Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 4. (1966)

Ringelhann Béla: Az egri megyei kórház

A kórházban elmebetegeket rendszeresen 1784-től kezelnek. Ebben az évben II. József rendeletet adott ki, amely előírta, hogy az elmebeteg papokat és szerzeteseket a legközelebbi irgalmasrendi kórházba kell szállítani. Szórványosan korábban is vesznek fel elmebetegeket. Például Dánfi Mózes ferences 1770. március 1-től április 24-ig feküdt a kórházban mente captus (elmezavar) kórjelzéssel (lásd a 17. sz. ábrát). Érdekessége ennek az esetnek, hogy a beteg további sorsáról is tudunk. Megírták róla, hogy meggyógyult és visszatért a rendházba, — „hála a misericordiánusoknak és orvosuknak, Markhót Ferenc gondosságának". Hazánkban egyike ez az első olyan kórtörténeti adatnak, mely szerint az elmebeteget mint beteget kezelték. Később kórházunkban az elmebetegek elhelyezése rendszeressé válik, az 1800-as évek elején külön alapítvány teszi ezt lehetővé. 17. sz. ábra. Részlet a kórház betegfelvételi naplójából, 1770-ből. Felülről a második bejegyzés P. Moyzes ferencrendi szerzetesről szól. A kórház jó gyógyító működése több okra vezethető vissza. Először is az építkezés a kor többi kórházaihoz viszonyítva mintaszerű volt, biztosította az alapvető higiénés feltételeket. A betegek ápolását végző irgalmas szerzetesek négy világrészre kiterjedő szervezet tagjaiként működtek, kórházaik voltak Európában, Afrikában, Ázsiában, Amerikában. 1765-ben 293 kórházukban 11 350 ágyon 196 000 beteget ápoltak. Tapasztalatcserére, tanulásra bőven volt alkalmuk, mert a rendtagokat éppenúgy, mint a vezetőket, sűrűn cserélgették. Az egri és a bécsi rendház között élénk kapcsolat volt. Mint ismeretes, Bécsben ekkor igen magas színvonalat ért el az orvostudomány, többek között ekkor, 1761-ben fedezte fel Auenbrugger a kopogtatást. Végül a kezelés színvonalasságát Egerben biztosította az a körülmény is, hogy a kórház vezetése 1758-tól kezdve biztosan, de már valószínűleg korábban is, egyetemet végzett orvos kezében volt. Itt tanította az orvostant először Magyarországon Markhót Ferenc, Heves megye főorvosa, az Eszterházy püspök által tervezett egyetem orvosi karaként működő Schola Medicinalison. 206

Next

/
Oldalképek
Tartalom