Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 4. (1966)

Ringelhann Béla: Az egri megyei kórház

felszerelését. Kórházunkban is az alapítványok növekedésével fokozatosan emelkedett a betegágyak száma. 1754-ben a 26. alapítvánnyal betelik a nagy közös szobában elhelyezhető ágyak száma. Az eredetileg 28 m hosszú és 7,8 m széles kórterem ma már egészében nem talál­ható meg, több részre bontották. A mennyezet és az ablakfülkék kiképzése hasonló volt az ebédlőéhez. 7 ablaka nyílt az északi oldal felé. Néhány adattal rendelkezünk a terem berendezésére vonatkozóan. A betegágyak sorá­nak végén az egyik keskenyebb falat egy díszes oltár foglalta el, Istenes János szobrával, ezüst gyertyatartókkal és egyéb felszereléssel. Liborius Schneider, az egri rendház priora, később az egész osztrák—cseh—magyar tartomány rendfőnöke, 1745-ben egy órát ajándékoz a kórterem részére. A bejárattól jobbra eső falon a rendalapítóról készült festményt helyezik el. A kórházi asztalosműhely 1752-ben, két évvel a refectorium asztalainak elkészülése után díszes táblákat készít a 24 ágyra, amelyeknek belső oldalára, vörös alapra festették a számo­kat, kívül dús aranyozás vette körül az egészet. Valószínűleg az asztalokhoz hasonló szép­faragás volt rajtuk. Minden jel arra mutat, hogy gondosan törekedtek a kórterem díszítésére. Erre utal egy 1798-ból származó feljegyzés, amely elmondja, hogy az oltárt renoválták, az ágyakat kékre, a függönyöket sárgára festették, a párnahuzatok és a takarók egységesen kékszínűek voltak. A kórterem berendezéséből semmi sem maradt, még rajzos ábrázolá­sunk sincs róla. A nagy kórterem melletti folyosóról nyílt a kisebb, „Extra szoba", 3 ággyal. Ebbe az első alapítványt 1750-ben, a harmadikat 1756-ban tették. A berendezezés, az oltár és fest­mények leszámításával, azonos volt a nagy szobáéval. A gyógykezelés a kórházban színvonalas lehetett, 1735. I. hó 2-án Erdődy püspök Károlyi Sándornak írt levelében megemlékezik Miklóssy Istvánról, „az itt való Misericor­diánusok feő tudományú borbélyá"-ról (sebészéről). A ránkmaradt betegfelvételi napló adaitból betekinthetünk a betegforgalom és gyógykezelés akkori viszonyaiba (lásd a 20. sz. képet). Egy év alatt 400—600 beteget vettek fel, legnagyobb számban 11—31 év közötti korosztályok voltak. Az átlagos ápolási napok száma az egyes hónapok szerint változott, a leghosszabb átlag 23, a legrövidebb 7 nap volt. A halálozási arányszám alacsony volt, nem haladta meg a 3—4%-ot. A XVIII. században nagy veszedelem a kórházi fertőzés, a kórházi üszök (noma) és az orbánc (erysipelas). A kórházi kezelés e fertőzések miatt sokszor na­gyobb kockázatot jelentett, mint maga az alapbetegség. A betegfelvételi napló adatai szerint kórházunkban ilyen megbetegedések nem fordultak elő nagyobb számban, pl. 10 év beteg­anyagában, 1760—70 között egyetlen nomát sem találtunk és az orbáncos megbetegedések száma évenként 4—5 volt, amely ma sem számít soknak. A kórházi betegek legnagyobb része fiatalember, mesterlegény, de nagy számban találunk közöttük iparosokat, akik a nagy egri építkezések hatalmas iparos-tömörülése következtében sereglettek Egerbe. Találunk kereskedőket, földműveseket, napszámosokat, az itt szolgálatot teljesítő Serbelloni ezred tisztjeit és katonáit. Csak és kivétel nélkül férfiakat vettek fel gyógykezelésre. A felvételre kerülő papokat többnyire az „Extra" szobában helyezik el, ugyanígy a külön szobában fekszik Aigliczei József János, a Jász-Kun Kerület legfőbb királyi hadbiztosa. Az „Extra" szoba lakója volt Jurena István, a kórház háziszolgája („unser Haus­Knecht") suffocativa abundantia sanguinis (fulladást okozó vérzés) kórjelzéssel. A felvett betegek között törvényszéki rabok is találhatók, akiket a börtönből félig halott állapotban szállították a kórházba, egyikük egy, másikuk négy nap múlva meghalt, diagnózis : inaedia ex langvore carceriale (magyarul így fordíthatnánk: éhhalál). A gyógykezelés ingyenes volt, másvallásúakat: luteránusokat, görögkeletieket és zsidókat is felvettek, kezeltek nemcsak helybeli, hanem máshonnan idekerülő betegeket is. Nem látjuk nyomát, hogy a kórházban elhalt betegeket boncolták volna. 205

Next

/
Oldalképek
Tartalom