a mestergerendát, ha már korhadni kezdett. Ezért mondták egy-egy új házra: ,,no, ez a ház is megéri még a boldoganyát!" Szajlán ugyancsak komolyan vették az oszlop teherhordozó szerepét, mert a ház földjébe gödröt ástak, abba kemény „borzsai" követ tettek, hogy alapozása legyen és arra állították a boldoganyát. Akár képes volt a boldoganya megtartani a fedémet, akár nem, általában hittek az emberek ebben a képességében. Szentdomonkoson azt tartották régen, hogy „ha a bódoganyát kiveszik, leszakad a ház." A tarnaleleszi hagyomány Sámson ótestamentumi történetébe is elhelyezi, mert a filiszteusok templomának összedöntését úgy teszi mindenki számára érthetővé, hogy „Sámson úgy merrázta a bódoganyát, hogy összedőlt a ház". Gyakori, hogy az oszlopról megszemélyesítve beszélnek, Dédesen pl. „ő" tartja vállán a malom terheit, Hevesvezekényen arra az öregre emlékeznek, aki mindig azt mondta, az oszlopra utalva: „Ez a mennyei szűz ë!" Itt említjük meg, hogy az ágashoz fűződő mágikus, babonás képzetek egyike a boldoganyához is kapcsolódik. Az ágasfa megfejésének feltehetően általános mágikus cselekvését

1 f3 Fedémesről idézzük, ahol a síró gyereknek mondták valamikor: „várj fiam, majd megfej ük az ágasfát!" Novajon pedig a boldoganyára mondtak valami hasonlót: „gyere má, vágja kenyeret, mert tejjel van sütve, megfejtem a boldoganyát!" A boldoganya funkciói közül a hagyomány a legtöbbet annak bútor, helyesebben fogas szerepéről tartott meg. Szinte mindenütt úgy lehetett, mint Felsőtárkányon, ahol „a szegek voltak beleverve, arra aggatták a ruhákat, meg a zsíros kalapokat". A Füzesabonyban, a Nagyszohoda u. 30. számú ház bontásakor kikerült boldogasszony fáját megvizsgálva, annak törzsén 10, szegektől származó lukat találtunk. Adatközlőink egyetlen kivétellel (Szúcs) mind férfi ruhákat emlegetnek, mint olyanokat, amelyek a boldoganya szögein lógtak. Szihalmon a „nemtelki"-t, Átányon,

164 Balatonban, Bekölcén, Bélapátfalván és Szilvásváradon a szűrt, ill. a csuhát akasztották rá, kétségtelenül olyankor, ha „Az ágast tojtattyák, fejik". (1637.) Magyar Nyelvtörténeti Szótár. I. 20. Az itt és a továbbiakban Átányról közölt adatokat Fél Edit gyűjtötte, átengedésükért ezúton is köszönöm. 236